Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

nathanp 2009.04.21. 10:00

Ötvenkettő

A Balogh Imi baszta el Misike első eljegyzési kísérletét a kihagyott tizenegyesével. Mer' a gyíkfejű főultra rászervezte a tökutolsó Tát elleni hazaira a lánykérést. Konkrétan le volt kenve az egész csapattal, meg a rokonsággal, hogy a sípszó utáni ünneplés végén kurva nagy örömködés lesz a kapu mögött, de a végén kettejüket viszik az emberek a vállukon, be a fűre, a kezdőkörbe, ott meg letérdel és megkéri a Magdi kezét. Aztán a hatodik percben a táti cinga csatár huszonkettőről bebaszott egyet, a hetvenedikben meg az Imi kihagyta a büntetőt. Pislogott is kifelé, hogy bocs Misi, még jó, hogy a Magdi nem vette észre, hogy a muterjáék is ott figyelnek az öregek között, a felezővonal mellett, a korlátnál. Sejtheted, milyen ünneplés volt. Lófasz. Azt' így a lánykérés is besült.

A Magdi alapban romantikus típus, meg ahogy nő benne a Kismisike, egyre inkább az lesz. Persze nem nagyon mondja, de rá van kattanva rendesen, hogy a Misi elvegye. Ez mondjuk elsőre nem esett le a csávónak, csak amikor döglöttek a Magdival a tévé előtt, amibe' szinte már csak a Romantica megy, és egy hatperces jelenetet, amiben Jorge végre elveszi Amareliát, a csaja végigszipogott úgy, hogy közben a Misi kezét végig az éppen négyeslabda-méretű hasára szorította, kezdte kapisgálni. Azt' amikor  meg kellett nézni az ismétlést is vasárnap reggel kilenckor, már kajakra vágta.

A sörözős Petinél elő is vezette a témát, aztán a Vladi meg a többi tardai Kíméletlen mondogatták, hogy a fasz tudja, nézd meg, mi lesz a vége, a faterjaink a műhelybe menekülnek, meg a kertbe, hogy ne kelljen a muterjainkkal beszélni, aztán meg persze szívóznak, hogy ehetetlen a brassói, ha olajjal van főzve. Egyedül a Gabi nénit meg a Gabi bácsit tudták felhozni pozitív példának, az is biztos a tánc miatt van, mer' ott azér' csak megfogják egymás kezét, meg mosolyognak egymásra. Meg a Gabi bácsi ott van brében rendesen, hiába az eggyel nagyobb szövetnadrág, leveszi mindenki. A Vladi, aki nagy tippmixes amúgy, azon röhögött, hogy kötésben biztos nem fogadta volna le, hogy a Misinek ezzel a fejjel valaha csaja is lesz, meg gyereke is, pedig erre egy huszonötös szorzó alapban kijött volna.

Persze a Misiben már rendesen megfogalmazódott ez a házasság dolog, azt' lánykérésben másodikra is valami monumentálisban gondolkodott. Vágod, ha már ő maga nem az a férfiisten, legalább a dolog legyen nagy, ami a megkérést kíséri. Hát, baszod, egy elefánt azért meg tényleg elég nagy.

Van ez a vándorcikrusz, ami szezonon kívül ott dekkol valahol Tatán, a Misi régen még melózott is nekik egy napot, alapban színpadépítőnek, meg ilyen mindenes hórukkembernek ment volna, de a három tagbaszakadt arc, akikhez beosztották, azzal indítottak, hogy öcsém, eltévedtél, a bohócok a sárga lakókocsiban vannak, de persze ő kemény akart lenni, vitte a geci nagy fém traverzeket, meg minden, pont addig, míg egy emelésnél megroggyant, azt' egy ilyen betonvas beleállt a vádlijába. Egy hozzá hasonló csávó kötözte be, míg beér a sebészetre, na, az konkrétan bohóc volt. Össze is spanoltak. Vele kente le, hogy amikor indul a konvoj, az elefántos gondozó, aki egyben sofőr is, tesz a kamionnal egy laza kitérőt 'Majorra, azt' a Misi belovagol Gandhin, a negyvenéves csotrogányon, amit anno a cirkuszos ember még egy ruszki kollégától vett egy félszemű tigrisért, meg némi sörért. Fél óra volt ledumálva az akcióra, meg nyolc rugó.

Persze a házig nem tudtak benavigálni a baszom Volvóval, egy jó ötszáz méterre kellett leterelni Gandhi nénit a rámpán, a Misike anyja, meg a műapja, meg néhány közeli meghívott span el se' hitték, hogy ilyen van, persze a bringás kismókusok vitték a hírt, úgyhogy vagy hatvan ember összeverődött, olyan volt, mint egy szenegáli körmenet, élen a Misikével, a diétás Tarzannal. Az arc kicsit fosott is, mikor az ötfokos létráról átült a Gandhin lévő beülőbe, de aztán a büszkeségtől elmúlt a para. Az állat mondjuk trombitálni nem nagyon tudott, bár nem is nagyon kellett, mert az utánuk poroszkáló csapat rendes zajt csapott. A Magdi a tetőablakból már jó száz méterről látta, hogy valami komoly furcsaság készül, azt' amikor megálltak a ház előtt, már a Misikét is kiszúrta, úgyhogy gyorsan átvette a DHL-es tísörtöt a fodros kismamaruhára, amit ilyen tényleg különleges alkalmakra tartogatott, azt szaladt is le, mer' érezte, hogy valami nagy dolog fog történni.

Tényleg kurva romantikus, meg grandiózus volt a dolog. A Misike komoly hangon, jó hangosan leszólt, hogy ha a szerelem dzsungében száz évig is vándorolna, nem találna szebbet magának, mint a Magdolna. Ez ilyen versszerű volt, a végén azzal, hogy légy a feleségem. A Magdi persze elbőgte magát, Gandhi néni meg végszóra szart egy akkorát, hogy a kísérők pikk-pakk szétrebbentek az állat mögül. Aztán a Misike lemászott, mer' az elefántos ember nagyon nézegette az óráját, meg az állat is egyre jobban imbolygott alatta, és rendesen felhúzta a Magdi ujjára a gyűrűt, térden állva, meg minden.

Végül a bámészkodók visszakísérték Gandhi nénit a kamionhoz, csak néhány span maradt, meg a család, kerítettek házibort, meg papírpoharakat, meg előkerült a Misike újdonsült anyósának a pogácsája, azt' a kertben mulatoztak. A Vladiék meg csapkodták a Misi hátát, hogy nagyot nőttél a szemünkben, öcsém. A Misike meg vigyorgott.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr181077284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morbiczer 2009.04.21. 10:18:55

Remelem jo vege lesz a Misike - Magdi szalnak. Sziv a tobbi tardai arc eleget, legyen nekik egy kis boldogsaguk.

(Elefant? Honnan a fenebol vannak ilyen otletied, nathanp? :) )

Teasing Angel 2009.04.21. 10:21:05

van itt fantázia rendesen
szeretem
nevettem is, végig;(

hoel 2009.04.21. 10:22:47

Mi lesz itt még, ha már az ötvenkettőnél befigyel az elefánt?

gelsystem 2009.04.21. 10:22:56

api, a könnyem kicsordult, olyan megható volt................
azé ez a mihály gyerek ott van a szeren, májer egy arc:)

Jim 2009.04.21. 10:51:39

ha egy bengáli tigris szájában vitette volna oda magát, akkor se lett volna kúlabb

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.04.21. 10:55:57

"úgyhogy gyorsan átvette a DHL-es tísörtöt a fodros kismamaruhára, amit ilyen tényleg különleges alkalmakra tartogatott,"

LOL!!!

tomiP 2009.04.21. 10:57:34

Misike for president!

Zoltan Baranyai · http://mindennapibetevo.blog.hu 2009.04.21. 10:58:45

Jó ez a romantika, de a végét feltúrbózhattad volna mondjuk azzal, hogy a Benőke megkínálta az elefántot egy kis bogyóval, és így a nagy állat jókedvében kibontotta a ház falát is és mindenkinek puszit adott, miközben a Kockától ellesett mozdulatokkal ropta a kánkánt. De így is jó volt, grandiózus leánykérés.

Black Birka · http://www.genyatrade.blogter.hu 2009.04.21. 11:02:32

"élen a Misikével, a diétás Tarzannal"
baszod...

pblue · http://www.savingprivateblue.net 2009.04.21. 11:05:07

"A Vladi, aki nagy tippmixes amúgy, azon röhögött, hogy kötésben biztos nem fogadta volna le, hogy a Misinek ezzel a fejjel valaha csaja is lesz, meg gyereke is, pedig erre egy huszonötös szorzó alapban kijött volna."

lol bazmeg itt hangosan felrohogtem

AndrisP 2009.04.21. 11:16:10

pont így jó, így Misikés

nabazzmeg 2009.04.21. 11:23:09

az qrva jól kijött, hogy a fennkölt pillanatot az elefánt megkoronázta egy jó nagy kupac szarral :-)))))
sz.tem a végéről hiányzott, hogy a Misike milyen jutalomban részesült este Magdi Anyustól a lánykérésért...:DDDD

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2009.04.21. 11:28:49

Komolyan mondom, úgy felröhögtem az elefánt odaszarásánál, hogy majdnem kiugrott a zöld ász az orromból.

Pepin bácsi 2009.04.21. 11:41:34

Kedves Magdolna és Mihály !
Gratulálok,legyetek boldogok baszod !

OmegA404 (törölt) 2009.04.21. 11:48:12

Odaszart az elefánt... de kedves kis story..

Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit! 2009.04.21. 11:48:41

DHLes tisort?
HONNAN?
Csak nem kolleganom a Magdika????
Baszod az tisort meg nekem sem jar, pedig 2 eve itt tolom a bret....

Gőge (törölt) 2009.04.21. 11:53:41

Pepin bácsihoz csatlakozva én is Sok Boldogságot kivánok nektek!
Misikém bazzeg nem is vagy annyira elbaszott:-)
Lesz-e a lagzin majd töltött káposzta?Baszod tudok 'húszezeré király roma zenekart a lagzira:-) Nem éppen egy Hyperes style de élvezthető:-)

Másik Nick 2009.04.21. 11:54:08

l@fradigy: lehet, hogy azér', baszod, mer a brét tolod, és nem mást csinálsz vele, mint Magdika...

Pepin bácsi 2009.04.21. 12:00:45

@fradigy: Cicukának told a brét baszod

-Feco- (törölt) 2009.04.21. 12:02:55

Nabazdmeg, remélem lassan jön Misike legénybúcsújának sztorija, mert ha csak annyira volt lightos amiken én résztvettem, akkor lesz itt beszabehu, egy ilyen csapat nagyokat tud alkotni remélem....

DonGatto 2009.04.21. 12:03:02

@fradigy: Reklámtísört, nekem is van, valamit lehet rosszul csinálsz, ha nem kaptál két év alatt:)

Ez ilyen aranyos, emberi lett, nagyon tetszett.

Jah 2009.04.21. 12:06:35

nemrég fedeztem fel ezt a blogot, de nem hiszem el mekkora! "olyan volt, mint egy szenegáli körmenet, élen a Misikével, a diétás Tarzannal" ÁÁÁÁ hihetetlen mekkora arcok vannak, csak arra lennék kiv, h aki ezt írja, az amúgy is írással foglalkozik, vagy ezt csak így ráérős idejében tolja.. mindenestre krva jó, az a lényeg. kösz és gratula.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.04.21. 12:10:13

@Jah: ahetbloggere.blog.hu (vagy vmi ilyesmi)
most tényleg én is írjam be, hogy hoztad a szokásos színvonalat, baszod? :)))

DArchAngel 2009.04.21. 12:15:40

Aztabüdös! Asszony mit szólna ha én is imígyen csinálnám ?! :)

Jó volt, mint mindig, kösz!

Zizko 2009.04.21. 12:52:22

a blog ELRt jó, baszod! Nap, mint nap bővül a cimlista, ahova fórvárdolom. Riszpekt

szemig jimmy 2009.04.21. 12:57:11

"A Balogh Imi baszta el Misike első eljegyzési kísérletét a kihagyott tizenegyesével."
na ekkor majdnem abbahagytam az olvasást..:)

LaMa 2009.04.21. 13:24:17

huh mi lesz majd a diétás tarzan lagziján:D:D:D

Gerik001 2009.04.21. 13:25:35

Misike már Mihály a szememben. :)

arongeri 2009.04.21. 13:26:41

Szinte megható a sztori! Azt szeretem ezekben a tardai arcokban, hogy a nagy (mű)májerkedésben mindig kibukkan belőlük az ember. :)

loláb 2009.04.21. 13:39:36

"diétás Tarzan"...bazmeg!

v v j 2009.04.21. 13:44:34

Hát ezt majdnem megkönnyeztem ázz, de most le kell írnom, hogy egy törzsolvasóval több, már egy ideje, de most ki is írtam magamból :-))

yummy mummy 2009.04.21. 13:55:28

Ez jó!
Rákaptam a blogodra, mint Cicuka arra a bizonyosra...! :)

qsecofr 2009.04.21. 14:12:35

Éljen Misike :D:D:D:D

De vajh mi lesz a gyerek neve? Baszod? :D
Legénybúcsúra én is kívácsni leszek :D
Csak kocka vigye a bogyeszt Vladi meg a gumicsizmát :D Akkor nem lehet baj :D

feltételes reflex 2009.04.21. 14:34:34

"egy emelésnél megroggyant, azt' egy ilyen betonvas beleállt a vádlijába. Egy hozzá hasonló csávó kötözte be, míg beér a sebészetre, na, az konkrétan bohóc volt. Össze is spanoltak."

ez egész egyszerűen gyönyörű.

az az igazság, hogy nekem a Tarda nem a trágár szavak miatt jön be, hanem az ívek miatt, amik egy-egy mondaton belül néha több életérzést, személyt, korábbi történeteket, sőt komplett életeket végigfuttatnak.

ez viszont nem akadályoz meg abban, hogy a diétás Tarzannál meg a végszóra pottyantó elefántnál már ne sírjak a röhögéstől :DDD

ja, baszod.

Karaj87 2009.04.21. 14:53:10

Ez nagyon ütött hallod:D DHL-tísört, meg lánykérés Tarda-meccsen.
Igencsak elmosolyodtam mikor Gabi bácsira terelődött a story, a házaspár, akik szeretnek swingelni:)
ÖTÖS!

kovácspéterke 2009.04.21. 15:12:03

Jaj, de jó!!!
Sok boldogságot nekik!

kovácspéterke 2009.04.21. 15:13:12

feltételes reflex, ezt jól megfogalmaztad, én is így olvasom :).

búúgócsiga 2009.04.21. 15:22:39

"A Magdi persze elbőgte magát, Gandhi néni meg végszóra szart egy akkorát, hogy a kísérők pikk-pakk szétrebbentek az állat mögül."

Aztakurva:D

monstertruck 2009.04.21. 16:19:22

Áááhhh vinnyogtam a röhögéstől.
Node kicsit a témától elkanyarodva, megtaláltam "Kockát"
Álnéven a BPTV-n nyomja : www.youtube.com/watch?v=Kpg1uKV0bdM&feature=related

leon, a proli 2009.04.21. 17:10:12

penge. de: "Gandhin", nem Gandhi-n

decoati 2009.04.21. 17:37:19

"Azt' amikor meg kellett nézni az ismétlést is vasárnap reggel kilenckor..." űűűű baszod, mekkora paraszt:)

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.04.21. 18:24:27

@leon, a proli: köszi, másodszor már helyesen írtam. javítva, köszi

qsecofr 2009.04.21. 19:40:50

HA:D Legnagyobb, hogy mindig a helyesírás a probléma :D:D:D:D

De legalább nathanp megtanul írni? :D:D:D

feltételes reflex 2009.04.21. 22:11:30

@qsecofr: azért annyiszor nem hibázik, sőt.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2009.04.21. 22:36:03

Bohumil Hrabal emlékdíj, ez most már egészen biztos!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.21. 22:38:04

én a misike vagyok, baszod
alattam az elefánt imbolyog
mint odakünn a zűrbe' a bolygók
de mégis komoly hangon asszondom:
"ha a szerelem dzsungében"
100+ évig is vándorolok
Magdolnánál jobbat s szebbet
akkor se nem találhatok

(autentikus kalózfelvétel jánykérésrő' az XXI. század elejin; lejegyezte: netuddmegki)

Johnny336 2009.04.21. 23:06:02

Ez egy szép történet. Főleg a végén a büszke haverok. Vagy csak magukban röhögtek, hogy rábaszatta magát a gyíkarcú :D

Miss Marple 2009.04.21. 23:20:35

@adamskij: Ugye-ugye?! Én is ezt mondom már mióta!

LászlóÁdám 2009.04.21. 23:55:42



Fetrengtem a röhögéstől mikor Gandhi elszarta magát......

Pepin bácsi 2009.04.22. 09:33:11

@adamskij: keresztapám azt üzeni, hozzájárul a róla elnevezett emlékdíj átadásához

qsecofr 2009.04.22. 10:23:14

@feltételes reflex: tudom, hogy nem de akkor is jólesik :D

@ufó - okos állat, a génjeibe' hordja a tudást: ez nagyon odabasz :D
Verseskötet a'la ufo? :D

Celtic 2009.04.22. 11:09:24

@-Feco-: Ez a "beszabehu" nekem is kedvencem egy ideje a "szarcsi-foscsi" mellett :) De van masik kedvenc dumam is egy forumrol (ott is csak ideztek :) :
"Letort a mukormim, olyan depi vagyok, mindjart ongyi leszek."

greggrant 2009.04.22. 11:30:42

Na, most ennek a postnak okán akkor meg fog ugrani a kikölcsönözhető elefántok kihasználtsága kishazánkban, baszod! :) Mindenki elefántos lánykérést akar majd :D

Pepin bácsi 2009.04.22. 11:44:23

nathanp, alszol baszod ?
elvonási tüneteim vannak

muzikfabrik 2009.04.22. 12:18:25

mivanmáááá :( ??
nathan pí! nem bírom az irodai stresszt az 53ik nélkül!!

Mokele-Mbembe 2009.04.22. 12:22:21

Valaki itt megint feszíti a húrt...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.22. 12:37:17

@qsecofr: nem ez csak úgy jött
de a kedvencem ez a sor:"hangosan leszólt, hogy ha a szerelem dzsungében száz évig is vándorolna"
---------
"ha részeg a barom, told meg egy felessel"
(sörözös peti árszpóetikája)

búúgócsiga 2009.04.22. 13:15:23

Tényleg! Az jutott eszembe, nem lehet, hogy egész Tarda Milan meccsre készül? :)Minket meg jól itt hagyott Nathanp, 53. nélkül.

Tolby · http://szupernovember.blog.hu/ 2009.04.22. 13:29:38

azért vágó volt, hogy gandhi be fog szarni

Chazz Reinhold 2009.04.22. 14:57:36

ez az, csak finoman, ahogy a bivalyok basznak

qsecofr 2009.04.22. 15:06:31

@búúgócsiga: azé idetolhatott volna valamit, mert kb 10 percenként nézem, hogy mikor fogja odabaszni a posztot, de semmi :( peddig igencsak addikt vagyok már :D Megyek is haza melóból aztán betolok egy málnavodkajégert, hogy tompícccssam a problémát.

muzikfabrik 2009.04.22. 15:36:13

szörnyű volt ez a nap:(

jimaymay 2009.04.22. 16:19:38

azért durva, hogy 1 nap kimarad aztán a sok kis kreténnek hogy sír a szája. köztük az enyém is

Teasing Angel 2009.04.22. 17:13:10

annál nagyobbat fog ütni;)
azt meg szeretjük, nem? :P

-Feco- (törölt) 2009.04.22. 20:03:29

@Teasing Angel: na akkor fogok odabaszni egy félelmeteset, ha kiderül hogy nathanp ma azért nem posztolt, mert valahol részegen fetrengett Misike legénybúcsúja után. A Zoli haverja a Colos egyszer ébredt úgy fel, hogy kajakra a Kálvin téren az Üllői felezővonalán feküdt, azt a kocsik jobbról-balról cikáztak körülötte. Mire rájött hogy ez kurvára nem a Pacman4, addigra éppen megállt a yard, azt kezdték volna basztatni, de olyan cefreszaga volt, hogy a kis rendőrpicsa mondta neki, hogy Fiatalember, maga hogy a faszba él még. Ezek után felült az éjjeli buszra, azt mikor már a negyedik teljes kört mente (baszod azért pestlőrinc meg újpest kurva messze van, úgyhogy volt ideje héderelni a buszon) rájött hogy bekerült a mátrixba, így meg baszottul nem fog hazaérni soha. Fogott egy taxit, azt mondta az anyjáék címét, az fennt van a Várban, a taxis nézett hogy ez a hajlékony mi a faszt keresne a gazdagok között, de hát elővett egy 5000est, annyiért meg megéri a Deákról felvinni a kis pöcst. El is jutottak az Akadémiáig, a fasz tudja hogy a taxis ralizott a körforgalomban azt attól, vagy a vaníliás wunderbaumtól, de a Colos telibeküldte a hátsóülést seri-rum-kóla kombóval, úgyhogy rövid volt az útja, a taxis meg kurvaanyázva még meg is akarta verni (még jó hogy nem valami Tibi volt, tuti nem úszta volna meg ennyivel). Azt a végén a szerencsétlen hazamászott, azt lefeküdt a parkban, hogy azért még anyják csak ne lássák így, ott meg jól kirabolták a gecibe, ugrott a karóra meg mobil meg tárca. Akkor eldöntötte többet nem iszik... aztán kiderült másnap, hogy ezt mondjuk úgy, hogy többet nem iszik, de kevesebbet sem.

gelsystem 2009.04.22. 20:53:07

@-Feco-:
úúúúúúúúúú gecó, nekem mennyi ilyen történetem van:):):):):):
gondoltam, én is bebaszkurálok ide egy hozzáröfögést, mert egy-pár lerészegedésen és főleg lögénybuLcsún vótam énis..........amik közül egy-kettő elég soKKoló volt.......
na, még alucikálok rá 1et
.
nathanp, baszod!!!!!!!!!4
hol a bánatos répában van a posztunk?!?!?!?!!?
asszem, előbb utóbb rád kell hogy uszítsunk valakit

csorsza 2009.04.22. 22:07:37

@gelsystem:
nehogy ide merjél írni valami elbaszott, közhelyes legénybúcsú-történetet, seggfej! Menjél, nyiss te is egy blogot, oszt ott nyomjad a szarságaidat!
Jóhogy nem már katonatörténeteket akarsz idebaszni... ha voltál egyáltalán, te gyíkfasz...

gelsystem 2009.04.22. 23:13:26

oppppááááááááááááá

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.04.23. 08:41:56

Nyugodjatok megfele! Bejáráson voltam a Panorámában, alakul a buli! :)

Viszont most lesz hétvégén is poszt, hogy utolérjük megunkat. Jóvan'?

-Feco- (törölt) 2009.04.23. 09:09:59

@nathanp: még jó hogy jóvan, baszod. :)

qsecofr 2009.04.23. 09:39:03

@nathanp: Húúú, jóvan akkor talán megbocsájtunk :D Baszod jó lesz akkor ha csipkeded magad azzal a panó bulival :D

Celtic 2009.04.23. 10:30:14

@nathanp: joe? Hijnye, e oro, e bodotta.

muzikfabrik 2009.04.23. 10:57:06

@nathanp: nagyon fajaaa:) ha dj kell a buliba szólj, bávállalom nagyon szívesen :)

Teasing Angel 2009.04.23. 12:11:47

ezeket igazán intézhetnétek a dumálósban, annyi a komment az új poszt(ok)ra, hogy a fene se látja, hogy itt milyen izgalmas levelezés zajlik, oda meg csak-csak benéz a HC közönség néhanapján - vagy ezzel egyedül vagyok?

muzikfabrik 2009.04.23. 12:36:21

@nathanp: Főleg house, de ha megköveteli a buli átcsusszanhatunk másba is:)

némi infó, ha szabad:)
www.myspace.com/cmolle

qsecofr 2009.04.23. 13:13:15

@Teasing Angel: az igazi HC tarda fan az az összes posztot figyeli :D:D:D:D

Nem? :D

Egyébként igazad van baszod, de ezt túl egyszerű leírni...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.04.23. 13:38:21

Diétás Tarzan...b+
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Celtic 2009.04.23. 13:52:19

@qsecofr: Deigen, ugye itt jobbra fent ott az utolso 20 hsz, meg amugyis, az ember neha kinyitja az uccso 5 topicot meg a kulontopicokat fent, hatha van uj.

qsecofr 2009.04.23. 14:06:40

@Celtic: Akkor mi meg klikkesedjünk? :D
Nyissunk egy külön HC tarda fan clubot :DDDDDDDDDDDDD

Belépési feltétel: összes posztot figyelni :DDDD

Aki megszegi eme szent szabályt annak megy a málnavodkajéger :D VÉNÁSAN!

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.04.23. 21:02:39

@cmolle: hozz lemeztáskát, apám! ;) bookingot intézzük!

Celtic 2009.04.23. 22:43:32

@qsecofr: Nem bir a bongeszom 55 kulon tabot nyitni :) Vagy igen? Sose probaltam. De akkor inkabb news-readerben, abban baromi konnyu figyelni. Szinte...

Errol a malnavodajegerrol az a katonasgbeli (jo, hat ezutan jott elo) elmeny jut eszembe, mikor a szinten velem egy varosbol szarmazo srac a szazaddal (vagy 12 ember) repszeszt ivott (ami tisztaszesz+vmi olaj, a MIG-ekbe toltottek valahova) es masnap szinte midnenki vert hanyt, csak ez az egy nem, mire buszken kozolte: "Tardai gyomor birja". Vagyis persze mas varost mondott, csak azt inkabb nem mondom...

De tenyleg erdekes, hoyg valaki arra legyen buszke, a mocsok szesz nem marja szet a gyomrat...

Teasing Angel 2009.04.24. 18:28:53

@Celtic: ööö. én egy igazi újonc vagyok, uh nekem aztán mondhatod;)

Celtic 2009.04.24. 22:27:06

@Teasing Angel: Jo, szivesen mondom, ha hajlando bagy meghallgatni :)

(Csak azt mondtam, hoyg letezik olyan ember, aki 100+ fulet tart nyitva egy bongeszoben. Hat, nekem eleg cca 25 is, harom bongeszoben:
1. napi melo
2. altalanos melo
3. szorakozas :) (tardablog meg index meg iylenek)

Jaigen, de mindig osszekeverem, mi hol van, szoval sztem a 10 folotti bongeszoful mar inkabb zavaro, mint jo.

Teasing Angel 2009.04.26. 07:40:01

@nathanp: csak téged idézlek: "Viszont most lesz hétvégén is poszt, hogy utolérjük megunkat. Jóvan'?"
:P

@ndtomas 2009.04.29. 13:56:47

@Jah: "Uradnak, Istenednek a nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki a nevét hiába veszi." (2Mózes 20:7)

süti beállítások módosítása