Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

nathanp 2009.03.20. 08:45

Harmincöt

Egy sima szombat a Panorámában általában pénteken indul. Akkor dugul el legalább két klozet a négyből, akkor lesz csupa viasz a hentergőben a négy műbőr kanapé, recsegősen ragacsos a csillámos lila linóleum, meg akkor lesz leokádva a mélyláda oldala. Na meg néha elhullik egy-egy arany karlánc is a ruhatár környékén, de általában dögcédulás, belegravírozva, hogy Béla vagy András, azt' Gizusnak nincs szíve megtartani, amúgy is ismeri az összes kis faszjancsit, meg a komolyabb talált tárgyakért legalább egy rugó erejéig hálásak szoktak lenni. A sima szombat a Panorámában Gizussal indul. Meg azzal, hogy kidzsuvázza a klubot.

A pénteki ruhatározás után gyakorlatilag le se' fekszik, ezt nagyjából mindenki tudja, mert hajnalban mondogatja, hogy jó pihenést, gyerekek, én egy óra múlva már itt vagyok, azt' dolgozom, az ilyen house-os péntek végén szokta is mondani neki a Kocka, meg egy-két hasonló droid, hogy mér' nem tetszett szólni, geci jó fürgénk volt, ez most nem volt felütve, segített volna, mi is még délig kattogunk valahol, sőt volt, hogy az Anti megtalálta a farzsebében a kiürült zacsit, azt tukmálta, hogy van még benne, tessék kinyalni, jó lesz az. De Gizus nem az az asszony, aki ötven felett kattan rá az amfetaminra, meg egyre kevesebb az alvásigénye, ugye, szóval ezt a kétszer 14 órát simán végighúzza hétvégenként.

Aztán úgy dél körül, mire végez, akkor jön meg a Deutsch Viktor, üríteni a páncélt, meg elolvasni a kockás üzenőfüzetet, ahova az üzletvezető Jancsi beírogatja, mi volt a verzió aznap este, vágod, a bevételt, meg milyen piaakció volt, mi fogyott le, kibasztak-e valakit, meg kellett-e bokszolnia a portának. Ez általában ritka, de azért mindig beírja, kib. 2 fő, lecs. 0 fő. A Gizus ilyenkor elmondja, hogy neki kell-e valami, hypo vagy vállfa, vagy a fasz tudja, azt' akkor a Deutsch felírja a lap aljára, azt' kitépi, hozzáhajtja a köteg lóvéhoz, és lép. A Jancsi is tatai arc, még a Deutsch első vendéglőjében kezdett, mint csógli, aztán fizető lett, és vagy tíz éve a Deutsch bizalmi embere. Rendes gyerek, tök absztinens, nem szívózik a pulttal, meg le se' akarja szopatni a kolleginákat nyitás előtt az irodában, gyereke van, meg minden.

Aztán olyan este kilencig nyugalom van, volt egy időszak, amikor a Jancsi próbálkozott ilyen délutáni programokkal, tinidiszkó, meg filmklub, de a kisgádzsik a környékről olyan fejlettek, baszod, hogy még a porta se' vágja le éjszaka, hogy egyik-másik éppen tizenöt, csak a kis pattanásos macskajancsiknak mondják, hogy személyi?, azt' azok meg elódalognak. Egyszer volt tinidiszkó, nyolctól tízig, na pont hét ilyen kiscsávó vett jegyet háromszázér', a pultba' csak ücsit kaptak, tiszta tré volt, hát persze, hogy senki nem táncolt, mondogatták, hogy nem buzik ők, sör kéne, meg csajok, azt' kettő el is bújt volna a klotyón, mikor a porta lámpát kapcsolt tízkor, de hát bazmeg azok se' hülyék, hét törpe jött, azt' hol a két kuka, röhögtek, és megtalálták a két kis mókust ahogy állnak a fajanszon. A filmklubbal is csak kétszer próbálkoztak, mer' lehetett szavazni, mi legyen, azt' a Fight Club volt, utána egy ökörködős utcai boksszal, ami végül is az első orrbetörésig ment, így amikor a második előtt megint a legtöbb cetlin az volt a dobozban, hogy Fight Club, mondta a Jancsi, hogy nem edzőterem ez, basszátok meg, azt' lenyomta a Star Wars II-t.

A Deutsch Viktor egyszer szervezett egy ilyen drogprevenciós napot, de a Kocka meg a spanjai úgy jöttek el, hogy mindenki dobott valamit, azt' ott győzködték a dokit, meg az egyenpólós egyetemistákat, hogy ne basszanak, toljanak már ők is, semmi para, aztán a beszámoló, amit utána küldtek postán, elég kellemetlen volt, a Jancsi mondta is, hogy tudod, Viktor, tisztellek, meg minden, de ez hiba volt.

Így aztán a Panó csak simán diszkó. És nem is rossz hírű. Az egész környékről jönnek az arcok, amikor csúcsra van járatva fogy vagy háromszázötven belépő, amikor geci nagy buli van, van, hogy ötszáz. Nincs nagyon kötözködés, régebben volt, de sosem a porta húzta a rövidebbet, ráadásul a három kopasz - két kicsi, ilyen inas, úgy ütnek, bazmeg, hogy észre sem veszed, csak, ha már stabil oldalfekvésben vagy a bejárat mellett, meg egy benga, a Pepe, na neki konkrétan még nem is kellett megcsapnia senkit, olyat üvölt, hogy mi a kurva anyádat csinálsz, hogy a szar is kiszalad belőled, akármilyen vagányra ittad magad - szóval ezek ismernek arcra mindenkit, azt' ha nem engednek be valami balhés arcot, mer' az előző héten hepajkodott, annak nincs hova járnia, így aztán többnyire béke van.

A pesti DJ arcok spanjai vannak úgy néha, hogy nem érzik a vonalát, hepciáskodnak, geciznek a pultnál, hogy nincs abszint, meg megjegyzéseket tesznek a régebbi Devergo pulcsikra, de olyankor a Jancsi magának a DJ-nek szól, hogy állítsa le a kis barátait, ha velük akar hazamenni, azt' utána azok is bekussolnak. Spanoskodás nincs nagyon, a lokál arcok nem találják velük a hangot, mondjuk nem is nagyon akarják, megvannak ők maguk között, a Kocka pölö nem is ad el nekik semmit, esetleg a szlovák gyerek az, akinél próbálkozhatnak.

Amikor jégeres akció van, az nagyon megy, mert ilyen győri hostess kiscsajok jönnek, kurva jó mellük van, és ha ügyes az ember, vagy hat ampullával is le tud nyomni, ráadásul tök ingyen van, azt' már csak rá kell inni a rendes a söradagot és megvan a szint.

Aztán egy rendes szombaton 11 körül már szállingóznak a népek, egy óra múlva meg már tiszta Ibiza van. Reggel meg jön vissza Gizus, aztán a Deutsh a zsetonér'. De ezt már vágjátok.


Következik: Ignác melózik megint - Vladimir éjszakai pecázása a spanokkal - Benőke találkozik Istennővel

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr371013344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2009.03.20. 08:52:00

falusi disco, dejóisaz.
Ilyenkor érzem, hogy öregszem, baszod.

gyutyka 2009.03.20. 09:01:01

Semmi színvonal csökkenés. Gratula.

blogkommenter 2009.03.20. 09:11:59

Na, ez megint nagyot ütött!
Csak így tovább!

Hózentróger 2009.03.20. 09:17:11

@gyutyka:

Szerintem ez éppenhogy szinvonalcsökkenés volt.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2009.03.20. 09:17:23

Nagyon nagy!:)

Szarul indult a napom, de ez a poszt egyből szintre rakott!:)

-Feco- (törölt) 2009.03.20. 09:24:37

Hihetetlen, mintha visszament volna az idő 94be, és bevallom néha ráismerek az akkori világra... :)
Akkoriban volt egy hely kispesten, ott kezdett a Karesz is (akkor még így hívták), oda jártunk májerkedni. Ismertük a tulaj két fiát, így elég jó sorunk volt, nem kellett szarakodni a ruhatárnál meg a bejáratnál, Békáék alapból engedtek be, 94ben volt VIP kártyánk baszod, más azt sem tudta hogy mi az, mi arany kártyával jártunk a helyre és nagy májerek voltunk. Na, ott is a péntek indította a hétvégét, bár egy időben volt szerdai tolás is, na az volt a nem gyenge, oda csak az igazán beteg arcok jártak le, eyhén klubfeeling volt, de azért éjjel 1re már megjöttek a lármásabb havannás meg kispesti ürgék az éppen aktuális nőikkel. Ma sem értem faterék hogy nyelték azt be, hogy kis szaros középiskolásként heti három napot tolom az estét, de jófejek voltak nem volt para. Párszor bejött pár gyíkarc, akik verték magukat hogy a Fortunában meg a Momendben mennyire jobb az egész, na azokat fehérgarbóstól meg hajlítottsildesbézbólsapjkástól baszták orrba, azt lehetett sikongatni. A portások meg jó arcok voltak, sok okoskodás nem volt, mert a Lajos kapásból lefejelt mindenkit, meg mindenki tutdta hogy kemény gyerek, egy kungfukönyvben is szerepelt. A napi program az volt, hogy mi odaértünk kb 10re, akkor a Karesz szépen feltette azokat a lemezeket, amiket jól kazettára másoltunk, azt árultuk a csíráknak. Éjfél körül megjött a tömeg, a telepi majmok meg a környékbeli trógerek, erősen bealapozva a diszkó köré gyűlt éjjelnappalikban kapható gazdaságos piákkal (bazdmeg 4 éjjelnappali nyílt 100 méteres körzetben, persze hamarosan ezek bezártak vagy leégtek, a fasz tudja miért). Indult a móka meg happening, a buli az volt hogy mindenki ismert mindenkit, tiszta barátok közt meg merlose place volt, mindenki tudta ki kit szúrt már meg, ki jár éppen az sztkban a 2. emeletre, stb... Jó időszak volt, sztem ma már max az ilyen kisvárosi diszkók lehetnek ilyenek....

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.03.20. 09:27:56

@-Feco-: Cséka Ferit vagy Helmutot vágod, Fecó? :D

hotten totta 2009.03.20. 09:30:49

ez a Deutsh Viktor ismerős valahonnan. Csak nem az az MSZOSZ-es szakszervezetis vezér, az Arisztotelész tanítványa? Ja, nem az a Nagy Sándor.

Mulyom 2009.03.20. 09:48:03

!!!kib. 2 fő, lecs. 0 fő!!!
KurvajóóóPoszt!

-Feco- (törölt) 2009.03.20. 09:52:06

@nathanp: A Helmut ismerős, Cséka Feri meg a Krapulaxék már más csapat voltak...

Black Birka · http://www.genyatrade.blogter.hu 2009.03.20. 09:55:20

Ez gyönyörű!
Ja, és "megjegyzéseket tesznek a régebbi Devergo pulcsikra". Odabasz.

Fekete Uborka 2009.03.20. 10:37:55

@-Feco-: Jah az Esso kemény hely volt...azóta Béka a sógorom lett. Amúgy meg szerintem, ha T.bánya környékén járok okvetlen benézek egy babmi erejéig a Panorámába...márcsak a feeling végett is.

Pilgram (törölt) 2009.03.20. 10:49:42

hát ez baszki sírvaröhögős. nosztalgiából a mai napig az utcán toljuk a vodkabomba kettőst (pedig ott lapul a batyu is :))), ami régebben vodkaredbull volt. persze szigorúan kalinka vagy royal. attól lehet igazán kajánul bekarcolni.
tökéletes hétvégi csendélet, gratula:)

-Feco- (törölt) 2009.03.20. 11:16:23

@Fekete Uborka: Baszki, az nem rossz rokonság, ahogy emlékszem Béka a normálisabb srácok közé tartozott. Emlékszem, egy cigánykölök pofozta a csaját a kinti pultnál, mert az valami faszira ránézett, közben meg Béka fagyizott csendben. (El tudja valaki képzelni hogy ma egy diszkóban fagyit - gombócosat! - meg hotdogot áruljanak?) Szólt a gyereknek, hogy csitu legyen már, az meg beugatott neki hogy kiafaszvagy, erre kapott egy állast - fagyi szigorúan közben a másik kézben - azt összecsuklott. Jött a Farkas Peti, azt kihúzta a gyereket a diszkó elé a lábánál fogva. Amikor meg felébredt, akkor vissza akart jönni, azt a Franyekék mondták neki, hogy ilyen dzsuvás ingben nem jöhet be...
A Lajos csinálta azt, hogy mikor bevezették hogy tagsági kell a belépéshez - azt meg cigóknak nem adtak, ha ők kértek közölték hogy elfogyott - kicsit összetűzésbe keveredett pár rétiniggerrel, merthogy azok be akartak jönni. Kérdezte hogy hol a tagsági, azok meg elővették, hogy itt van. Szereztek valahonnan, akkoriban lehetett azzal pénzt szerezni hogy niggernek kiváltasz tagságit, azt a kis csicska telepi kölkök ezzel keresték a BB Muskotályra valót. Na, mondja a gyereknek add csak ide hadd nézzem, gyerek odaadja, összetöri a faszba (ilyen plasztiklap volt mint a bankkártya), azt néz nyugodtan, hogy mit akar még a kokszos. Mondja megint hogy jönne be, kapott olyan állast hogy lebukfencezett a lépcsőn, azt a haverjai lapátolták össze a kapuban... Volt vagy fél év míg nem volt benn egy boxos sem, szép időszak is volt, nem is voltak balhék, csak aztán lejött, hogy a havannás romák szórják a pénzt amit hétközben lopnak, így meg hiányzott a málna, és újra beengedték őket. Akkor láttam először a Lajost verekedni, mert egy kancigó emberkedett bent, azt megkérte hogy menjen ki. Na jó, a kérés az volt hogy takarodjon a szájbatekert kurva anyjába kifelé, az meg emberkedett, azt 10 centiről pofánfújta Lajost a 5001KO-val. Hát bazzeg, mindenki prüszkölt, de az a díszfasz megfogta a gyerek ingnyakát, azt csukott szemmel ütötte a fejét míg le nem került a földre....faszom ilyen emberekbe...
Szép időszak volt az, most néztem vissza a régi utcaiharcos videókat, elég vicces a mai szemmel hogy milyen emberek milyen szinten játszottak akkoriban :) Persze ott még max a bézbólütő került elő (Lajoska kedvenc alu ütője ami behorpadt már mikor szétvert egy beton padot hogy bizonyítsa ez jó ütő), nem volt (annyi) szurkálás meg lövöldözés....Esetleg a szokásos havi balhé a havannások meg kispestiek között, de az is tisztán, szabadkézzel, 1-1-ben....más világ, talán nem is volt igaz :)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.03.20. 11:52:44

Nekem is megvannak ezek a retro élmények, tisztára, mint amikor a gyöngyösi diszkóban kidobóemberkedtem. Nekünk nem kellett verekedni, mert be se engedtem, aki hülyegyereknek nézett ki. Egyszer kidobtunk egy arcot, mert amikor elhajtottam a bejárattól, bemászott a hőközpont ablakán, ami a szuterénben volt, amint feljött a lépcsőn, rögtön vágtam, hogy vagy teleportálni tud, vagy valami más okosság van, persze mennie kellett a faszba. A következő héten visszajött, akkor nem melóztam, felhúzott egy virágkarót az udvarban, bebaszta az üvegajtón át, és fejbekúrta vele a ruhatáros lányt. Sajnáltam, hogy többé nem került elő, matekoltunk volna a történtekért. Egyszer meg beígérték a cigók, hogy megkaszálnak ha kimegyek a városba, de aztán abból se lett semmi - mondjuk ezt nem bántam.

Sonica 2009.03.20. 12:58:41

OMFG! Esso, ami azután Bedrocként működött :D :LOL:

Béka, Kissterby, és társai, mekkora volt már :)

Bogi24 · http://fridabogi.blog.hu/ 2009.03.20. 14:01:26

"hát bazmeg azok se' hülyék, hét törpe jött, azt' hol a két kuka, röhögtek, és megtalálták a két kis mókust ahogy állnak a fajanszon."

Hát ezen besz.rsz, behugyozol....:D

De azért a kommenteket is jó olvasni.

Miss Marple 2009.03.20. 14:29:18

@nathanp: Megjelentek a fan fiction-ök a kommentekben - ez nem a siker jele? Nem kezd ez egy picit már több lenni, mint "egy blog, basszus"?!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.03.20. 18:49:40

@-Feco-: na ez igen, elég őszinte történetek!

(Lehet, hogy neked is érdemesebb lenne még írni?)

hoel 2009.03.20. 20:00:44

Nathanp= Rejtő 2. Abszolút csúcs.

Burgermeister 2009.03.20. 20:58:10

A kommentek egy része abszolut odabaccc..:) Megyek megnézem Carlost, Izmozotibort, mint hogy retek barátokat pislákoljak!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.20. 22:01:22

@hoel: megin' elbaltáztad a nathÁMp nevét, baszod... :)
büntiből rád küldöm a tekkknóós gyilkos bálnákat a pancsi/panorámából...

www.youtube.com/watch?v=kFRWBIVHb9g

:))

TeasingAngel 2009.03.21. 08:10:20

ez nekem kevésbé volt kerek (szemben az utóbbi posztokkal), de környezet-leírásnak mondjuk hibátlan. Jöhetnek a sztorik :P

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.03.21. 09:02:13

@TeasingAngel: olyasmi akart lenni :) jönnek, remélem odabasznak :D

hoel 2009.03.21. 12:34:45

@ufó - hoppmester a Fuckingham Palotában: Baszkimár, hát eddig irtam rosszul nathaMp nak, most visszajavitottam nathaNpra, azt' egyik se' jó?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.21. 14:04:59

@hoel: most írtad jól...
kis kezdőbötűvel köll, s nem így "Nathanp= Rejtő 2."
mindegy, remélem túlélted a gyilkos bálnát... :))

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.03.21. 19:07:54

There's a hole in the soul what with fill in with drogs and we fillin' fine...

hoel 2009.03.22. 09:40:50

Nathanp, ha felébredtél , lökhetnéd az ignácos sztorit.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.03.22. 12:43:42

Ez az éjszakai horgászás nagyon veszélyesen hangzik. :D

TeasingAngel 2009.03.23. 00:59:52

nem tudok aludni :( jöhetne az új poszt

max_headroom 2009.03.23. 01:31:21

Zseniális szocreál, de lenne egy kérdésem.
Nathanp, a Tarda / tardaiak a retard szóból jön?

potyesz 2009.03.23. 08:02:58

Fiatalabb koromban en is tobbszor voltam erosen videkinek mondhato diszkokban. Ami nekem a legjobban utott, a recsegosen ragacsos linoleum... titszta retro feeling. koszi:).
Nagyon klassz leiras volt a 90-es evek diszko-party-feelingjerol.

hotten totta 2009.03.23. 09:14:37

@max_headroom:
"a Tarda / tardaiak a retard szóból jön?"

Ezt bízzuk az esztétákra, irodalomtörténészekre:-)

max_headroom 2009.03.23. 11:16:50

@hivatal.blog.hu: "Ezt bízzuk az esztétákra, irodalomtörténészekre:-)"

Nekem irodalomtörténészi minőségemben ez volt az első benyomásom. Azt mondják, annak mindig hinni kell. :-)
süti beállítások módosítása