Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

nathanp 2009.06.08. 13:00

Hetvenegy

Faja elég gyakran találkozik húzós dolgokkal ilyen céges gépeken. Táblázatban vezetett férfikollégák neveivel, sz-szel és d-vel kódolva, kivel mit kellett csinálnia az akkor éppen  píár-vezető csajszinak az előrelépésért, még 2002-ben létrehozott kellögem.doc-kal, amiben a user a hétszázadik oldalon tart a megöllek bazdmeg! ismételgetésével, fotógalériás önszopás-útmutatóval a HR-igazgató laptopján, meg fénymásolóval szkennelt szőrössegg-fotókkal a cégkarácsony fotómappájában. Az e-pont gépén talált cuccostól viszont még ő is behidalt.

A Benőke persze folyamatosan azon rugózik, hogy keressen pinaképeket az ügyfelek gépein, tuti vannak, a csajoknál manapság alap, hogy meztelenül fotózkodnak, meg hogy aztán hozzájuk párosítják a fejeket wiwen, az meg milyen állat már. A Faja persze megkérdezi, hogy azt' utána mi lesz, de a Benőnek nincs tovább a terve, csak kukkolna, meg nem nagyon érti, mi abban a nagy ügy, ha a Faja lerántja pendrive-ra, ha ilyet talál, azt' este meg egy spanglival nézegetik a picsákat, meg röhögnek.

Azt viszont nem tudja, hogy az adminjelszavas rendszerkirály spanja egyszer rákattant egy call centeres kiscsajra, akinél hangkarit kellett cserélnie személyesen, azt' a jófej helpdeskes érdeklődésből, hogy minden rendben megy-e, ilyen e-mailes barátkozás lett, meg egy lebeszélt randi. A Faja persze megtúrta a csajszi gépét, hogy mégis rendesen képben legyen, ha már be akar vágódni, meg minden. A lementett csetből a legjobb barátnővel persze többet is megtudott, mint kellett volna, konkrétan azt, hogy a bula épp' bosszút készül állni valami Lacin, egy IT-s gyerekkel, aki tök felejtős, de pont kéznél van, és így legalább kvittek lesznek azzal a szeméttel, ami persze rendesen befordította. El se' ment a randira, meg eldöntötte, hogy nem kurkászik mások cuccaiban. Vannak dolgok, amiket jobb nem tudni.

Ahogy azt sem, hogy az Igni ki akarja nyírni magát. Pedig ezt full véletlenül tudta meg, a hazamenős hétvége szombat délelőttjén, mikor a belassult e-pontos gépeket nézegette szívességből, amik már tök ótvarok, két perc, mire betöltenek egy oldalt, pont emiatt van a puffogás, mert időre kell fizetni. Aztán mielőtt lezúzott volna róluk minden felesleges szart, találta meg a Barna Ignác végrendelete doksit, amiben kajakra le volt írva, hogy az arc házrészét vissza kell írni a muterjára, miután meghal, az egyéb dolgait, mint a szamurájkardját, meg a két benga hangfalat pedig a spanjaira hagyja, illetve konkrétan a Berda Mikire. A Faja persze kajakra beszart, hogy a csávó valószínűleg mindent elrendezett, mielőtt kisüti magát valami nagyfeszültséggel, pláne, hogy kurvára ki volt kapcsolva, mikor valami fal dumával rögtön fel akarta hívni. Hagyta is a gépeket a faszba, körbecsörögte a Mikit, a Vladit meg a Nándikát, hogy van egy gond, nem is kicsi, de a többit inkább személyesen a Petinél.

Ott aztán előbb próbált érdeklődni, hogy látták-e mostanában az Ignácot, meg mi van a srác kattanásával, de a vállrángatós faszomtudjánál többet nem szedett ki az arcokból. Erre aztán komolyra váltott, és azzal jött, hogy nem ártana emlékezni minden részletre az Ignivel kapcsolatban, mert úgy tűnik, kurvára meg akarja ölni magát a srác. Persze a többiek leugatták, hogy faszság, az arc tele van energiával, sőt, mióta ilyen félvezető lett, azt' van brigádja is, egyfolytában túlórázik, annyira jó a melója, meg a plusz lé, amit kap érte, szóval egyátalán nem látszik megrögzött öngyilkosnak. Mondjuk a végrendelet azért meglepett mindenkit, a Vladi be is sértődött, hogy ő nincs benne, pedig egyszer adott húsz rugót a csávónak és fél évig vissza se' kérte, ami azért egy szamurájkardot minimum megért volna, de ha ennyi hála sincs a figurában, akkor felőle meg is dögölhet. A Miki viszont kezdte komolyan venni a sztorit, mint megnevezett örökös, azt' kitalálta, hogy biztos ami biztos, felhívja az Igni muterját, hogy tud-e valamit az arcról. Az persze tudott, annyit, hogy valószínűleg alszik a szobájában, de már tegnap óta, vagy az is lehet, hogy régebben, de nem akarja zavarni, biztosan fáradt, mert még az ajtót is magára zárta. Na, ezen a ponton azért már mindenki gyanút fogott, szombat van, ki a fasz alszik ilyenkor, a Faja meg csak rátett egy lapáttal, hogy én megmondtam, basszátok meg, ez kajakra felkötötte magát.

Persze az ilyesmit nem szokás telefonban elmondani egy szülőnek, úgyhogy az lett a mondás, hogy elmennek az Igniékhez, azt' felkészítik a családot, mielőtt rárúgják az ajtót a kihűlt tetemre. Az Igni muterja meg is lepődött a csapat érkezésén, meg azzal jött, hogy mondtam Mikikém, hogy alszik, arra viszont, hogy nagyobb lehet a baj, csókolom, persze rendesen megrémült. Aztán a Nándi vállalta, hogy megy elől, ő már látott halottat, a nagyfaterja szenderült el egy vasárnap, és neki kellett volna kihívnia ebédhez, később meg őriznie, míg jöttek a mentők. A Vladinak másodikra sikerült berúgnia az ajtót, aztán a Nándi válla fölött pislogott be mindenki, az Igni muterja meg a kezét tördelve aggodalmaskodott, hogy jaj, mondjatok valamit, fiúk. Persze nem ők szólaltak meg, hanem az Ignác, hogy mi a faszom van, bassza meg, miután felült az ágyban, és próbálta felmérni, mit keresnek a kérdőjelarcú haverjai a szobájában. Arra, hogy mi a kurva anyád van, te élsz, bocsánat, Erzsi néni, nem is nagyon tudott mit szólni, kellett vagy két perc, mire rájött, hogy ébren van és nem volt atomtámadás, vagy ilyesmi.

A Fajának egy is elég volt, hogy eldöntse, nem nyit meg soha többé semmit, csak rendszerfájlokat, aztán meg némán tűrte, hogy az Ignác csapkodja a fejét a frissen kötött életbiztosítása mappájával, hogy veszélyes üzemben dolgozom, gyökér, bármi lehet, vágod. Egyben biztos volt. Hogy a távoli adminjelszavát a mindenféle gépekhez Benőre hagyná, ha úgy alakulna.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr21171102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legolas9 2009.06.10. 10:56:24

Ja még valami: POSZTOT, POSZTOT, POSZTOT!!! (Igen, direkt kiabálok.)

golyo1974 2009.06.10. 11:01:58

@Legolas9: Itt már mindenki azt várja, azért vagyunk csendben :-)

DragonZ 2009.06.10. 11:16:15

@golyo1974: én nem csendben vagyok, hanem magamon kívül. :D

golyo1974 2009.06.10. 12:00:58

@DragonZ: Konkrétan már pipa vagyok!!!

golyo1974 2009.06.10. 13:06:37

Feco írt, olvassátok kész vagyok :-DD

haruka 2009.06.10. 13:59:26

úristen, még egy ilyen szar napot. olyan szinten felbasztak....hogy Izomtibit idézzem: mindenki meg lesz baszatva, de nem f@sszal! (persze ezt nem rátok értettem)

legalább lenne új poszt.

DragonZ 2009.06.10. 14:17:40

@haruka: hazaértél? mindjárt írok mailt.

SaveMyShoes 2009.06.10. 14:53:24

natika: éééébjesssstőőőőő!!!!
kérjük a napi adagot.... :DDD

2009.06.10. 15:00:41

Engem pl. érdekelne, milyenre sikerült Tardán a hétvégi EP választás...

Legolas9 2009.06.10. 15:12:01

@tff: mé'? ojan isvót, Baszod!
Tardán monarchia van. A polgi a király! Cicuka a királylány. Vladi az udvari bohóc, a többi + a nép.

Celtic 2009.06.10. 16:00:19

@haruka: En is elkuldtem egy ugyfelet a retekbe. Tenyleg elmebetegek voltak ma az emberek :(

pityke8 2009.06.10. 16:12:45

Nem megyen az történetírás...

Mokele-Mbembe 2009.06.10. 17:00:59

Most már én is kezdek szomorú lenni. Hol a post, fászomászmeg?

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.10. 17:04:52

Ne sürgessétek már vaz, elkapkodja nem lesz olyan jó..
Meg amúgy is van jobb dolga, mint minket szórakoztatni ;-)

golyo1974 2009.06.10. 17:42:21

@ratatüj - az édes vadállat: Te még élsz? Hogy vagy? Meggyógyultál már?

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.10. 17:47:36

@golyo1974: Lázam stabilan 38 alatt, közérzetem kiváló, szellemi teljesítményem redukált, héten táppénz, pénteken beszaladás, hogy osszanak melót köv. hétre, mert valamiből etetni kell a desznyókat.

golyo1974 2009.06.10. 17:50:11

@ratatüj - az édes vadállat: Akkor minden rendben van :-D Táppénz előtt is ilyen voltál :-P

hana 2009.06.10. 20:26:41

@ratatüj - az édes vadállat: na ugye hogy csak ugye a disznók? Tudtam én, tudtam...

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.10. 20:32:21

@hana: Sosem tagadtam, héj. A disznóknak amúgy fél órás orgazmusuk van, csak szólok.

hana 2009.06.10. 20:38:14

@ratatüj - az édes vadállat: Tudom. Röhögni fogsz a (kínai) horoszkóp szerint disznó vagyok...

LuPuS 2009.06.10. 20:40:12

@ratatüj - az édes vadállat: ezért mondják ,hogy férfiak disznók és nem azért ,hogy ha maguk alá csinálnak és ne mmosogatnak el...
A természet tudta ezt :)

Hazaértem,gondoltam lesz új poszt aminek a dicséretét,már megírtam-->de nem!

Menjek Szomszédokat nézni,meg Vágási Feri-t????

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.10. 20:41:23

@hana: Víz-disznó, hogy pontosak legyünk, az meg egy külön kategória. De hát ezt tudtuk.

Teasing Angel 2009.06.10. 20:48:01

@LuPuS: én belefutottam véletlenül egy szomszédok epizódba valamelyik nap délelőtt, hát komoly flash volt
@ratatüj - az édes vadállat: na és a tűz sárkány? hm?

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.10. 20:59:02

@Teasing Angel: Velük csak csínján a fáma szerint. Tűz-kakas van a családban, az sem semmi. Ő vitt ki Ázsiába pénzt keresni.
@hana: Hogy ne tudnám..

hana 2009.06.10. 20:59:42

@Teasing Angel: úgy egyébként Te is mit dolgozol drága, hogy délelőtt Szomszédok epizódba futsz? :D:D

Teasing Angel 2009.06.10. 21:01:54

@hana: egy éve áthelyeztem magam az irodai kanapéra, ami szemben van a tévével. időnként bekapcsoljuk, mikor nem zene megy. vagy mondjuk úgy, hogy kapcsolgatjuk. de ennél muszáj volt megállni....

LuPuS 2009.06.10. 21:05:15

@Teasing Angel: Valamikor tervbe fogom venni letöltöm az összes részt és belecsapok.A felpörgött sorozat, esemény dús történet.A mai környezetben Mágenheim doki nem jutna időbe ki a beteghez, a metróépítés miatt.Judit tanár néniről pornográf képek jelennének meg az interneten.Józsi a zöldséges panaszkodna a körömfájás és disznópestis miatt,Lilácska már Cicuka szintű életművész lenne.viktor Julcsi rendőr barátja előzetesben lenne ,kisebb hétvégi nemi erőszak túrák miatt.


A reggeli meleg salakanyagig történt benyalást tovább mélyítenén,hogy a 73.poszt Kurv@ jó!Kösz NathanP :D

Az a durva,hogy csak nekem küldte el:D

hana 2009.06.10. 21:10:25

@Teasing Angel: meg merem kérdezni mit csinálsz a kanapén? :D

hana 2009.06.10. 21:11:00

@LuPuS: Forwardold már el, fbm!:D:D

kukatr 2009.06.10. 21:16:57

@hana: én meg nyúl, persze a fogak nem stimmelnek, nehogymár jó legyen.:)

LuPuS 2009.06.10. 21:18:57

@hana: az egy szereposztó kanapé lehet

internet hírek 2009 április.14 a Szomszédok újrakezdet vetítése,nagyon belehúztam.:D

Itt van mellettem NathanP erőlegénye és árgusan figyel,hogy semmi esetre se tudja kirakni,azt hagyja ,hogy délamerikai gyémánt kötvényeket vegyek a közel keleti brókerjeimtől, a vérdíjakból befolyt pénzen,de a tardát nagyon figyeli....

kukatr 2009.06.10. 21:18:58

@kukatr: sőt negatív töltésű tűznyúl! mint valami ZS kategóriás katasztrófafilmgonosz.:D

DragonZ 2009.06.10. 21:21:37

@hana: az én kínai horoszkópomat meg tudod mondani micsoda?

LuPuS 2009.06.10. 21:21:52

@kukatr: azon segítünk :D

Én kecske vagyok de nincs szőrzet és tejet sem adok ,ebben kellene segíteni!

Erre egy kevésbé ismert ember anekdotája:
Anno,amikor Kodály Zoltán már kecskés kiadásban elvette a 14 éves feleségét,mondták neki de ZOLTÁN hisz ennke a lánynak még szőr sincs odalent.erre ZOltán egy laza szakáll simítás után így szólt:Majd lesz!

hana 2009.06.10. 21:22:10

@LuPuS: fbm, úgyis szerepelni fogok benne, ne titkolózzatok! Csak van nekem is egy hely azon a szereposztó díványon. :D

kukatr 2009.06.10. 21:25:13

@LuPuS: hát igen, mert a dél afrikai gyámántbányák kisebb hatással vannak a magyar GDP-re, mint Nathanp. ezért nemzetbiztonsági szükségesség a posztok késleltetése.:D

hana 2009.06.10. 21:56:28

@DragonZ: drága, keress rá guglival hogy kínai horoszkóp, nézd meg magad, azt' oszd meg velünk is. :)

DragonZ 2009.06.10. 22:09:29

@hana: na megnéztem. kiderült, hogy egy fém majom vagyok. :D

hana 2009.06.10. 22:11:40

@DragonZ: bőgök, mint egy hülye, de esküszöm, hangosan felröhögtem.

köszi. :)

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.10. 22:13:38

@hana: Nu, mi történt, kicsi kakukk, mit tehetünk érted, hanaura nyakát kell elmetélni talán?

DragonZ 2009.06.10. 22:16:54

@hana: miért bőgsz kedves?
amúgy nem igazán stimmel rám ez a horoszkóp. na mind1.

hana 2009.06.10. 22:17:11

@ratatüj - az édes vadállat: nem, dehogy, az enyémet.

@DragonZ: Kérlek, kérlek, írd ki a neved mellég, hogy - a fém majom. :D:D

DragonZ 2009.06.10. 22:18:30

@Teasing Angel: mi a baj? elfogyott az MVJ? :D

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.10. 22:20:21

@hana: hát a kedvedért tulajdonképpen akár azt is. Csak álcázzuk balesetnek, utálom, ha egy szívességnek tárgyalás a vége. Van is pár srác, akikkel egy ideje nem barátkozom.

Teasing Angel 2009.06.10. 22:20:22

horoszkópok. innentől nincs megállás a lejtőn
:D

DragonZ 2009.06.10. 22:38:45

@hana: köszönöm.
csajosan: köccike, édi vagy.
Örülök, hogy tetszik. :) :*

hana 2009.06.10. 22:40:23

@Teasing Angel: poszt nincs, pia nincs, és ... más sincs.

Szóval?

De fbm, mi annyira jók vagyunk, hogy bármiről beszélhetünk, mindenki jól szórakozik. (de legalábbis mi, és ez a lényeg)

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.10. 22:43:52

@hana: vazeg, ha csak a szex hiányzik, pattanj lóra, aztán egy-két óra alatt itt vagy.

hana 2009.06.10. 22:46:47

@ratatüj - az édes vadállat: hát pont nem az hiányzik, de ha még így is lenne, ha már ennyire nyíltan tolod, NEKED kéne ide jönni, baszod. :D:D

DragonZ 2009.06.10. 22:49:12

@hana: hol is kellene megjelenni szex ügyileg? Címet lécci privátban. Nem akarok sorszámot tépni. :DDDDD

hana 2009.06.10. 23:00:37

@ratatüj - az édes vadállat: most meg akarsz gyógyulni, vagy nem? :D:D

hana 2009.06.10. 23:01:30

@DragonZ - a fém majom: Majd Aya eligazít ;) höhö

kukatr 2009.06.10. 23:03:44

@Teasing Angel: ááá, még youtube linkekkel se árasztottuk el a posztot...:))

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.10. 23:04:07

@hana: én egy 33 fogú táltos vagyok, aki bizonyítottan gyógyít kézrátétellel, te mit tudsz felmutatni?
Potyára nem vergődöm.

DragonZ 2009.06.10. 23:06:27

@kukatr: hétvégén Szegeden leszel?
ha ráérsz, meg persze én is, ami bizonytalan, akkor összefuthatnánk egy-két sörre. mit szólsz?

hana 2009.06.10. 23:06:27

@ratatüj - az édes vadállat: én már felmutattam, amit tudtam. :D

kukatr 2009.06.10. 23:11:17

@DragonZ - a fém majom: igen itt leszek, jól hangzik. melyik napra gondolsz?

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.10. 23:13:20

@hana: bocs, de nem emlékszem, a képeken meg nincs rajta. Ezt a kört újra kell futnod.

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.10. 23:30:58

@hana: kinek szája nagy, az messziről jött. Ügyfélfogadás megbeszélés alapján, egyéb származású iratok és felvételek nem hitelesek, dokumentált laborkörülményeket biztosítok.

hana 2009.06.10. 23:34:00

@ratatüj - az édes vadállat: wahahahaha, na jó, visszavonulok. ;)

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.10. 23:36:38

@hana: lófütyülőt, épp arra biztatlak, hogy előre törj, te. Á, mindegy, a nők engem nem értenek meg. Brühühü.

DragonZ 2009.06.10. 23:42:56

@kukatr: mondjuk szombat délután, este.

LuPuS 2009.06.11. 06:38:27

Nos egy újabb nap!

Már látom, hogy habzószájú emberibőrből kibújt tinizombik fogják ellepni az ország különböző pontjait.Négy kkézláb időnként még úgy is meg-meg dőlve.Egyetlen közös bennünk.hogy mindenki elfojtott furcsa morgó hangon ordítja:TARDÁT!!!

kukatr 2009.06.11. 07:45:33

@DragonZ - a fém majom: az nekem is jó. hol gondoltad? lehetőleg teraszos helyre menjünk ebbe a rohadás melegben, bár szerintem ezt Te is így gondolod.:)

golyo1974 2009.06.11. 08:01:02

@LuPuS: Felvettem nosztalgiából a vitaminos pólómat..... Szét vág az ideg, a fiam is beteg.....

Dreamair 2009.06.11. 08:11:28

Szép jó reggelt!

Mikor lesz poszt?

golyo1974 2009.06.11. 08:17:10

@Dreamair: Lehet, nathanp már Máltán van :-(

Dreamair 2009.06.11. 08:17:40

@golyo1974: Azért csak szólt volna. fbm.

Celtic 2009.06.11. 08:25:32

@ratatüj - az édes vadállat: Mar annak az 1%-nak, amit nem herelnek ki gyerekkoraban...Azert ez nem egy lottootos: ha meguszod ES Veled akarnak fedeztetni ES pont akkor van egy koca is, akkor jo. Mas esetben annyira nem.

Celtic 2009.06.11. 08:28:05

@hana: Errol egy kolleganom jut eszembe. Felhivta az ugyfelet es lelkendezve kozolte: "Jaj, de jo, hogy felhivom" vagy valami ilyesmit, aztan kozolte vele a szamlatartozas merteket. Nyilvan ugyfel is orult.

Celtic 2009.06.11. 08:28:52

De most mennem kell, mindjart a kezembe nyomnak egy laptopot, majd elmeselem, mit talaltam rajta :)

Mokele-Mbembe 2009.06.11. 08:34:42

Hehe... én patkány vagyok, de vállalom

Dreamair 2009.06.11. 08:37:29

@Mokele-Mbembe: Akkor te túlélsz mindent? mondjuk azt is, ha ma sem lesz poszt?

golyo1974 2009.06.11. 08:43:05

@Mokele-Mbembe: Nézzél már meg én hülye vagyok.... 1974.02.21. 04:30 Székesfehérvár én mi vagyok?

kukatr 2009.06.11. 08:45:27

@golyo1974: negatív töltésű víz bivaly.:) nemtom mit takar.

golyo1974 2009.06.11. 09:05:19

@kukatr: Na menjenek a francba. Én negatív töltésű????????

Mokele-Mbembe 2009.06.11. 09:06:44

Patkány: 1948.02.10.-1949.01.28. 1960.01.28.-1961.02.14. 1972.02.15.-1973.02.02. 1984.02.02.-1985.02.19.
Bivaly: 1949.01.29.-1950.02.16 1961.02.15.-1962.02.04. 1973.02.03.-1974.01.22. 1985.02.20.-1986.02.08.
Tigris: 1950.02.17.-1951.02.05. 1962.02.05.-1963.01.24. 1974.01.23.-1975.02.10. 1986.02.09.-1987.01.28.
Nyúl: 1951.02.06.-1952.01.26. 1963.01.25.-1964.02.12. 1975.02.11.-1976.01.30. 1987.01.29.-1988.02.16.
Sárkány: 1952.01.27.-1953.02.13. 1964.02.13.-1965.02.01. 1976.01.31.-1977.02.17. 1988.02.17.-1989.02.05.
Kígyó: 1941.01.27.-1942.02.02. 1953.02.14.-1954.02.02. 1965.02.02.-1966.01.20. 1977.02.18.-1978.02.06.
Ló: 1942.02.15.-1943.02.04. 1954.02.03.-1955.01.23. 1966.01.21.-1967.02.08. 1978.02.07.-1979.01.27.
Kecske: 1943.02.05.-1944.01.24. 1955.01.24.-1956.02.11. 1967.02.09.-1968.02.28. 1979.01.28.-1980.02.15.
Majom: 1944.01.25.-1945.02.12. 1956.02.12.-1957.01.30. 1968.01.29.-1969.02.16. 1980.02.16.-1981.02.04.
Kakas: 1945.02.13.-1946.02.01. 1957.01.31.-1958.02.15. 1969.02.17.-1970.02.05. 1981.02.05.-1982.01.24.
Kutya: 1946.02.02.-1947.01.21. 1958.02.16.-1959.02.07. 1970.02.06.-1971.01.26. 1982.01.26.-1983.02.12.
Disznó: 1947.01.22.-1948.02.09 1959.02.08.-1960.01.27. 1971.01.27.-1972.02.01 1983.02.13.-1984.02.01.


VÍZ 2 és 3 végû évszámok
TÛZ 6 és 7végû évszámok
FA 4 és 5 végû évszámok
FÉM 0 és 1 végû évszámok
FÖLD 8 és 9 végû évszámok


23.00 - 01.00 Bivaly
01.00 - 03.00 Patkány
03.00 - 05.00 Tigirs
05.00 - 07.00 Nyúl
07.00 - 09.00 Sárkány
09.00 - 11.00 Kígyó
11.00 - 13.00 Ló
13.00 - 15.00 Kecske
15.00 - 17.00 Majom
17.00 - 19.00 Kakas
19.00 - 21.00 Kutya
21.00 - 23.00 Disznó

golyo1974 2009.06.11. 09:13:14

@kukatr: Te meg ne igyál ma már többet :-D

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.06.11. 09:17:39

höjj, amíg ti itt hetvenkettek'...
;)

kukatr 2009.06.11. 10:18:50

@Mokele-Mbembe: na várjál baszod, ahol én olvastam(gúgli első találat), ott a bivaly februárba végez.:D hogy melyik jó, lövésem sincs.
süti beállítások módosítása