Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

nathanp 2009.06.22. 12:00

Hetvenöt

Villámkarrier az Ignácé, baszod. Ő maga nem nagyon rugózott rajta, hogy hamar feljusson, max a póznára, mer' az volt a mondás, hogy a legtöbb kezdő erősáramos menet közben pottyan le, meg ha fent vagy, az már fél siker. Azt' a germán munkabiztonsági szupervájzor meg csak azt vette le, hogy sehr gut und sicher az arc, és javasolta is továbbképzésre, valami Schleswig-Holstein-be, ami az öreg félvezetők szerint - vágod, azok a szakik, akik szakmailag jobban tudják a tutit, mint a kéthetente megjelenő arcoskodó művezetők, de sosem jutnak előbbre, egész életükben fenn keccsölnek ők is a hálózaton - az egy  melósparadicsom, és az Ignác elmehet a halál faszára, hogy ezt megcsípte, de legalábbis a csókos négy napra feltétlenül, helyettük is, a szerencsés kurva anyja picsáját.

 

Az Igni persze első körben nem nagyon érezte a vonalát ennek tréningnek, mer' a németje se' terjedt sokkal tovább a pornónémetnél, az is már csak halványan, de a HR-es picsa, aki a győri központból hívta, mondogatta, hogy ez egyfajta gyakorlati oktatás, a bólogatás meg minden nyelven ugyanaz, mire az Igni felhozta a bolgárokat, de a nőci lehurrogta, hogy nem a kifogásokat kell keresni, hanem a lehetőségeket, és amúgy is, négyen mennek magyarok, az egyikük szerencsére vecsési sváb, ami persze nincs benne a személyzeti aktájában, csak feszt hangoztatja, és lám, milyen szerencse, most mehet is az anyacéghez, valami ilyesmi szorgalmat várna az Ignáctól is, vagy minimum egy kis lelkesedést.

A srác persze az utolsó repülése miatt már az úttól is fosott, de ezt leszámítva, meg azzal együtt, hogy napidíj címén kapott hatvan rugót egy borítékban euróban az indulás előtt két nappal, arra jutott, hogy végülis mi baja lehet, kimozdul, ráadásul egy sör nevű helyre. Annyi, hogy két nappal az út előtt már nem evett a biztonság kedvéért, pár sör persze lecsúszott, meg a céges kisbuszban két deci vodka is, korán reggel a Tatabánya-Ferihegy viszonylaton, de az összes elővigyázatosság ellenére úgy érkezett a figura a check-inhez, hogy szarnia kell. Azt' persze, épp' csak bemutatkoztak egymásnak a más csapatokból érkezett kollégákkal, már kérte is el a vecsési gyerek számát, ha szorul a helyzet, akár itthon, akár kint, legyen kit hívnia. A bambaarcú tag el is csodálkozott, mer' a Schaffhauser Arnold Tamásra rendre visszakérdeznek az újdonsült ismerősök, de az Igni simán lesafizta, ami kajakra a beceneve, azt' még akkor is ezen gondolkodott, hogy miből jött rá a kolléga, mikor az Ignác megkönnyebbült vigyorral visszaérkezett a klozetról, meg mondta, hogy rendben ment minden, azér' nem hívtalak Safikám. Azt persze nem kérdezte meg a csóka, hogy miért is, így utána már két dolgon törhette a fejét, sőt hármon, ha idevesszük, hogy az a kurva nagy vasdarab vajon majd mitől emelkedik el a földtől.

Azt' így, hogy megvolt a közös pont már az út elején, eleve egymás mellé kérték a helyet, meg végül kint is egy szobába kerültek. Ez a Safi gyerek nem volt az a beszédes forma, este is csak göcögött a német MTV-n, valami ismételt Beavis és Butthead-en, azt' amikor az Igni rákérdezett, hogy mi volt a poén, nem nagyon tudta elmondani, mer' hogy németül volt, vágod. A délelőtti előadásokon is nagyjából ezt képviselte, írkált a céglogós jegyzetfüzetébe, amit ott kaptak, miközben az Ignác magával amőbázott és vagy tízszer nyert a körrel, pedig volt, hogy hagyta magát. Az elején még mind a hárman kérdezgették a Safit, hogy miről volt szó, de az csak németül tudta volna elmagyarázni, így hagyták a faszba, a délutáni transzformátorház-látogatás amúgy is gyakorlati alapú volt, és akkor meg már amúgy is azon tanakodtak, hogy este kint a városban kéne egyet piázgatni, úgy lazításként.

Ez a Safi arc magyarból német irányba furcsamód vágta a témát, az Igni meg a két másik édászos figura kérdéseit, hogy krimó, biliárd, meg sportcsatorna legyen, kicsit vontatottan, de fordítgatta a köpcös trénernek, aki végig barátságosan vigyorgott, meg kacsintgatott, hogy kollegen-kollegen, és a végén felírt egy címet, amit este kilenckor az eurókkal tömött borítékokkal nekiinduló csapat a taxis orra alá dugott.

A Big Balls klub érkezéskor pont annak tűnt, amit akartak, volt sörcégér, a bejáratban (wide) OPEN neon, csak a tízeurós beugró, meg a sorban a feltűnően sok bőrnadrág és bajusz volt érdekes, de a németek ugye, alapban fura szerzetek. Olyannyira, hogy az utcaszinten lévő terem nyolc asztalából hétnél csak bőrszekósok biliárdoztak, a pultosok pedig bőratlétában csapolták a hateurós pohár Gröningert. Az egész olyan buzisnak tűnt az Ignácnak, a két édászosnak meg nagyon buzisnak, de mivel a négy sört meg a négy snapszot, meg a kettes asztalt is kikérték, nem volt mese, játszani kellett. Az Ignác kezdőlökésénél a szomszéd asztaltól füttyögőkre persze próbáltak ügyet se' vetni, mer' a négy magyarhoz mérten túl sok hajóskapitánynak öltözött Jürgen hemzsegett a teremben, hogy beleálljanak a baszakodásba, de már az első körben olyan ismerős szavak ütötték meg az Igni fülét, amit máshol nem hallhatott, csak a régen ronggyá nézett ein prinzessin fünf schwanze VHS-en, azt' persze rákérdezett a Safinál, hogy miről ugatnak, mire az arc szokás szerint habogott, hogy németül van, de neki is egyre inkább úgy tűnik, hogy ez egy buziklub. Az egy napidíjnyi piát azért szélsebesen behúzták, sőt az Igni a feketét is a középső lukba, hogy kevésbé tűnjön fel a hirtelen jött tipli, de így is cöccögésektől kísérve hagyták el a szalont, azt' még az első taxiért is vagy tíz percig gyalogoltak, szigorúan jól kivilágított utcákon.

Másnap a nagyfeszültségűvezeték-szimulátor teremben mind a négyen elég morcos fejjel jelentek meg, a tréner csávó az elején még spanolós vigyorral húzkodta a szemöldökét, hogy milyen volt az előző este, de csak szúrós tekinteteket kapott, azt' később inkább hagyta is, hogy elméletben szénné égjen a négy keleti tahó, ahogy a rossz vezetéket áramtalanítják a rozsdamentesítéshez. Csak kárörvendően vakkantott, hogy tot!, mikor a piros lámpa felvillant a rövid dudaszóval, amire eleinte a bajszos édászos arc még reagálgatott, hogy jelen, később meg leszarta. Hazaindulás előtt viszont kajakra megborotválkozott, és amikor a reptéren a Safi kezet nyújtott neki, csak annyit mondott, hogy elmész te a kurva anyádba. Az Igni nem volt ilyen kemény, csak kitörölte az arc számát a mobiljából.

Később aztán a HR-es nőci aggódva hívta az Ignácot, hogy mi volt, hogy egyiküket sem javasolták certifikátra, pedig ha meglenne, pályázhatnának mesterképzésre, ami egy hónap, napidíjjal egy másik német városban, aztán megnyugtatta a figurát, hogy persze, nem kötelező a karrier, maradhat segédkarbantartó. Akkor is, ha ezentúl csak másodiknak ér fel a pózna tetejére. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr141200294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elvis_1970 2009.06.22. 12:15:17

Első vagyok!? Már húzok is olvasni...

hoel 2009.06.22. 12:18:48

Na azért! MOst elolvasom.

Elvis_1970 2009.06.22. 12:26:34

Nathanp! Ezt a nagyon buzis képet honnan szedted? A történet nálam 10-es!

Drout 2009.06.22. 12:29:15

Big Balls Klub :)) rögtön a Kék Osztriga bár mellett, nem?

Elvis_1970 2009.06.22. 12:29:59

@golyo1974: Baszod, szerintem DIREKT csinálja, hogy mindíg más időpontba rakja fel a postjait, hogy egész nap a gép előtt/alatt/mellett/fölött üljünk, és negyedóránként frissítsünk, és a legutóbbi történet első pár mondatát már fejből vágjuk, mire a következőt felteszi,amit mi már úgy várunk mint éh tyúk a nyálát;)

hoel 2009.06.22. 12:36:17

.... kurva nagy vasdarab vajon majd mitől emelkedik el a földtől....

Szó szerint ettől szoktam fosni.( de tényleg, mitől?: D)

Dolington 2009.06.22. 12:48:05

"...a bejáratban (wide) OPEN neon..."

Báááááááááázmeg Nathanp, ez kész:):):)

Celtic 2009.06.22. 12:53:18

Obassza, pont most kell elmennem egy ceghez es meg a 74-et sem olvastam :( De majd, ha idom lesz...

jzb06n 2009.06.22. 13:06:33

"és vagy tízszer nyert a körrel, pedig volt, hogy hagyta magát"
:):):):)

Baszod 2009.06.22. 13:10:32

ez nagyon ül, baszod

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.06.22. 13:14:18

@Baszod: hát még a nicked, Baszod, baszod! :)

-Feco- (törölt) 2009.06.22. 13:34:44

Kurvaistenit, ez jó volt... :D

morbiczer 2009.06.22. 13:43:29

Ezt most egy kicsit eroltetettnek ereztem. Nem volt olyan eletszagu, mint altalaban az itteni sztorik.

(Viccesnek vicces volt, ezt nem tagadom.)

Mitya Ivanov 2009.06.22. 13:48:01

10/10 ez is mehet a forgatókönyv alapnak. tele van briliáns fordulattal, nem tudom melyiket emeljem ki mondjuk azt hogy tot!

égafater 2009.06.22. 13:49:09

@morbiczer:
az életnek is izzadtságszaga van :-)

Mitya Ivanov 2009.06.22. 13:49:10

ez a kép valami 78-as OTTO katalóguskönyvből van

égafater 2009.06.22. 13:59:45

"két dolgon törhette a fejét, sőt hármon, ha idevesszük, hogy az a kurva nagy vasdarab vajon majd mitől emelkedik el a földtől"

:-)) amúgy el ne mondjátok Igninek, de nem emelkedik az el, nem is tudna, tartják végig alulról nagy és gyors darukkal, amiknek elsőbbségük van az utakon, csak ezt az utasok nem lát(hat)ják.

Beautyqueen 2009.06.22. 14:38:34

ehhh, aki ezekben a berkekben ismerős, az tudja, épp így mennek ezek a dolgok, ahogy nathanp leírta.
félelmetes, mintha ő is a cégnél dolgozna:)

Mitya Ivanov 2009.06.22. 15:08:02

@Kopi3.14: anyáméknál előkeresem a disszidens rokonok által 88-ban küldött 77-es katalógust:)
lehetett vele menőzni a suliban, hogy milyen kazettás magnó már fúúúú. Közben meg már rég CD volt ott.
De mekkorát OFF-oltam most

Elvis_1970 2009.06.22. 15:18:37

@charlie: Nem :c) Összefoglnád két mondatban???

Most esett le, hogy "Villámkarrier" a villanyszerelőség miatt van. Ez kész.

Ailaoshi · http://miraculousmandarin.weebly.com/ 2009.06.22. 15:26:58

@égafater: Ó bárcsak tényleg így lenne a repülőkkel, sokkal nyugodtabb lennék...:))

Kopi3.14 2009.06.22. 15:43:31

@Mitya Ivanov: én anno az autóskatalógusra izgultam rá. :) A fehnérneműoldal megvolt? :D

golyo1974 2009.06.22. 15:46:21

@Kopi3.14: Én a faszikat vágtam ki és ragasztottam a falra. Öltöny nyakkendő, tudomisén milyen parfümreklám jáájájáj

DragonZ 2009.06.22. 16:13:52

Ez is hozta jól megszokott szintet (10/10). :DDD
Asszem a Kék Osztriga Bárt le kell már cserélni erre a Big Balls Club-ra, főleg hogy az (wide) OPEN. Meg hát Jürgenék, ugye. :DDDDDD

RETROPETI 2009.06.22. 16:32:40

"Ignác magával amőbázott és vagy tízszer nyert a körrel, pedig volt, hogy hagyta magát"
ÁÁÁÁÁÁÁÁ

"tot!, mikor a piros lámpa felvillant a rövid dudaszóval, amire eleinte a bajszos édászos arc még reagálgatott, hogy jelen"
Baszki....

Ez állat volt, mégha a kollegen-kollegen résztől már várható volt a befejezés. Vecsésiként külön piros pont a sváb gyerekért! Lehet, hogy ismerem? :-)

red7 (oda adjad befelé a labdát, bazzmeg!) 2009.06.22. 17:22:35

A győri hr-esnél már tudtam, hogy melyik cégről van szó, onnantól csak egyre biztosabb lettem benne. Annyira ismerős a stílus...

Mitya Ivanov 2009.06.22. 17:45:18

@Kopi3.14: ja, a női kollekció megvolt. össze is ragadtak az oldalak

hana 2009.06.22. 17:52:21

@Mitya Ivanov: LOL :D:D:D:D tényleg ennyire izgi volt?

worm · http://worm.blog.hu 2009.06.22. 18:10:29

@RETROPETI: pont ezen a kettőn feküdtem meg végképp én is. ütött! (...szokás szerint)

"ha száznál abbahagyod, kinyírlak!"

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.06.22. 19:03:08

"ráadásul egy sör nevű helyre"

LOLOL

nabazzmeg 2009.06.22. 19:07:01

befigyelt a srácoknak a kékosztriga-effekt!
erre rábasztak, mint kovács az ujjára a kis rabszolgák! kár, h. legalább az egyiket nem sedergették meg hanziék merő zufällig :-)))))))

ZON 2009.06.22. 19:34:10

"Savanyúkáposzta van a bőrgatyában" - példamondat a német nyelvkönyvből a TOP
SECRET-ben.

Legolas9 2009.06.22. 20:00:38

Láttam délben az RSS-t. Eddig bírtam Nathanp, baszod!
Úgy vagyok evvel, mint az orgazmussal.
Rövidnek rövid ugye, de igyexem elnyújtani amíg lehet. Megérte. Elmentem.
Nathanp 4 President!

Mokele-Mbembe 2009.06.22. 20:14:52

@Legolas9: Te egy irdatlan nagy mazochista lehetsz. Én bezzeg rontanék az anyagra mint a foxi a lábtörlőre, de az a kvva tartalomszűrő mást diktál...

Legolas9 2009.06.22. 20:28:04

@Mokele-Mbembe: Rendszergazdának munka csinálás. Feliratni minden hülye levlistára, spam-re. Pornó és vagy guy, durvább esetben pedos oldalakon regelni. Alapos mentés után gépről törölni: explorer.exe, rundll32.exe, config.sys, autoexec.bat. Ilyesmi bohócságok esetleg.
1ébként meg mazo kicsit jöhet.. ;D

DragonZ 2009.06.22. 20:41:45

@nabazzmeg: ja, aztán meg mondták volna egymásnak, hogy "gut and tág". :DDD

SatanXXL 2009.06.22. 22:26:59

De mennyire együttérzek Ignácékkal..Van az úgy, hogy az ember tök véletlenül lekeveredik egy ilyen ,,melegbarát szórakozóhelyre" ami tele van buzikkal. Velem is előfordult, csak nekem a szügség hozta így és több nőnek öltözött emberke volt mint bőrtrikós hajóskapitány. Egy bizonyos pizzéria egy bizonyos pizzája nagyon megülte a gyomromat és a legközelebbi hely ahová be lehetett menni az egy ilyen hely volt..ha negyed órát eltöltesz egy retyón melegekkel körülvéve akkor láttál már mindent. Ha 5perc alatt nem tudod összeszedni utána a többieket hogy a legrövidebb úton hazamenjetek akkor meg még mehetsz vissza a köv körre..és így tovább és így tovább...

*a post-gyanús kommentért meg bocsi nathanp!:)*

Teasing Angel 2009.06.22. 23:03:13

@Legolas9: ööö, ez utóbbiból kimaradtam. hm.

LuPuS 2009.06.23. 06:26:39

Sziasztok!

A boldog BÉKE időket piszkáljatok.Mindenki örült A Bundes ligás,alig bajszos NSZK-s fiúknak.és a komlett tajgaszőrzettel rendelkező hölgyeknek a Balatonnál vagy Szot nyaralások alkalmával.
TARDA ezt is megkapta.


Jürgen helyett GÜNTHER(az életérzés és a kiadás ugyanaz,az élmény megfizethetetlen)

www.youtube.com/watch?v=DbYtqAWDF2U&feature=related

www.youtube.com/watch?v=v3sNARLNu_Y&feature=related

www.youtube.com/watch?v=xj5-fnXr8jE&feature=related

golyo1974 2009.06.23. 08:43:23

Jó reggelt :-) A fekete Tarda pólómban fogok ma szétázni a Mode koncerten fbm.... Remélem nem marad el, megyek is megnézem!

fric 2009.06.23. 08:48:20

"túl sok hajóskapitánynak öltözött Jürgen" Eddig bírtam :)
@golyo1974: Este mástól fogunk szétázni! Fasza lesz melós cuccban nyomni a bulit.

golyo1974 2009.06.23. 08:55:41

@@fric: én is onnan indulok.... A vodkát már megvettem :-))

Legolas9 2009.06.23. 09:29:13

@golyo1974: Ua. a szerkóm ma este a DM koncertre...
Bár ha ömlik az eső, lehet kihagyom. :(
Voltam már elég DM koncerten. Majd januárban a Sportarénában.
OFF: Nem kell a jegyem valakinek? 11.500 HUF állóhely.

Legolas9 2009.06.23. 09:31:50

@Teasing Angel: Tudod, az ember ilyen téren is fejlődhet. Megismer új dolgokat, embereket. Ilyesmi...
Miért, érdekel? :D

golyo1974 2009.06.23. 09:40:51

@Legolas9: Jaj egy kis esőtől mit félsz? Nem olvadsz el....

ssüni 2009.06.23. 10:08:28

Hát ez jól esett! :) "Valami Schleswig-Holstein nevű helyen" :-)))

Legolas9 2009.06.23. 10:18:29

@golyo1974: 5. generációs Terminátor vagyok - folyékony csokiból :)

LuPuS 2009.06.23. 11:21:04

@Legolas9: Szia! Akkor küldjél át gyorsan, egy alsó combnyit belőled !!!:D

Csajsziland 2009.06.23. 11:34:16

Nathanp, ez gyönyörű.... :-)
el kellett morzsoljak néhány könnycseppet...
Kezdve a szerencsés K.A.P.-ájától, a tot : jelen-ig...
Safikám tudományában is volt valami csont, ha ilyen simán benavigálta őket a tutiba...
A fotó a korona a poszton, total retro :-)
Ismét csak grat., ÓRIÁSI !!!

fric 2009.06.23. 16:08:31

Üzenet az esti csapatnak: Itt mindjárt süt a nap!

Teasing Angel 2009.06.23. 16:19:21

@Legolas9: hát az angyalok semmiképpen nem a másik felén állnak ennek a kérdéskörnek, ha érted, mire gondolok:P

ssüni 2009.06.23. 21:51:38

Neked bejön ez a repülőtéren wc-zés dolog, az elején is volt egy ilyen poszt, amikor az ipse összekente magát a reptéri wc-ben :-)))

Teasing Angel 2009.06.24. 06:32:45

@ssüni: nem is véletlen a link magában a posztban, ami épp arra a sztorira irányít :)

golyo1974 2009.06.24. 07:48:02

@Legolas9: hát bánhatod, ha nem jöttél el tegnap este, habár szétfolytál volna, annyira esett az eső... De kurva jó volt :-DDD

Julius_Caesar 2009.06.24. 07:50:41

@bervas: Most esett csak le..
Ez egy állat! :)

Razor18 2009.06.24. 09:14:49

@bervas & Julius_Caesar

Akkor hárman már minimum vagyunk németesek! :) Ez csak egyenesből üt ekkorát, elmagyarázva már nem...

Rekeszizom-húzódás, besza-behu !!!

:-P

fric 2009.06.24. 09:33:51

@golyo1974: Ütött az este nagyon!

golyo1974 2009.06.24. 10:00:44

@@fric: Szerintem ennyire egyik sem volt még ilyen jó!!!! A jó régi számok... Ott voltál?

RETROPETI 2009.06.24. 11:12:02

@golyo1974: Golyó ázzz, tegnap itt jártak a fiúk nálunk! Ha előre tudom viszek nekik Tarda pólót, hogy abban nyomják az esti bulit. :-)

golyo1974 2009.06.24. 11:14:54

@RETROPETI: Én abba feszítettem :-DD

Legolas9 2009.06.24. 12:25:27

@golyo1974: naná, hogy elmentem. naná, hogy xarrá áztam, naná, hogy qrva jó volt. Te ültél? Ott még rosszabb lehetett az eső... Mi legelöl a karámban. Igazán csak hazafele volt gáz, mert tökig vizesek voltunk. Közben nem zavart. :)
@RETROPETI: Hol jártak a fiúk? Vagy nem public?

golyo1974 2009.06.24. 12:55:23

@Legolas9: Naná, hogy álltunk az ülőhelyen, naná hogy még most is csöpög a kabátomból a víz, naná, hogy kijártunk 3-4 szer jégerezni, már a végén tőlünk kérték a söröket, naná, hogy összefutottam egy 20 éve nem látott barátommal :-D, kurva kurva jó volt :-P Engem hazafele sem zavart, mert akkor már teleportálással közlekedtem :-DD

RETROPETI 2009.06.24. 13:05:04

@Legolas9: Hol, hol? Hát itt nálunk! :-)
hvg.hu/kultura/20090623_depeche_mode_kiall%c3%adtas.aspx
Le volt zárva minden, kordonok, meg feketeruhás rajongók mindenhol. Tardai, meg tardablogos arcokat viszont nem láttam itt.
Pedig tuti, hogy Fajáék is feljöttek az esti DM bulira, ugye nathanp? :-)

Eszter, aki nem ír kommentet 2009.06.24. 13:33:10

@golyo1974: látom Drágám ismét gazdagabb lettél egy maradandó élménnyel. :)

golyo1974 2009.06.24. 13:41:27

@Eszter, aki nem ír kommentet: Hát igen Kicsim, mindent megtettem érte :-DD

Eszter, aki nem ír kommentet 2009.06.24. 13:42:38

@golyo1974: Helyes! :) Kezdem magam kiásni a hó alól... igaz kiskanállal, de már kilátok! :)

golyo1974 2009.06.24. 13:48:44

@Eszter, aki nem ír kommentet: Az a jó az a jó. Én benne vagyok teljesen... fbm..

golyo1974 2009.06.24. 14:56:15

Nathanp dolgozhattál volna előre fbm. amikor tudtad, hogy koncertre mész, hol a post!!!!!!

vajetörp 2009.06.24. 20:57:10

Talán a legnagyobb koncertélményem volt a Carlos Santana -duplán-az akkor még nem kabrio BS-ben-már talán az sincs-....1980-van akárhányban.

Viszont igazán jók szoktak lenni itt Szegeden a SZIN-Szegedi Ifjusági Napok-fellépők,bár mint biztonsági őr ,háttal állok a szinpadnak,de pl.a HS7 nagyon igényes zenét játszik,vagy tavaly a Russkaja tényleg elvarázsolt mindenkit.

golyo1974 2009.06.25. 09:00:37

@@fric: :-)))
Basszátok meg feco lehúzta a rolót, lehet a nathanp is fbm....

K. Baldrick 2009.06.25. 09:41:23

@golyo1974: @FritzTata:
Én is sajnálom, ráadásul már napok óta itt is hiába várom a 76-os posztot.
Ismeri valaki Feco-t? Kíváncsi lennék miért csukta be a boltot.

jimaymay 2009.06.25. 09:54:40

lehet nati meg fecó a big balls klubban csapatja együtt és úgy döntöttek közösen, hogy befejezik itt a trágárkodást :-/

golyo1974 2009.06.25. 10:04:27

@jimaymay: Ja, meg bográcsozás, meg buli mi?? Addigra nem is biztos, hogy lesz még itt valaki ha így folytatja fbm..

jimaymay 2009.06.25. 10:04:31

fászombásszekk fecó bezár, ez is itt haldoklik, ehh de kár érte :-(

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2009.06.25. 10:15:04

Ebből parasztfelkelés lesz :)

golyo1974 2009.06.25. 10:23:52

@Kőmíves Kelemen: Csak az a baj, hogy lassan már nem lesznek parasztok :-(

DragonZ 2009.06.25. 10:34:19

@golyo1974: dehogynem, lesznek.
Elsőnek itt vagyok én. :DDDDDD
A többiek nevében nem kívánok nyilatkozni. :)

golyo1974 2009.06.25. 10:39:50

@DragonZ - a fém majom: Akkor már ketten vagyunk. Én nagy vagyok, Te is az már tömeg nem??? :-DDDD

golyo1974 2009.06.25. 10:45:19

@DragonZ - a fém majom: Akkor hogyan tovább? Keressünk botokat vagy valami?

golyo1974 2009.06.25. 10:54:06

@FritzTata: Gyere csak Te is befogadunk, akkor már hárman vagyunk!! Azt már tényleg tömeg :-D

golyo1974 2009.06.25. 10:54:42

@FritzTata: Tudtam, különben, hogy megjelensz!!

FritzTata 2009.06.25. 10:56:32

@golyo1974: hogyne jelennék meg, kihagynék szerinted egy ilyen bulit? :-)

golyo1974 2009.06.25. 10:57:10

@Eszter, aki nem ír kommentet: Szia Drágám, gyere csak növeld a tömeget :-))

DragonZ 2009.06.25. 10:57:30

@golyo1974: Mondjuk. :) De lehetne kaszákat egyenesíteni is.
Viszont szerintem az első lépés a létszámbővítés kellene legyen. Többen azért mégiscsak hatásosabbak lennénk, főleg felfegyverkezve. :)
Szóval toborozzunk. :D
És majd átírjuk a nótát. A "Kossuth Lajos azt üzente ..." helyett "Golyó néni azt üzente ..." lesz. :DDD

Eszter, aki nem ír kommentet 2009.06.25. 10:58:19

@golyo1974: A tömegemet már sikerült növelnem, most beállok közétek parasztnak! :)

jimaymay 2009.06.25. 11:01:03

itt vagyok én is gecc. ha van valami ortánykodás, lehet velem számolni.

golyo1974 2009.06.25. 11:01:46

@DragonZ - a fém majom: Látod, már van parasztunk is :-)
@Eszter, aki nem ír kommentet: Dehogy is, hogy mondhatsz ilyet!! :-DD

golyo1974 2009.06.25. 11:04:08

@jimaymay: Már fel is írtalak a listámra :-DD

golyo1974 2009.06.25. 11:08:00

Árasszuk el nathanp postaládáját valami finomsággal :-DDDD Jó teli!!!

DragonZ 2009.06.25. 11:09:36

@Eszter, aki nem ír kommentet: Pont most, mikor fel kéne kelni? :DDD

FritzTata 2009.06.25. 11:09:41

és ha leverik a lázadást, akkor kit kell majd megenni?

golyo1974 2009.06.25. 11:11:59

@FritzTata: Önként megyek a máglyára!!!!

Eszter, aki nem ír kommentet 2009.06.25. 11:17:10

@DragonZ - a fém majom: Jah! Téééényleg! :)
Akkor: "Lázadlázadlázadlázad! :))

Elvis_1970 2009.06.25. 11:24:09

Remélem DÉLBEN kapunk új post-ot!

Elvis_1970 2009.06.25. 11:37:56

Ajánlom,hogy DÉLBEN kapjunk új post-ot!!! ;)

jimaymay 2009.06.25. 11:39:54

igen... a DÉL az egy jó időpont. ha nem kapunk postot, akkor elmegyek ebédelni. és ha visszaböfiztem, akkor szétcsapok mindenki között.
de télleg hogy a faxba van az, hogy az elején jön naponta a cucc, most meg...
és feco ? mi a picsáért csukta le ilyen sebtiben a dolgot ? pláne, hogy az archivakat is levette. nagyon sántít ez nekem. kezdjünk oknyomozásba.

FritzTata 2009.06.25. 11:49:30

@jimaymay: én csak lázadok, ahhoz értek :-)

golyo1974 2009.06.25. 11:50:41

@jimaymay: oknyomzó riport: Kérdés- Hova a retekbe tűnnek el blogírók??? Talán emberrablás esete forog fenn???

FritzTata 2009.06.25. 11:59:18

hát, akkor legyen meg a nép akarata, de csak így:

sztorizgatos.blog.hu

LuPuS 2009.06.25. 12:07:08

Sziasztok!

Nos nincs új poszt!


Én nem veszek részt semmiféle lázadásban!
Én majd Nathanp segítek a lázadás leverése után a kínzásokban(kell egy szemét köcsög ember is )

Dreamair 2009.06.25. 12:09:38

@LuPuS: hmmm....hmm...mágyláyra már nem lennél jó, de egy lefejezésre még esélyes vagy....viva la Revolution!!!

jimaymay 2009.06.25. 12:11:19

hova lett ez a két seggbekukizósakiket még nemrégiben istenítettünk ? gazda rossz gazdaa

DragonZ 2009.06.25. 12:23:37

@LuPuS: hogy máshonnan idézzek: téged fog először falhoz állítani a forradalom! :P :)

@Dreamair: esetleg karón varjú helyett karón LuPuS? :)
A karót opcionálisan le lehet cserélni lámpavasra is. :)

golyo1974 2009.06.25. 12:25:37

@DragonZ - a fém majom: arra a vastag beton lámpaoszlopra ám!!!!

Ailaoshi · http://miraculousmandarin.weebly.com/ 2009.06.25. 12:31:20

Én is csatlakozom a népharaghoz!
A hétvégén dolgozatokat kell írnom, meg a tájfun is jön, hát mit fogok én csinálni a lakásba bezárva olvasnivaló nélkül? Még a végén időre elkészülnék a leadandó cuccokal, az meg ártana a hírnevemnek...:))

Dreamair 2009.06.25. 12:33:49

@DragonZ - a fém majom: a kárót félő, hogy félreérti:)))bigballs fbm
@kuanyin: milyen táj az, ahol fun a nagy szél....
ez milyen szar poén

ssüni 2009.06.25. 12:42:57

de már mikoooooor miiiikooooor? Nathanp, ez igazán nem szép, látod mennyi ember függ ettől a blogtól, baszod?

Pepin bácsi 2009.06.25. 12:43:06

Nati b+ kihúzod a gyufát ! Elfogyott a türelmem

Elvis_1970 2009.06.25. 12:54:21

Baszod Nathanp, nincs post, nincs post, nics post.

Mi lesz így velünk???

MI LESZ ÍGY VELED??? ;)

Malachi 2009.06.25. 13:23:05

ne bántsatok, de mond az valamit, hogy get a life?
tarda egyik kedvenc, Nathanp egy zseni, de van más is a világon.

LuPuS 2009.06.25. 13:24:26

@Eszter, aki nem ír kommentet: @Dreamair: @DragonZ - a fém majom:

Boldog perceket fogunk eltölteni, kedves polgártársak!
Az én érzékeny lelkemnek jobban fog fájni ,mint nektek,de pszichológusom és gyóntatópapom majd segít ,hogy a nem létező traumát ,amit a sikolyaitoknak kellene kiváltania,na azt fel tudjam dolgozni!!!

Én és a spanyol csizma vár benneteket, szeretettel!

Eszter, aki nem ír kommentet 2009.06.25. 13:37:30

@LuPuS: Nem lehetne az a csizma inkább olasz? :)))

Dreamair 2009.06.25. 13:41:45

@Eszter, aki nem ír kommentet: @LuPuS: Közös utazás a Földközi-tenger mellé? Romantikus séta Sziciliában. :)

Eszter, aki nem ír kommentet 2009.06.25. 13:47:13

@Dreamair: Mármint kivel közösen? Veled?
Vagy romantika hármasban? ÚÚÚÚÚÚÚÚÚ de perverz gondolat! :)

Dreamair 2009.06.25. 13:48:51

@Eszter, aki nem ír kommentet: Nem velem...kitől szeretted volna az olasz csizmát?:))) Ja és elmehettek Rómába is, ahol szoptatott még régen:)))

Eszter, aki nem ír kommentet 2009.06.25. 13:50:10

@Dreamair: Ezt most úgy félreolvastam, hogy belepirultam!!!!!!! :)))))

Dreamair 2009.06.25. 13:51:06

@Eszter, aki nem ír kommentet: rossz az aki rosszra gondol. Koncentrálsz Romolusra és Remusra

DragonZ 2009.06.25. 13:51:06

@Eszter, aki nem ír kommentet: A romantika hármasban valóban perverz gondolat. Ellenben a romantika kettesben, szex hármasban már jól hangzik. :DDD

Eszter, aki nem ír kommentet 2009.06.25. 13:53:17

@Dreamair: Rossz? Különben is! Nem koncentrálok semmire. :)

LuPuS 2009.06.25. 13:55:24

@Eszter, aki nem ír kommentet: @Dreamair:

Na akkor tistázunk ,néhány dolgot:
-Dreamair az üküküküküküknagyanyamámat sértegeted ,de nem baj mert én 27 évszázadon keresztül letudom vezetni a csládfámat,ellentétben a nagy menő angol királyi család csak 1066-ig tud visszamenni (SZÁNALMAS)
-Eszter: a csizma marad,spanyol,de majd hozok neked olasz cipőt, bár odakint csak cipőnek nevezik.

@DragonZ - a fém majom: igen ezek a gondolatok amikre,most be lehet írni egy nagy ötöst,de jövőhétre írasd alá, a szüleiddel

DragonZ 2009.06.25. 13:57:02

@Eszter, aki nem ír kommentet: Milyen leosztás lenne kedvedre való? :)

Dreamair 2009.06.25. 13:57:15

@LuPuS: szerintem 1-2 ük még lemaradt.

LuPuS 2009.06.25. 14:20:58

Most beszéltem a VEZÉRrel, a piros telefonon,és aláírta az igazságügyiminisztériumi kinevezésemet,és elrendelte a szükségállapotot:
-tilos a gyűlekezés!
-a postolók át lesznek világítva
-tilos az agitáció,röplap és más módon történő lázítás
-mindefajta megmozdulás,ami ellenünk irányul meg lesz torolva

Éljen soká,az I.Nathanp Birodalom

Aláírás :

LuPuS Igazságügyi Főbiztos Úr

Dreamair 2009.06.25. 14:30:49

@Eszter, aki nem ír kommentet: Légyszíves szereld le ezt a fogatlan farkast. vagy farkatlan fogast. vagy fogatlan fogas. estleg...mind1

Ailaoshi · http://miraculousmandarin.weebly.com/ 2009.06.25. 14:31:02

@Dreamair: szar, nem szar, mi is gyakran elsütjük:) Addig jó, amíg lehet vele viccelődni, aztán ha épp elviszi a szél a tetőt, akkor úgyis erősen leromlik a humorérzék...

Hol az új poszt, már majdnem egy oldalt írtam a dolgozatból, segítség!:))

Dreamair 2009.06.25. 14:37:33

@kuanyin: kabrió házak...te figyi..azért nem sajnállak...sőt irigy vagyok rád fbm:)

DragonZ 2009.06.25. 14:40:37

@LuPuS: persze, nyaljál csak segget, vagy ahogy Feco mondta volt: szopkodjál faszt Árulásügyi főbiztos uraságocska. :DDD
Lefizetni a tisztes ellenállókat holmi olasz cipővel meg elég kicsinyes, és főleg aljas dolog. :DDD

Dreamair 2009.06.25. 14:44:30

@DragonZ - a fém majom: tisztes ellenálló, ha lele lehet fizetni bőrszandival?

DragonZ 2009.06.25. 14:53:35

@Dreamair: annak tűnt, de ha ennyivel megvehető, akkor ő is áruló. :D

Eszter kedves, feltettem egy kérdést, de még nem kaptam rá választ ...

Dreamair 2009.06.25. 14:57:27

@DragonZ - a fém majom: ezt mindig is gyanítottam hogy Eszter Lupus beépített embere. Viva La Republica.

LuPuS 2009.06.25. 15:09:16

Egy vagyok a népből,a jó ügyet szolgálom és a NÉP elítél.....

jimaymay 2009.06.25. 15:09:35

nem baj ha lupus átáll a sötétoldalra. gondoljatok csak bele: natit nem bánthatjuk nagyon súlyosan, mert akkor nem fog tudni többet postolni. ellenben ha látja, hogy a "szövetségesét" már tizedszerre análizáljuk meg, akkor lehet összekapkodja magát !

Dreamair 2009.06.25. 15:11:49

@jimaymay: igazad van..de az analizálást kihagyom...más bünti nem jó?

Dreamair 2009.06.25. 15:27:55

@Eszter, aki nem ír kommentet: teljesen mindegy..eladtad magad....csalódtam benned...szóval csak ezért feküdtél le a forradalom vezetőivel, hogy kiszedd belőlük a titkaikat:)))

DragonZ 2009.06.25. 15:30:22

@Dreamair: Te jó ég! Eszter lefeküdt Golyóval? Miből maradtam én ki, bakter. Ismétlést! Látni akarom. :DDDDDD

jimaymay 2009.06.25. 15:31:37

@Dreamair: oké, Esztert is felírtam a büntetőlistára, már ha értitek a célzást ^.^

Dreamair 2009.06.25. 15:32:10

@DragonZ - a fém majom: veled is....nem emlékszel? tudtam, hogy tudatmódosító szereket adott be nektek előtte

Dreamair 2009.06.25. 15:33:28

@jimaymay: az neki lehet nem is büntetés:) máglyára vele..csinálunk egy fasza kis máglyarakást

Dreamair 2009.06.25. 15:34:05

@Eszter, aki nem ír kommentet: persze....mert kicseréltem a poharainkat...ezért nem estem én a csapdádba

ssüni 2009.06.25. 15:44:35

@Malachi: nem arról van szó, h "no life", hanem hogy az emberek többsége reggeltől délutánig vagy dolgozik, vagy veszettül tanul a vizsgáira. Közben nem nagyon jut érvényre a "get a life", ez a blog pedig egy kis színt visz a monoton munkába/tanulásba,ezért várja úgy mindenki. Amikor lehet valami izgiz is csinálni, nem valószínű, hogy mindenki a gép előtt ül és új posztot vár.

ssüni 2009.06.25. 15:45:32

javítom magam,baszod: izgiz=izgit.
:-)

jimaymay 2009.06.25. 15:50:11

@Dreamair: ok, megégethetjük, de előbb a bünti ! :-)

Dreamair 2009.06.25. 15:59:40

@jimaymay: nagyon ráizgultál erre a backdoor-ra

DragonZ 2009.06.25. 16:00:34

@Dreamair: azért asszem egy ilyen nőre, mint Eszter, bármilyen körülmények között emlékeznék. :DDD

Dreamair 2009.06.25. 16:02:25

@DragonZ - a fém majom: hééé.neki nincs mit szopogatni..és ne rajtam keresztül udvarolj neki, és jobb ha csöndben maradsz, mert jön V524 és letépi a kis bögyörődet:)))

jimaymay 2009.06.25. 16:07:13

@Dreamair: de szigorúan csak elrettentési szándékkal ! hogy nathanp-t motiváljuk, hogy blogoljon szaporán. :-)

DragonZ 2009.06.25. 16:08:11

@Dreamair: Egy: komoly problémáid lehetnek a szex terén, ha azt állítod, hogy nincs mit szopogatni egy nőn.
Kettő: úgy udvarolok Eszternek, ahogy épp sikerül, ha rajtad keresztül, akkor úgy.
Három: V524 mást csinál a "bögyörőmmel", nem letépi. (És nem levágja, leharapja, stb. Nem bántja, mert az neki nem jó.)

:DDDDDD

Dreamair 2009.06.25. 16:09:27

@jimaymay: hát hogyne...persze...mi másért

Dreamair 2009.06.25. 16:11:43

@DragonZ - a fém majom: nincs problémám..és konkrétan nem is csak általánios szopogatásra gondoltam..:)
2.
Jelzem, hogy akik rajtam keresztül udvaroltak, sosem jártak eddig jól....
3.
Erről azért megkérdezném v524-et is....egy nő van olyan önző dög, hogy ne osszon meg más nőkkel.

DragonZ 2009.06.25. 16:40:20

@Dreamair: ja hogy te arra a szopogatásra gondoltál? így már értem.
2. akkor kihagylak a dologból.
3. rosszul járhat, ha ki akar sajátítani.

Dreamair 2009.06.25. 16:45:25

@DragonZ - a fém majom: természetesen arra...egy nővel, hidd el tudok mit kezdeni.
2. köszi...
3. pedig ez lesz...vagy catfight

jimaymay 2009.06.25. 16:54:10

baz+, 1 blog / 1 hét ? :-/ nem süti !

DragonZ 2009.06.25. 17:07:21

@Dreamair: ezt mondjuk azért sejtettem. :)
2. nm :)
3. catfight rulez! :DDD

Dreamair 2009.06.25. 17:15:02

@DragonZ - a fém majom: sejtettem, hogy sejtetted.
2. nekem már van egy Eszterem
3. hááát...azért csak jobb ha nem verekszenek

DragonZ 2009.06.25. 17:25:41

@Dreamair: :D
2. :D
3. ez igaz. :)

mgrc 2009.06.25. 17:40:05

hééélóóóó mivan fecóval??? tudtok valamit?

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.06.25. 18:18:32

tardafesztre szavazni a főoldalon! fmb

LuPuS 2009.06.25. 19:26:02

@DragonZ - a fém majom: Manolo Blahnik,Jimmy Choo,

Bottega Veneta,Gucci,D&G,Emillio Pucci,Cavalli,Sisley(olasz)

Egy rossz Nike cipővel, már le sem lehet kenyerezni,nehéz az igazságügy miniszterek dolga

golyo1974 2009.06.25. 19:47:51

Megyek a máglyára, önként és dalolva :-))) Majd meglátjátok :-DDD

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2009.06.25. 21:35:41

@jimaymay: nem tom, mi történt Feco sohaországával, de úgy látom az egész blog ment a devnullba.

viszont szerencsére az RSS-be full postok mentek, nem csak rövidítés, így megvan nekem az teljes blog. kell valakinek?

Mokele-Mbembe 2009.06.25. 21:37:42

basszus, bevették a bétékába a blogírást, vagy mivanmáitten?

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2009.06.25. 21:45:37

@Hammer: ja, már nincs. takarításkor töröltem véletlenül...

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2009.06.26. 01:47:50

mivamivamivan? mikor lesz újabb poszt? :)

golyo1974 2009.06.26. 08:20:53

Nem megyek a máglyára :-((

LuPuS 2009.06.26. 08:33:53

A Pop és a Nemzetközi Pedofília királya halott!!!

Ez is egy hír!!!

jimaymay 2009.06.26. 08:57:33

@Hammer: jahh tezso, teljesen kinullázták az egészet. sztem valaki megfenyegette a gyereket, vagy ilyesmi. -feco- baszki, megvédünk ! 100kg vagyok, kopasz és pszihésen instabil; ne félj, csak mutass rá ki akar bántani ! :-)
ehh... nathanp se postol. tökmindegy, 11-től úgyis megyek a szokásos pénteki kereskedelmi mitingre, szal fakoffvan.

golyo1974 2009.06.26. 09:25:13

FritzTatához meg nem lehet kommentelni, szar ez a nap megint :-(

DragonZ 2009.06.26. 09:29:57

Szép jó reggelt mindenkinek! :)

DragonZ 2009.06.26. 09:46:40

@golyo1974: Szia! Te jártál ma FritzTatánál? csak mert én nem tudtam kommentet írni nála. Már jeleztem neki.

DragonZ 2009.06.26. 09:47:28

asszem elkéstem a kérdéssel. :D

FritzTata 2009.06.26. 10:05:50

elbasztam egy beállítást, nem kell fikázni na. Reggel is van, kocsim is csak 3 hengerrel megy, szóval ne basztassatok :-)

FritzTata 2009.06.26. 10:06:28

ja, és jó reggelt...

DragonZ 2009.06.26. 10:10:48

@FritzTata: senki nem basztatott, csak jeleztük a hibát. bocs, ha érzékeny lelkecskédbe gázoltunk. :DDD

Mourinho már nem a király 2009.06.26. 10:32:34

@DragonZ - a fém majom: még nem volt meg a reggeli feles, biztos azért érzékeny :O

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.06.27. 08:15:24

"az Ignác magával amőbázott és vagy tízszer nyert a körrel, pedig volt, hogy hagyta magát."

:-)))))))
Hát ez kiszeretkezett durvajó!
süti beállítások módosítása