Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

nathanp 2009.05.06. 09:00

Ötvennyolc

Anje és Frank hollandok. Fütyörésznek bringázás közben, nincsenek függönyök a házukban, nyáron meztelenül kolbászolnak a kertben, és minden évben grillezős partival költöznek be a nyári szezonra tardamajori második otthonukba. Kurva jó fejek, a szomszédok nagyon bírják őket, meg úgy általában mindenkivel spanolnak, azon kívül, hogy Frenki suriname-i feka, kajakra olyan, mintha igazi őstardaiak lennének.

Amikor két éve először jöttek házat nézni, első blikkre fel se' tűnt az embereknek, mi a pálya, régebben minden második férfi bányász volt, műszak után a kocsmákban konkrétan már kora délután villanyt kellett kapcsolni, hogy a csapos tudja, ki mit kért. Persze azért a hírük megelőzte az első tavaszi beköltözésüket, a szomszédok próbálták faggatni a pesti ingatlanost, aki eddig hébe-hóba hozott valami vevőjelöltet, de csak sima magyart, nem ilyen kattogós beszédű, de amúgy rendesnek látszó, mosolygós fekete embert szőke feleséggel. A sztoriból persze mindenkit más érdekelt, az idősebb asszonyokat, hogy a csajszi nevel-e majd tulipánt a kertben, meg esetleg lehet-e kérni tőle eredeti hollandus tulipánhagymát, a Vladiék meg a többi arc biztosra vették, hogy dzsangaügyben lehet majd spanoskodni, meg persze a néger fasz körül is ment a viccelődés. Aztán végül mindenkinek igaza lett.

Frenkiék már az első nyarukon, ahogy berendezkedtek, tartottak egy feestje-t a kertben, akkor még csak az utcabelieknek, persze az angolul írt meghívót szinte senki nem értette, mikor személyesen kopogtak vele két héttel a buli előtt, de aztán Anje, aki valami rajztanár, bekarikázta a dátumot, meg a parti szót, és grillkolbászokat meg dobozos sört, és szerpentint rajzolt a cetli hátára, így mindenki vágta, hogy meghívást kaptak, és lassan, szótagolva mondták, hogy kö-szön-jük szé-pen, ott le-szünk, mit vi-gyünk, bor jó lesz. Aztán a bulin tényleg volt kolbász, meg sör, egyedül az volt a furcsa, hogy a házigazdák nagy újságpapír-tölcsérben osztották a sültkrumplit a tetején majonézplecsnivel, meg egyre többet röhögtek a szőlőről, meg az eső után eltömődő vízelvezető csatornáról jóindulatúan, de totál értelmetlenül magyarázó vendégeken. A végén adott tulipánhagyma-csomag viszont abszolút telitalálat volt.

Később aztán valahogy összejöttek Ági nénivel, a suli magyar-angol tanárnőjével, akitől heti háromszor tanultak magyarul, meg elkezdtek mozogni Tardán, bejártak kajálni a sörözős Petihez, sőt még egyszer a Panorámában is voltak. Egy ilyen szombati sörözésnél, miután a Vladi nemzetközire itta magát, elkezdett spanolni Frenkivel, persze nem aprózta el, rejkárd gúd, huntelár veri gúd, ju lájk dzsoint, mire azok kis habozás után átültek az asztalukhoz, ami nagyon azt jelentette az arcoknak, hogy ezeknek tényleg van zöldjük. És tényleg volt, baszod. Igaz, hogy át kellett bringázni érte 'majorra, de csak másnap délelőtt, a Vladimir Nándikával meg a Kockával tekert át, a Frenki meg olyat tekert, hogy a fejük leesett. Innentől kezdve pacsiban voltak a holland arccal, meg a feleségével, megtanították őket snapszerozni, meg azokat a szavakat, amiktől jófej viccesek lehetnek, de az Ági néni nem vágja, így nem is tanítja őket. Anjének kifejezetten jól állt a furán ejtett fászombászmek, amivel reggelente átköszönt a füvet nyíró szomszédnak, mire az visszaszólt, hogy vegyen fel valamit, kedveském, tényleg hűvös van.

Az idei kerti-feestjére aztán már boldog-boldogtalan hivatalos volt, mindenki, akivel Frenkiék az előző nyáron összespanoltak, a közértes Feriéktől kezdve a sörözős Peti törzsközönségéig, ráadásul az arcok a Kocka nyomására hoztak eredeti varázsgombát, Anje törögette a srácok markába, de rögtön be kellett kapni, mert a Kocka mindenáron meg akarta fűszerezni vele a majonézt, amiről Anje próbálta szigorú arccal, meg niem szábád fászombászmek-kel lebeszélni, miközben azért lájtosan ő is be volt csápulva. Aztán, hogy a program része volt-e, vagy csak spontán jött, ki tudja, de Frenkivel nyomtak egy kegyetlen táncot a Barbie Girl-re, Anje pucsítva barbiskodott, a feka arc meg eljátszotta, hogy lasszóként pörgeti a faszát. Az emberek meg tapsoltak, meg a könnyeiket törölgették.

Az fel sem tűnt senkinek, hogy Kocka a tulipánokkal beszélget, Vladi meg léggitározik az ABBÁ-ra, az viszont Frenki pamutsortjában igen, hogy a négerfaszos találgatások messze alulmúlják a valóságot.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr251105488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsákos Frodó 2009.05.06. 11:19:25

Jaú volt ez is. A nemzetközire ivásban is vannak fokozatok, az első szint, mikor énekelsz gyakorlatilag minden nyelven, dzsipszikingzt meg mindent. A második, hogy önállóan összeraksz mondatokat, a megnövekedett önbizalom hatására, és a külföldiek tényleg meg is értik. A harmadik az, mikor már tulajdonképp csak a nemzetközi szétcsúszott nyelvet beszéled, ami abban különbözik a sima belföldi szétcsúszott nyelvtől, hogy még sokszor artikulálatlanabb, és nem is próbál hasonlítani sem bármilyen beszélt nyelvre, és kizárólag magánhangzókból áll.

jzb06n 2009.05.06. 11:20:31

Hello! En viszonylaj uj vagyok. "Szegeny Cicukanal" kapcsolodtam be es azota termeszetesen feldolgoztam az összes törtenetet. En is hasonlo elmenyekrol tudok beszamolni mint a többiek hogy sikerult kaveval leköpnöm a monitort a röhögestol es egy egesz napon at nem tudtam abbahagyni az olvasast.
Gratulalok a bloghoz es mar bent figyel a kedvencekbe.
Hol is van ez a Tarda? Nekem tul nagy a Budapest Fehervar Tatabanya haromszög. Lesz a haverokkal egy legenybucsu es a Panorama tökeletes helynek tunik.

Black Birka · http://www.genyatrade.blogter.hu 2009.05.06. 11:27:49

Arra már nem emlékszem, hogy hollnadok, vagy németek voltak, de egyszer a Balatonnál megjelent két csaj, hogy akarunk-e ismerkedni. De mondtuk, hogy nem, mire ők, hogy nem baj, mert van 2 haverjuk, akik igen.
Na, az két holland, vagy német (mondom már, hogy nem tudom) buzi volt. A kellő italozás után úgy rohangáltak a strandon, hogy azt kiabálták: Szopom a szaros faszt...

Bugajozsinemszepgyerek 2009.05.06. 11:29:10

Ez most nagyon ütött. 5 perce röhögök, a kollégák meg nem tudják, hogy min. :)

Teasing Angel 2009.05.06. 11:32:54

@jzb06n: hát ahhoz, hogy tardás legyen a legénybúcsú azt hiszem össze kell kötnötök a blogbulival, különben elég nehezen fog összejönni;)

qsecofr 2009.05.06. 11:33:19

Ollé és van poszt :D DE MILYEN :) megint sírok .))))

pityke8 2009.05.06. 11:41:19

A blogtalival kapcsban vannak-e már konkrétumok?

qsecofr 2009.05.06. 11:46:20

@pityke8: elvileg hétvége felé lesz valami infó róla.

Ha nem mennek a rakéták :)

Chazz Reinhold 2009.05.06. 11:50:37

áááááá
Nathanp, mivel a 0 km-kő tövéből másként nem megy - tuti hogy néprajzkutató vagy:))
tuti hónod alatt fonográffal járod az országot, mint Kodály apánk:)
mert egy-két rövid mondattal fullra leírtad hogy milyenek a hollandok (tényleg ilyenek minden kis magyar faluban), baszod

KÁJZERSZÓZE 2009.05.06. 11:55:12

ez is hibátlan vót nathanp!!!!!

és már csak 43-at fox írni baszod????

eszedbe ne jusson!

KÁJZERSZÓZE 2009.05.06. 11:55:51

vagyis 42-őt? számolni se tudok, megyek gombáért.......

Gerik001 2009.05.06. 12:04:36

Ez jó.

Én egyszer Nemzetközire ittam magam és skótokkal spanoltam a ZP-ben. Jó volt.

grmindenyssa 2009.05.06. 12:14:40

fászombászmek könnyesre röhögtem magam

kisebbik rokk 2009.05.06. 12:22:16

Á de jó!
Én Kolozsváron egy házban laktam albérletben egy világutazó, holland nyugdíjas párral, akikkel viszonylag jól összebarátkoztam. Állandóan 3,33-as dobozos sört ittak, néha jeges teát, és minden nap adtak nekem valami ajándékot: hazautazásuk előtt egy ajándékkosarat nyomtak a kezembe.
Ismertem fiatal ázsiai-hollandot is, ő viszont nem tudta használni a lehúzós wc-t.

A bejegyzésről inkább nem nyilatkozom. (:D :D :D)

gray 2009.05.06. 12:22:20

Köszönöm, klassz! 3 évtizede Dunafüreden találkoztam a szomszéd holland (idősebb) házaspárral. Csodálatos emberek voltak - remélem, élnek még.

czejp (törölt) 2009.05.06. 12:34:55

Szép mesék. Nekem teccik. Nem lehetne valami guglis térképet belinkelni, hogy legalább tudjuk, hogy hol van ez a Tarda ?

woodo1 2009.05.06. 12:35:02

Tarda ollé,Tarda ollé ,Tarda ollé ollé ollé...!!!

daneeka 2009.05.06. 12:37:46

Nemzetközire itta magát. :)))

Mitya Ivanov 2009.05.06. 12:46:07

@czejp: tarda ott van ahol te vagy. ezt már megtanultam

búúgócsiga 2009.05.06. 13:12:37

Most sikerült gép elé kerülnöm, hát nem csalódtam, ott van nagyon a poszt:D

Zsákos Frodó 2009.05.06. 13:13:32

@czejp: Tarda a szívünkben van. Nincs rajta térképen. Max Tardos ;)

Dreamair 2009.05.06. 13:14:08

Megen kinn van a főoldalon a blog, hogy ennyien keresik Tardát? Tarda te magad vagy.

SaveMyShoes 2009.05.06. 13:26:27

Dreamair: én mostanáig kibírtam komment nélkül, csak csöndben a háttérből élvezkedtem, de ez...ez most tetőled annnnyira szép, hogy Tarda... meg, hogy temagadvagy... sírok.

Dreamair 2009.05.06. 13:29:36

@v524: ne sírj kedves V524:)

Salesman 2009.05.06. 13:30:00

Googel mapsba benne van retardák XD

Dreamair 2009.05.06. 13:32:57

@v524: Ne sirj kedves V524:)))
Szerintem az tud tardán nevetni aki látja magában tardát.

SaveMyShoes 2009.05.06. 13:36:39

@Dreamair: lyovan, akkor egyik szemem sír, másik nevet! Megyek nyomatok egy Tarda forever tatut a csííívemfölé! :DDD

potyesz 2009.05.06. 13:37:34

Kiraly volt, kesz vagyok :)...
Teljesen szetrohogtem az agyamat baszod' :)...

Dreamair 2009.05.06. 13:39:31

@v524: inkább végy egy nevergo pólót.-..és tolj be egy MVJ-t

Dreamair 2009.05.06. 13:47:16

@v524: nem parancs...javaslat

dellike 2009.05.06. 13:47:38

és minden (?) nap tardulunk a monitor előtt legalább egy picit:)))

qsecofr 2009.05.06. 13:48:11

Gyerekek, már akkor csak valami tardai Himnusz kellene... Valakinek írói véna? :D

qsecofr 2009.05.06. 13:51:21

@Dreamair: holnap lesz nagy teszt este. Megnyomjuk az MVJ-t is meg a niggervadászt is.
Ha pénteken nem jelentkezek akkor sikerült a teszt és meghaltam :D

Dreamair 2009.05.06. 13:54:53

@qsecofr: a blog hősi halottjának címére foglak javasolni

qsecofr 2009.05.06. 13:57:59

@Dreamair: Jól van baszod, legalább az. Az lesz majd a síromra írva: Éljen a niggervadász és a szódásszifon.

Ja és persze Tarda forever! :D

golyo1974 2009.05.06. 14:11:21

Itt vagyok, itt vagyok, kész vagyok, jól vagyok :-)) Királyság volt!!

golyo1974 2009.05.06. 14:11:56

És még Depeche Mode-os hírdetés is van :-))))

Dreamair 2009.05.06. 14:12:50

@qsecofr: Sírfelirat: Új panoráma nyílt meg előtte:)

SaveMyShoes 2009.05.06. 14:26:39

Sírfelirat verseny:
Tarda örökké bennem él, de én már nem.
:D

Teasing Angel 2009.05.06. 14:31:35

@v524: hm. nem is rossz ötlet ez a sírfelirat verseny

Zsákos Frodó 2009.05.06. 14:36:00

Tarda himnuszát valahogy úgy tudom elképzelni, hogy Mad Rich összemixeli Tiestot Zámbó Jimmyvel és a Coco Jumboval + - Scooter.

Chazz Reinhold 2009.05.06. 14:36:42

élt: 58 posztot
posztumusz poszt humusz
(baszod)

Dreamair 2009.05.06. 14:37:26

@Zsákos Frodó: és Postás Józsi hol marad belőle?

SaveMyShoes 2009.05.06. 14:39:18

@Zsákos Frodó: delegyenbenne a szövegbe fászombászmek mindenképp, sőt legyen az a szöveg :)))

CB 2009.05.06. 14:39:36

egyetértek, üdv Hollandiából, a nemzetközire szétcsapás hazájából :)

Zsákos Frodó 2009.05.06. 14:39:47

Igaz kell bele egy csipetnyi mulatós :) Postás Józsi, vagy inkább Bunyós Pityu. De lehet elég lenne egy négyujjal billegtetős demógombos szintiszóló a közepére!

Dreamair 2009.05.06. 14:40:56

@Zsákos Frodó: és persze az egész a burn, motherfucker burn alapra megy

SaveMyShoes 2009.05.06. 14:41:03

@Chazz Reinhold: ezt az élt-et a koporsóra írják, nem? á, maj mingyá megnézem az enyimén hogy van...

Teasing Angel 2009.05.06. 14:41:33

Lássuk be. Tarda önálló életre kelt. (Egyen)ruha, himnusz, (ország)gyűlés, közösség, nemzeti ital, sőt, saját sírversek.
Logo? Valaki? (végülis szlogenből már nem állunk rosszul a póló kontesztből kifolyólag)

Dreamair 2009.05.06. 14:44:00

@Teasing Angel: logo: füstölgő spanglin, decis MVJ, ekikoszorúban...

Zsákos Frodó 2009.05.06. 14:44:13

@v524: Az lehetne egy ilyen scooter stílusú rész benne: Kocka hangosbemondóba üvölti, hogy Faszombaszmek meg hogy baszod! Háttérben triplasebbeségre gyorsítva a Szent Gellért kórus :)

golyo1974 2009.05.06. 14:47:27

Rájöttem valamire! A nati nekünk már csak adalék, adja a témát, és innentől kezdve elszabadul a pokol :-)

ORGASMUSFORSCHER 2009.05.06. 14:48:20

...nagyon jót röhögtem... de mivel már éltem hollandiában, leírnám, hogy a cikkböl senki se következtessen arra, hogy ha a hollandok jó fejek, akkor az országuk is az... ott élni nem jó... lehet ezért költözik el onnan pár holland....

SaveMyShoes 2009.05.06. 15:04:14

@Teasing Angel: hííínye, ez má kicsit gárdás... inkább hippisebb illene! písz, lav, frídom, hepinessz!

Teasing Angel 2009.05.06. 15:11:24

@v524: nézd meg a pólókat:)
(de azért javítom magam, nem egyenruha, hanem.... mi is? tarda-szerkó)

Zsákos Frodó 2009.05.06. 15:16:32

áááááá Gabi néni és Gabi bácsi igazi profik, csapatják a swinget coco jumbora is szerintem :)

ssüni 2009.05.06. 15:18:44

nemzetközire itta magát. :-))))

SaveMyShoes 2009.05.06. 15:19:04

@Teasing Angel: nemcsakaz egyenruha, hanem, hogy ez már túúúúl szervezett!

vajetörp 2009.05.06. 15:25:05

Sziasztok

Szenzációs a blog,a Tibit/a tudodmelyiket/ és ezt olvasom rendszeresen,nagyokat nevetek,igazán szórakoztató,az iró megérdemli a respektet.

Remélem,még vannak a tarsolyban postok.

Pepin bácsi 2009.05.06. 15:30:35

@Dreamair: hétvégén kipróbáltam a niggervadászt, odabaszós.
Inkább maradok a házipálinkánál meg a sörnél

Dreamair 2009.05.06. 15:38:50

@Pepin bácsi: baszod, már csak én nem ittam tarda italt? Lehet én is angyal vagyok mint Teasing?

SaveMyShoes 2009.05.06. 15:43:51

@Dreamair: neeem leheeeet!!!
biztos! :)

Dreamair 2009.05.06. 15:47:45

@v524: lehet...mostanában érzek is valamit

66th Zealot platoon 2009.05.06. 15:51:26

Anje es Frank, a gyerekuk a kis felfeher
Anna Frank a hatso traktusban bujkal a tardai Gestapo elol.
Kar hogy ez kimaradt...

SaveMyShoes 2009.05.06. 15:53:30

@Dreamair: várjá, oviban az volt az angyal aki először eltüntette ami a tányérján volt, nem? akkor ha te még nem is ittál, nem tüntethetted el elsőnek - nem leheccc angyal!
és nem, nem mondom meg mit nyomtam! :)))))

qsecofr 2009.05.06. 15:53:56

HAH! :D
Tarda Gárda :DDDDDDDDDD

@Dreamair: nem lehetsz angyal, mert már megfordult a fejedben, hogy iszol :D Tehát sajnos kimaradsz egy dobásból :D

SaveMyShoes 2009.05.06. 15:54:38

@Dreamair: és mit érzel: Áj bilív áj ken fláj!? :DDD

SaveMyShoes 2009.05.06. 15:59:09

@Chazz Reinhold: ja, megnéztem az enyémet is... de már elfelejtettem mi volt rajta... :(
:D

qsecofr 2009.05.06. 15:59:14

@v524: Nem... Ken LÍÍÍÍÍ :D
Lehet rá kell alapoznom a holnapra. Jéger an otthon, tehát nem probléma :D Kispezsgő nincs, de veszek itt a sarki nonstoppa :D legalább lesz hangulatom :D

SaveMyShoes 2009.05.06. 16:21:16

@qsecofr: mé, nálad mi van holnap?

qsecofr 2009.05.06. 16:21:57

@v524: ivászat lesz :D Élesbe nyomjuk az MVJ-t és a nmiggervadászt :D
innen jött a sírfelirat....

SaveMyShoes 2009.05.06. 16:25:32

@qsecofr: csakúgy? vagy mert csütörtök van? :)
sorri, ha lemarattam vmiről és értetlenkedek...

SaveMyShoes 2009.05.06. 16:26:28

@qsecofr: a sírfelirat konnekciót vágom... és sztem benne vagyok az első 3ban :)

czejp (törölt) 2009.05.06. 16:31:51

@Zsákos Frodó:
@Mitya Ivanov:
A térkép szerint több országban is van Tarda, de egyik sem Magyarország. Most vagyok itt először ezen a blog-on.

2009.05.06. 16:34:17

Nathamp !!!! Abba ne hagyd az írást!!!TILOS! (legalábbis neked)

qsecofr 2009.05.06. 16:42:41

@v524: Ja mért csütörtökön nem lehet inni? :D Pénteken meló van, de mivel mindenki családos ezér csütörtökön iszunk :D Péntek már hétvége és az baj :D Így ha nem érem meg a pénteket a sok MVJ és niggervadásztól akkor legalább boldogan halok meg :D
És nem értetlenkedsz, mert ez eddig nem is volt így kifejezve :)

@kobalt: Neked sajnos megrovást kell szolgáltatnom, remélem tudod miért :DDDDDD

SaveMyShoes 2009.05.06. 16:55:22

@qsecofr: na, ezt a családos miatt nemlehetet sosenem értettem??!! :DDD

SaveMyShoes 2009.05.06. 17:09:02

Jóccakát for ól!
Tarda forevör!

kikakl 2009.05.06. 17:15:15

Na még néhány hasonlo blog..és össze mocskolom magam a röhögéstől.Az Isten áldjon meg érte.NEHAGYD ABBA.

AndrisP 2009.05.06. 17:20:08

na ez odabaszott, vidám estém lesz! asszem otthon tekerek.

Teasing Angel 2009.05.06. 17:25:37

@kobalt: (elírtad a blogger nevét:)
szerintem bocsánatos bűn :D

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.05.06. 18:34:45

állatok vagytok, csak kapkodom a fejem, basszátok meg! Remélem mindenki jön panorámába, meg előtte a sörözős petihez! ;)

sélli_ 2009.05.06. 19:48:54

Már indulunk is! Csak még előtte betolunk pár kör tütükét, hogy meglegyen az alaphang :)

2009.05.06. 21:38:12

@Teasing Angel: Ja télleg, de ebben van egy kis fű is (hanp,hanf,hanph)

BevernekiKeményFarkas 2009.05.07. 00:07:48

ez tényleg odatesz:)
nemzetközire iszom magam üvegesszótárral

2009.05.08. 15:09:24

Amikor olvastam, h holland és néger, már volt egy rossz előérzetem, a dzsanga-négerfasz túl komoly ziccer ahhoz, h egy ilyet nathanp kihagyjon. :) A tulipánon lepődtem meg, az eszembe sem jutott, baszomfászmeg! (Vagy hasonló...)
süti beállítások módosítása