Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

nathanp 2009.03.19. 14:00

Harmincnégy

Cicukára rájár a rúd. Régen is így volt, csak akkor benne járt, nem is kevés. Valszeg' nagyon ő sem hitte, hogy Zsorzs lesz neki az utolsó, mondjuk úgy, az életformának esküdött örök hűséget Comói-tavastól, merdzsóstól, filippínó személyzetestől, de hogy a pap által németül meg svájciul mormolt változathoz ilyen rövid ideig tudja majd tartani magát, nem gondolta. Mondjuk azt sem, hogy újdonsült férje a nászút után rögtön elhúz Argentínába három hétre, ő meg ott marad egy akkora baszott házban, hogy térkép kell hozzá, egy tekintélyes méretű brével támadó görög-svéd teniszoktatóval, akinek hetente kellett volna jönnie, nem maradnia kettőt. Sztefán még akár a sértett nő válasza is lehetett volna az egyedüllétre, de az, hogy a Maldívon Zsorzs két méterrel előtte korallt meg teknőst filmez, miközben ő a búvároktató farkához ér "véletlenül" hatodszor, hogy aztán komoly trippert ragasszon az emberére, nem azt mutatta, hogy jó feleség lesz. Ahhoz, hogy totál ne legyen az, kellett izmos combú Philip atlétában, egy otthon hagyott jelentés, meg egy szinte hang nélkül nyíló garázskapu.

Azt' most itt ül Cicuka a gazdagréti lakótelepen, a barátnője lakásának kisszobájában, és tíz percenként les ki a parkolóba, hogy megvan-e még a merga. Hiába volt rendes az anyja, hogy a karácsonyra tőlük kapott lóvét, amit félretett, ha bármi van, odaadta a Krisztának, alig két kiló nem tart örökké, valami bevétel nagyon kellene, akár még ha munkával is jár. Kutazni nem menne vissza, azt mondja, azt nem élné túl, pedig mást nem csinált eddig, kutazott, meg kutazott. Nézegette a pultos állásokat, de oda meg gyakorlat kell, ha nem valami ótvar krimóban akar bort mérni, ráadásul nem elég az, hogy vissza tud adni húszezerből úgy, mintha tízet kapott volna, meg fejben tud tartani harminc tétel nyúlt összeget és záráskor pöccre ki tudja venni a totált. A szolis melót persze lenézi, ott nem használom az agyamat, mondja, butikban meg annyit kapna, amiért nem is érdemes felkelni.

Van egy kiscsaj, akivel együtt volt fél évig a reptéri kúton, hallotta valahol, hogy elkezdett filmezni és eléggé tele van, azt' kikutatta wiwen, meg írt neki, hogy talizzanak. A csaj hívta is, hogy de jó, hogy jelentkeztél, emlékszel milyen rekordot döntöttünk, amikor a német faszival kétszer fizettetük a tankot, meg még a két chivast is megmentettük, amit kicsengetett, a fél hálózatban erről beszéltek, meg dumcsiztak kicsit, hogy Cicuka hogy van, ő persze elmondta, mi a stájsz, valami melóféle kellene, azt' a csaj megkérdezte, hogy még mindig olyan kerek-e a segge, meg mit csinál a hétvégén, mer' ő egy kastélyban forgat, és akár el is mehetne vele, ha úgyis van ideje, legalább megnézné, milyen a felnőttfilmes világ. A Kriszta alapvetően szégyenlős, vagy a picsa tudja, adja a szégyenlőst, meg van ez az elve a pasiválasztásról, ezért alapban eszébe se' jutna, hogy pornózzon vagy kurválkodjon, de gondolta, abban semmi nincs, hogy szétnéz, meg tájékozódik, úgyhogy belement.

Szombaton a csaj jött érte egy RAV 4-gyel EVIED-1 rendszámmal, meg egy gyúrós felnyírt hajú gyerekkel, aki azt mondta ő Dzsonesz és megkérdezte, hogy Cicuka hol ülne szívesen, elől, vagy benne, azt' röhögött, de az Évi lehurrogta, hogy hagyjad má', civil, menjél hátra és idd meg azt az ananászlevet, mielőtt kiömlik, azt' összedzsuvázza a kárpitot. Aztán legangoltak valahova a picsába a Balaton alá egy ilyen régi kúriához, közben meg beszélgettek, hogy kivel mi van, meg húzogatták az ablakot, mer' Dzsonesz egyfolytában befingott, szerinte a táplálékkiegészítő miatt, de bent meg nem tarthatta, mer' akkor hogy fog kinézni a hasa, vágjátok csajszik, gömbkocka, az meg milyen má'.

Az Évi mesélt róla, hogy statiszták mindig kellenek, nincs akció, csak mittudomén' koktélt kell iszogatni, meg miniszoknyában nevetgélni, de pontosan nem tudja, mert ő eleve egy mélytorkos jelenettel kezdett, de amúgy sem kell parázni, van orvos, meg a fiúk is általában rendesek, különösen az elején, és hát a kutas lóvé semmi ehhez képest, három-négy év, azt' ő is nyit egy kozmetikát, ahol lesz szájfeltöltés, meg botox svarcban. Ráadásul a rendező imádja őt, szóval simán tud Cicunak intézni valamit. A Kriszta persze hezitált, mer' ez a Dzsonesz gyerek elég gázos volt első blikkre, mondjuk a teste biztos rendben van, de fejre olyan tanyasi George Michael '95-ből. Ráadásul az nem volt kóser igazán, hogy a tardai droidok annyi porkát néznek, hogy tuti bukna mindenki, de leginkább az anyja előtt, azt meg nagyon nem akarta, de az Évi nyugtatgatta, hogy csak a holland meg a belga piacra mennek a filmek.

Aztán ahogy odaértek a kastélyhoz, az Évi meg a Dzsonesz rögtön mentek a sminkbe, annyi volt, hogy a világosító gyerekhez odavitték a Krisztát, Évi mondta, hogy vigyázzál rá, lécci, civil, azt huss eltűntek. De pikk-pakk eltűnt a világosító gyerek is, azt' a Cicuka csak ott ácsorgott egy darabig, mire jött egy arc egy bazi nagy headsettel, hogy szia Cili, örülök, hogy itt vagy, gyere. Bementek egy szobába, egy baldachinos ágy volt bent, meg két kurva nagy lámpa, meg egy kis barna egy olyan nagy, faragott lábú fotelben négykézláb, ahogy egy Dzsonesz-típusú szakállas arc tolja análba. Két perc és te jössz, mondta neki a most már konkrétan producernek tűnő arc, de a Cicuka holtsápadtan hebegett, hogy ez valami tévedés, mer' ő a barátnőjével van, erre az arc belenézett a mappájába, hogy ja, a leszbi jelenet, várjál, nem találom, nem, Cilikém, te a kettőegyes felállásban vagy, masztival kezdesz, aztán jön a Gergő, majd a Csabi. Na, erre már a Kriszta rendesen beparázott, de az arc lepisszegte, mert már a vége volt a jelenetnek, és szólnia kellett a gádzsinak, hogy nézzen fel, meg ne pislogjon. Amikor vége lett, Cicuka próbálta elmagyarázni, hogy tök véletlenül van ott, de a kamera mögül már kiabált is egy fószer, hogy ne csússzunk, gyerekek, ne csússzunk, a fontoskodó figura meg visszakiáltott, hogy várjál, beparázott a csaj. Erre persze a kamera mögötti ideges faszi is odajött, hogy hol van már a lány, kezdenünk kellene, basszátok meg, aztán a Kriszta így neki is elkezdte magyarázni, hogy Evie Deep vendége, az izgága mókus, aki viszont egyre inkább a rendezőnek tűnt aszonta', hogy ez pech, baszod, várjál forduljál csak meg, hát csillagom, pedig ezzel a seggel komoly lehetőségeid vannak, tudsz bánni a fasszal?, erre a Kriszta annak ellenére, mennyi farokkal volt már dolga, megszeppent kamaszlánnyá vált, és csak dadogott valamit.

Szerencsére pont megjött az Évi mini cselédruhában és kimagyarázta, meg odaadta neki a verda kulcsát, hogy nyugodjon meg odakint, meg ha akar, menjen be a faluba venni egy ásványvizet, és hozzon neki gumicukrot, mer' némelyik kolléga, hááát, mindegy is, hozzon inkább két csomag gumicukrot. Cicuka még vagy fél órán át reszketett, de aztán beautózott a közeli faluba, ahol a krimó elől kiabáltak neki, hogy szünet van, kisanyám?, gyere ide, ha igazi fasz kell, végül be sem ment a boltba, inkább vezetett húsz percet egy kútig, és miután visszaért, este kilencig ki sem mozdult az autóból.

Visszafelé nem nagyon beszélgettek, a Dzsonesz aludt hátul, meg eregetett álmában, csak az Évi törte meg a csendet, hogy Dzsonesz, te büdös geci, fejezd már be. Másnap a Cicuka kinézett egy recepciós munkát egy fitness-szalonban, meg írt egy e-mailt a Zsorzsnak, hogy szörnyen sajnálja, ami történt, meg találkozniuk kellene, ha másért nem, a Merci miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr361011773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Feco- (törölt) 2009.03.19. 14:24:03

Hogy tud ennyi életszagú történet idekerülni, ez hihetetlen...
Még 90es évek közepén a lakótelepen ahol laktunk volt egy csaj, kurvára felment a sora, az anyja odavolt, hogy a kis anita milyen jól dolgozik, németben pincér, és hogy mennyit tud félretenni, meg merre jár nyaralni, meg stb. Aztán a gond az volt, hogy akkor kezdett el széles körben telítődni az este 10kor induló természetcsatorna, abban meg látjuk hogy a kis anita szépen tesz félre, de közben nem csak félre hanem be is teszik neki. Hát kurvára nem irigyelte senki az anyját, pedig hát szerintem a fél lakótelep a lányára verte a brét, az meg azért nem pitlák...
(ja, rav4 az toyota, a honda meg crv, sztem még tardai körökben is :))

Celtic 2009.03.19. 14:24:08

Mar az elso mondaton vinnyogva rohogtem :)

flc 2009.03.19. 14:27:21

Ismét egy hibátlan post. Aggya! :) Köszönöm!

Trenton 2009.03.19. 14:31:46

mé', hova van írva, hogy honda?

Celtic 2009.03.19. 14:33:13

@Celtic: Pontosabban a masodikon, de a "gombkocka" nagyon szep kep lett :)

pblue · http://www.savingprivateblue.net 2009.03.19. 15:17:54

en mondtam bazdmeg hogy pornozni fog

hoel 2009.03.19. 15:29:04

NathaNp ( figyeled?), agyam széjjelröhögtem, csúcs sztori.

hotten totta 2009.03.19. 15:29:58

"ahol a krimó elől kiabáltak neki, hogy szünet van, kisanyám?, gyere ide, ha igazi fasz kell"
:-)))

Ja, a helyi kutyaütő kocsmatöltelék léhűtőktől senki se vágja jobban, hogy mi járatban egy-egy odatévedt titokzatos idegen.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2009.03.19. 15:47:47

Nagyon nagy!:)

"gyere ide, ha igazi fasz kell" - priceless!:D

greggrant 2009.03.19. 16:33:06

svejciul esküdni, te jó'sten! :-D

Dolce Vita 2009.03.19. 16:53:01

olyan kurva ismeros tortenet. kicsit mas helyszinnel, mas nevekkel, de a vege nagyon remlik. torte.net? mellesleg.hu? nemtom

bspbsy 2009.03.19. 16:55:35

nathamp te egy kibaszott tehetséges csávó vagy! nem akartam ide irkálni, de ezt nem lehet szó nélkül hagyni, elismerésem!

Narigón 2009.03.19. 17:12:36

Az előéletét ismerve azér’ nem gondoltam volna, hogy ez a Cicuka egy ilyen rinyálós kurva. Hűű, baszod...

experiment 626 2009.03.19. 17:21:27

Ez már fehérbélai magaslat. Tartósan. Ezennel tisztelettel megemelem a kis sapkámat.

gerzson 2009.03.19. 17:22:46

Beszarás, Gazdagréten lakom, itt a szomszéd házban szoktam látni egy puccos csajt nagy Mergával, nagyon nem passzol a milliőbe. Csak nem ő Cicuska??

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.03.19. 17:54:46

@bspbsy: Örülök és kibaszottul köszönöm
@experiment 626: ó! magas a léc, köszi
@hoel: én is, pl. nem mondom neked, hogy baszod. a picsába. :D

ja, kérdés: kell ilyen "következik" szarság a poszt aljára? felizgat vagy felesleges veretés?
másik: mi a fasz van a pólótervekkel? Deutsch Viktor betonba önt és elás.
;)

CernaGeza 2009.03.19. 17:56:20

Nők mergában mindig gyanúsak;)

valamelyik népitéletben volt egy okos csaj kint a belsoseg-válogatásban, aki büszke volt rá hogy mennyire megnézik a mergával az faszik.

biztos nem gondolta (akkor még) hogy kurvának nézik

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2009.03.19. 18:19:35

nekem is lassan gömbülnek a kockák, pedig galambozok én eleget :D

Hillaes 2009.03.19. 18:51:29

@nathanp: Kell a végére a "következik" sokunknak tetszett amikor volt!
Ez megint ott van a topon mint az összes többi is!

hoel 2009.03.19. 19:03:22

@nathanp:

hoel 2009.03.19. 15:29:04
NathaNp ( figyeled?), agyam széjjelröhögtem, csúcs sztori.

Hol mondom én neked hogy baszod? Picsába. D

hoel 2009.03.19. 19:05:00

Ja, a "következik" spec. nekem nem fontos, lehet meglepi. Csak következzen.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.03.19. 19:25:12

Ez a Cicuka-vonal nagyon erős.

Honnan van időd minden nap írni egy ennyire jó bejegyzést?

tomi67 2009.03.19. 19:37:10

Nathanp: ha megírod párbeszédesebb formában vmelyik postodad esküszöm megfilmesítem. Tök jó rövid történetek lennének, cím: Kelet európai történetek

tomi67 2009.03.19. 19:37:54

... vagy az izomtibiét

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.19. 19:39:57

így is van..., hol vannak a pólótervek??!!
javaslom, hogy akik nem küldenek be tervet, azok kerüljenek tiltás-törlésre a blogon..., hehehe...
azért segítek nektek gecók, egy kis brain-storming-gal...
hogy nézzen ki tarda címere?
legyen-e benne állat? pl. a túzok (otis tarda)
hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%BAzok
lehetne egy nagy zsíros bödön is, alatta zsír tarda v. tardai zsíííír felirattal...
tardai térkép a fontosabb helyszíneket kiemelve...
a Zufók által készített híres tardai gabonakörök mit ábrázoljanak?
legyen-e egy kommersz cucc: hard rock café tarda...?
ésígytovább... :))

Burgermeister 2009.03.19. 19:57:36

miért kellett a g u m i c u k o r ??

Yossarian 2009.03.19. 20:37:40

Elképesztő!

Ismét hibátlan! És télleg életszagú! Gratulálok!

"Ráadásul az nem volt kóser igazán, hogy a tardai droidok annyi porkát néznek, hogy tuti bukna mindenki"

mindent vitt :-D

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.03.19. 20:40:19

Szerintem májer volt az előzetes, tedd vissza. ;)
A sztori mindent visz megint. :D

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.19. 22:26:38

lárvalányhaj ötlete nyomán...
bagolymérnök-képző főiskola tarda...

born to happy in tarda...

good girls go to tarda
bad girls go to porn/porka

:))

Celtic 2009.03.19. 23:56:18

@nathanp: Geco, nekem nagyon tetszett a "kovetkezik", baszod! (azzal almodtam, elkepzeltem, mi lehet a kovetkezik. Kesz, betege lettem a blognak...)

DonGatto 2009.03.20. 00:17:24

Még is csak rendes lány ez a Cicuka!

TeasingAngel 2009.03.20. 08:37:23

@RAMBO: szerintem kész a 100, aztán csepegteti :D

gyutyka 2009.03.20. 08:47:24

@tomi67: A Rejtő megfilmesítések is szarok. Ez így jó.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.20. 09:03:26

@RAMBO: szerintem jófajta RAMBO-rizlinget borít a nathamp...
attól gyünnek a gondolatjai neki...
:))

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.03.20. 09:06:02

@RAMBO:
annyian jöttök, hogy ezért érdemes
@TeasingAngel:
dehogy, ezt például pblue lökte irányba egy korábbi kommenttel
@Celtic:
ok, visszakerült a "következik", csak hogy csatakosan ébredj, baszod! :D

Celtic 2009.03.20. 09:07:11

@nathanp: Koszonom, megyek is megmosdani :) Elvezet olvasni mar az "elozetest" is :)

TeasingAngel 2009.03.20. 15:06:19

@nathanp: hozzá akartam tenni hogy szerintem a nagyja megvan (legalábbis az alapok), aztán a kommentek hatására még alakul, de gondoltam az benfentesnek hangzana mikor pedig nem is vagyok az....
:P
most szaladok a 35-re

trash E46 2009.03.20. 21:43:09

hol is lakik richfielden pontosan ez a cicuka? meglátogatom :D

fm4 2009.03.21. 12:45:24

És még ezek a finom utalások is:
"civil, menjél hátra és idd meg azt az ananászlevet"
Ez igen!

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.03.21. 13:05:37

@fm4: vágod az ananászlevet, baszod? :)
végre egy kolléga :D

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.22. 02:21:11

@fm4: @nathanp: égek, mint a kukutyini zabhegyező...
nem vágom a Zananászlevet... :((

seggíccség???

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.22. 12:05:20

@nathanp: ez nagyon lassan esett le...
talán a kóstolás hiánya miatt... :)

gabeszkó 2009.03.23. 11:00:12

lófaszt sem ér az ananász(lé), ha mellette dohányzol, piálsz és (majdnem) mindent megeszel, amit kapsz. de kit érdekel???

füredi (törölt) 2009.05.28. 12:44:04

Az ananászt értettem, de a gumicukrot még mindig nem!

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.05.28. 14:05:55

@füredi: "és hozzon neki gumicukrot, mer' némelyik kolléga, hááát, mindegy is, hozzon inkább két csomag gumicukrot."

a gumicukor elnyom szagot, ízt. ha volt is, mert némelyik kolléga, hááát, mindegy is, a végén a gumicukor íz marad. kapís, baszod? :D
süti beállítások módosítása