nathanp 2009.06.18. 18:00

Hetvennégy

Kockának az a kurva nagy szerencséje, hogy a balatoni házkiadóknak nincs közös feketelistájuk. Ha lenne, az arc lenne a top kuntakinte, a spanjai meg a gyökerek. Így viszont minden évben legyakhatnak egy-egy házat, persze mindig más helyen, nyárindító hosszú hétvége címén. Vasárnap meg a sápítozó háziaknak még azt is benyögik fizetéskor, hogy milyen három éjszaka, csókolom, nem is aludtunk. És basznak kifizetni a kettétört kerti rattan ülőgarnitúrát.

Az első házbérlős hétvégének a Balatonon a MAD RICH első fellépése adta meg a lökést, a Kocka fűtögetett előtte mindenkit, hogy annak azért meg kell adni a módját, ne má', hogy a vonaton afterozzanak pont a spanjuk nagy debütálása után, amire mindenki hümmögött, hogy ja, csak nem ismerünk senkit, akinek háza van, amivel persze a Kocka is így volt, de bevállalta a szervezést. Aztán persze vasárnap délben a felbőszült szomszéddal is neki kellett egyezkednie, mer' addig rendben volt, míg csak a kertben fetrengő buliállatok mennyit dobtam-mennyit toltam sztorijai, meg a röhögés hallatszott át, amit a faszi azzal magyarázott a velük pihenő szülőknek, hogy biztos sportolók, azt' lazítanak verseny után, de amikor a saját kertjükben a saját apósa ebéd közben passzívan úgy beszív az átszűrődő dzsajafüsttől, hogy vigyorogva fingik, meg a villájával pöckölgeti fifikutyának a gulyáshúst, azért az kiveri a biztosítékot. A kéró picsányi nappalija viszont nehezen viselte a tizenkét beterelt arc egyre terheltebb akcióit, utólag a Kockának is fura volt, miért akartak a csillárkampó meg a fali képszögek közé lepedőből nyugágyakat feszíteni, mikor volt vagy öt hálószoba ágyakkal, meg minden, hát még a tulajnak, aki utána vagy egy hétig hívogatta az arcot kártérítésért, miután a németjei a következő héten nem költöztek be a fura szag miatt, amit azóta se' tud kiszellőztetni. Na, ez még lájtos volt a következő két alkalomhoz képest, amikor vagy slaggal oszlatta a váratlanul betoppanó háziúr az aftert, vagy a kertkaput állta el a kispolákjával a vörös fejű nagydarab asszony, hogy addig onnan se' ki-se' be, míg meg nem fizetik a bedőlt falú vadonatúj kerti grillt meg a megolvadt fleur-székeket.

Idén a Kocka azért jobban figyelt, próbálta finoman lekérdezni, hogy vannak-e szomszédok, mert lehet, hogy hangosak lesznek, meg mennyire értékesek a berendezések, amire persze rögtön gyanút fogtak a cimmeresek, a végén kész szerencse volt, hogy megtalálta ezt a medencés házat. Mondjuk itt már nem kérdezett semmit, sőt, okosan olyan szavakat használt, mint ifjú, gyülekezet, meg kórus. Azt persze hiába ugatta el az arcoknak, hogy így is kellene viselkedni, a Robika verdájának hátsó traktusából a garázsbeállón kizuhanó Nándika, Ricsi meg Miki hiába énekelték három szólamban, hogy the world is mine, az amúgy gyakorló katkó háziaknak ez nagyon nem tűnt zsoltárnak, sőt egyre inkább úgy nézett ki, nekik kell imádkozni, miután visszaértek Felsőörsre. A Kocka persze magyarázta, hogy hosszú volt az út, az viselte meg a fiatalembereket, meg pihenni jöttek, azt' egy kiadós alvás majd rendbe hozza a testvéreket. A két öreg persze próbálkozott, hogy a kaukciótól, amit említettek, a frissen feltöltött medence miatt nem tudnak eltekinteni, azt persze nem mondták, hogy a Kocka válla fölött annál inkább, ahol Anti egy akkora hangfalat cipelt be a közben befutó sörözős Peti Doblójából, mint a fél sufni, meg halkan rákérdeztek, hogy leányok vannak-e a társaságban, amire a magabiztosra szívott Kocka szigorúan annyit mondott; nem, Istennek hála, mindenki csupa kanonok, meg ez egy kanonok hétvége lesz. Ja. Ráadásul pont Káptalanfüreden, baszod.

Mondjuk, az arcok most nem baszták fel a fél üdülőterületet, bár állítólag ha az ember figyelt, még a strandon is hallani lehetett, hogy szünet nélkül, 48 órán át tüccögnek a Ricsi lemezei, legalábbis a Nándika szerint, aki vasárnap reggel kajakra lement megfújni egy kenut, de mivel az egész kurva strandon nem volt semmi vízi jármű, inkább kitalálta, hogy ő lesz Fa Nándor, akihez igazából a rattan kerti cucc passzol a medencében rögtönzött evezősversenyen. Aztán persze hajtogatta, hogy simán nyert is volna, ha a köcsög Ricsi nem nyomja a falnak a síbox-szal, meg a hajóját sem ő törte ketté, hanem a fújatlan matraccal győző Benőkét vízbe ugrással ünneplő tömeg.

De a Kocka, aki még rajta kívül ébren volt úgy délután kettő körül a katasztrófa sújtotta kertben, és a lábát lógatta a medibe, ebből persze egy szót sem hallott. Viszont maga szerint egész pontosan megszámolta a kék kistesókat, amikkel a medi volt kirakva. Kábé tizenkétezer kocka. És ennek örült. Meg az összességében jól sikerült hétvégének is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr731191675

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: kilencvenkettő 2016.09.12. 11:57:28

Vége a nyárnak basszátok meg, sziszegett Kocka mikor két hete akkurátusan leültette az összes kis makkmarcit a Peti sörözőjében. Kockáról tudni kell, hogy elég érzelmes csávó, így pölö állandóan a szívére veszi, ha valahová nincs meghívva, vagy éppen v...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.19. 09:14:00

@LuPuS: hogyne, fogd es szervezd le. hol es mikor talalkozunk, a tobbi adja magat.
@Legolas9: vaze, en antialkoholista estet fogok tartani, tolem aztan ne tarts egy percig se, meg amugy is, nem azert iszok, mert de hude ferfias es verseny van, hanem mert jol tud esni.
azan me en esek jol.
szoval eddig volt kb ket erdeklodo, ha meg delutan is meglesznek, akkor jo, ha nem, akkor megyek hittanra.
nathanp: en nem szoktam a postokhoz hozzaszolni, mert azt elmondjak helyettem, de nyilvan az az elsodleges, amiert idenezek egy nap szazszor.

Brummm 2009.06.19. 09:15:12

Kuntakinte és a gyökerek. Beszarás :)))

Kuntakinte kitekinte
Van-e kurva odakint-e.
Ha nincs kurva odakinte,
Jól kiveri Kuntakinte.

Kniight 2009.06.19. 09:18:17

@Jane's Pond: Ha az a csempe csak mozaik akkor nem is olyan nagy az a medansz...

Csajsziland 2009.06.19. 09:20:46

"simán nyert is volna, ha a köcsög Ricsi nem nyomja a falnak a síbox-szal" itt elszakadt a cérna...
A tegnapi lájtosabb posztra vonatkozó bejegyzést a mai szösszenet egyértelműen lemosta a pályáról!
Maxi respect!!!
Káptalanon voltak élményeim néhány éve: első nap jégeső szétverte a sátrat, full részegen futni a dízel P.Partner mellett , sofőr nélkül üresben hagyva....(legújabb rendszámos, gyereküléses, feleség válással fenyegetőzős...), sörösüveg teraszajtó mögött gyűjtögetős, ottfelejtés, két hét múlva tulajtól üvegbetét ára követelés....Szigorúan hajnali kettőkor,nagyon bátran az üres kérónak ordítozva :-)
Szóval, nosztalgikus :-) És a csattanó csillagos ötös a kistesószámolgatással!!! :-)

csaanyib 2009.06.19. 09:54:52

Nagyon kérem, ez a két gyilkos poén se sikkadjon el a többi fergeteges között:

"...mennyit dobtam-mennyit toltam sztorijai, meg a röhögés hallatszott át, amit a faszi azzal magyarázott a velük pihenő szülőknek, hogy biztos sportolók, azt' lazítanak verseny után..."

És a "kaukció" amitől az öregek nem tudnak eltekinteni...

Annyira életszagú, hogy már szinte fáj!

THX nathanp!

DragonZ 2009.06.19. 10:05:09

Mondjuk nekem a "kistesók"-ról a kecskeméti vasútállomás jutott eszembe. Ott vannak/voltak a belső falak kis, színes mozaikcsempékből kirakva. Hát másnaposan nem volt egyszerű, amit ott átéltünk. :D

Viszont Kocka miután magabiztosra szívta magát ellenne egy darabig a testvérkéivel az tuti. Azt megnézném, amit ott művel. :DDDDD

SaveMyShoes 2009.06.19. 10:05:33

szássssztizenhárom... csak az egész kockák számítanak! eddig tartott megszámolni. :DDDD

@LuPuS: nekem is a szombat lenne jobb, fröccs pedig bárholbármikor, hallottam a rádijóban, hogy az most nagyon trendi ital! :DDDDDD

SaveMyShoes 2009.06.19. 10:07:03

@csaanyib: életszagú... szó szerint! :D

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.19. 10:28:48

@v524: hat ha a kutya se jon, semmi baj, hivtak mashova is inni. majd ezt azert 4ig szulje mar meg a diszes tarsasag, marhajo egyedul, de meg jobb gruppenben. inni. is.

SaveMyShoes 2009.06.19. 10:33:12

@ratatüj - az édes vadállat: én ma határozott nemet mondok a gruppenre(ra). az ivásra is. :D

SaveMyShoes 2009.06.19. 10:34:43

Kérnék felvilágosítást: milyenek a gyakorló katkó háziak? csakmert kedves kollégám katkó.... :DD

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.19. 10:42:30

@v524: huzd be egy gruppenbe es minden kiderul..
ha nem tokeletes, akkor gyakoroljatok.
amugy katonai kollegium.

SaveMyShoes 2009.06.19. 10:50:57

@ratatüj - az édes vadállat:óóó, végtelen a TE bölcsességed! :D

etipek 2009.06.19. 11:07:13

Ős-káptalanfüredi nyaralóként még jobb volt ez a poszt, mint a többi. :) Viszont azt meg kell hagyni, hogy Nándikának a Nagystrandon kellett volna kutakodnia, ahol a kölcsönző körül amolyan vastelep feeling van, strandkajak, vizibicaj, minden van ott. Majd legközelebb. Remélem, akkor én is ott leszek. :D

Jane's Pond 2009.06.19. 11:07:28

@Kniight: fhanszba, elhontottam a jhó kis fhanciás kiejhtésemet...
Mozaiklapkákkal

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.19. 11:08:23

@Teasing Angel: en mindig zaklatott vagyok, kiveve adott pillanat utani masfel percben, akkor pont lehet kezelni.
ez egy ilyen betegseg. majd idovel kinovom.

Jane's Pond 2009.06.19. 11:10:35

@Jane's Pond: aha, kacsacsőr. Szóval mozaiklapkákból, 5 m2 alatti felülettel, pancsolda lenne.

Teasing Angel 2009.06.19. 11:13:28

@Jane's Pond: annyira éreztem, hogy lesz, aki nekiáll számolni.

LuPuS 2009.06.19. 11:55:00

@ratatüj - az édes vadállat:
@v524:
@Legolas9:
@Teasing Angel:
@DragonZ - a fém majom:


Nos én holnap kint leszek olyan 16:00 tól,megkőzelítőleg 18-00ig mindenképpen ,mert utána szeretnék részt venni a múzeumok éjszakáján(ahol stella túra ,borozás, Unicum és pálinka is lesz INGYÉÉÉÉ)

Akit érdekel dobjon egy privátba egy telfonszámot ,és vissza hívom,a céges bírja :D

@golyo1974: átköltözve,gép meg minde nüzemel iroda rendben,a raktárban még atomvillanások vannak

-Feco- (törölt) 2009.06.19. 12:19:57

Bazdmeg ez olyan poszt volt, hogy elkezdem szervezni Palikával valamelyik hétvégét... kurvaéletbe, majd otthon elmondom hogy anyaggyűjtés lesz az irodalmi tételekhez, de egy ilyen nyaralás mindenképpen kell...

golyo1974 2009.06.19. 12:34:03

@LuPuS: oksi zsoksi ügyi vagy! a raktár meg várhat :-DD

LuPuS 2009.06.19. 13:46:49

az előzőekhez hozzá szólva ,aki nem tudja,hogy hogy nézek ki ,annak segítségül ma fehér ruhában vagyok és holnap majd amit kigondolok,

Itt jegyezném meg ,amennyiben találkozunk,akkor mindenkinek meg lesz engedve,hogy csodáljon ,örüljön nekem és meg is érinthettek :D

SaveMyShoes 2009.06.19. 14:01:50

@LuPuS: ma érintetlen szűz-fehér ruhában, holnapmegmár megérinthetünk?! ribanc :DD

DragonZ 2009.06.19. 14:17:58

@v524: sőt, ha holnap nem fehérben lesz akkor mocskos ribanc :DDDDD

Bocs LuPuS. :)

LuPuS 2009.06.19. 14:34:12

@DragonZ - a fém majom: @v524:

amennyiben lennének érzéseim ,most szakad volna meg a hatalamas aorta pumpám.

de én egy érzéketlen WAD állat vagyok ,a W jelzi ,hogy nem szimpla vad hane mnagyon WAD állat vagyok....


ja és nincs bocsánat

SaveMyShoes 2009.06.19. 14:54:39

@LuPuS: kértittvalaki bocsánatot??? megtarthatod, te, tewattállat! :DDD

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.19. 15:24:59

nu, zsivanyok, a helyzet az, hogy zero ember van most felirva, valamint legalabb privatban sem jelentkezett senki, szoval ha negyig nem valtozik a helyzet, akkor egy kozelebbi kocsmaba fogok berohadni, ahol nem talaltok meg, bibi..

@LuPuS: nincs bocsanat, farkastorvenyek vannak..

LuPuS 2009.06.19. 15:48:23

@ratatüj - az édes vadállat: nekem sem érkeznek a telefonszámok ,csak csupa idegen ember pl V524 valahonnan ismerősnek jelölt ,hihetetlen az embert ,mindig megtalálják ,zaklatják ,jelölgetik ,mint valami valóság showban lennék megyek is a WC-re sexelni KLÁRIKa-val,mert azt többen nézik online

Blues Company-s Klárika ,aki érti ,aki nem annak ott az internet :D

Legolas9 2009.06.19. 16:03:23

@LuPuS: Nekem jónak tűnik a holnap. Dobok maj' mélt mingyá.
(14:00-től a Szalonna és Bandája is jó, ahogy hallottam.)
Ugyan még nem 100%, de igyexem ott lenni.
Többiek? Valaki?

Legolas9 2009.06.19. 16:05:20

Itt a link a lustáknak, hogy mi is ez a szombati akciózás:
www.moszi6.hu/ipart.php?do=5

@LuPuS: Múzeumok éjszakája is érdekelne 1ébként. Van konkrét terved?

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.19. 16:32:13

na jo, en elindultam, aztan innentol mindenki magara vessen. csonkolom.

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.19. 17:50:21

@ratatüj - az édes vadállat: hallelúja LuPuS mesternek, aki csak úgy döntött, hogy nem hagy ma ki. Új helyszín, új időpont, új lehetőségek, új újak.
Deák, Gödör, 18.20.
Aki jön, aki nem.

SaveMyShoes 2009.06.19. 18:31:09

@LuPuS: bassszameg, összekevertelek valakivel, kurvasötét volt tegnap a férfivécében ahol intéztük a dolgot, aszt aszittem tevoltál, faszé erősítetted meg hogyis mersz?! :DDDDDDDDDDDD
töröjjé nyugottan, nincs harag, én se lennék büszke, h ismerem magam! :DDDD

Jane's Pond 2009.06.19. 18:35:20

@Teasing Angel: ó, ha Kocka számol az vicces, ha kocka számol az meg nem?

Egyébként mostanában 10x20, 12,5x25, 20x20, 25x25 méretekben megy a medencecsempe, a képen látható talán 8x8 darabok 2x1 mozaikkal körberakva egy ~ 10x5x2 méteres műtárgyat hoznak ki, hacsak nem vette bele a hős a végösszegbe a kisebbeket is, elvégre kocka egy sincs rajta.

És amúgy akkor már igazán v524-nek kellett volna fanyalognod, aki tényleg nekiállt számolni, én csak saccoltam, ami rövidebb ideig tartott mint megírni e kommentet...

Én kérek elnézést! :p

SaveMyShoes 2009.06.19. 18:40:19

@Jane's Pond: de én nem ki, hanem meg!!! :DD

Jane's Pond 2009.06.19. 18:49:49

@v524: ööö, nemegálltál számolni? :D

SaveMyShoes 2009.06.19. 18:51:11

@Jane's Pond: Kocka számol meg, kocka számol ki... én számol meg... én vicces... :DDD

Jane's Pond 2009.06.19. 18:51:49

@v524: egyenként? Nem vagy ép!

SaveMyShoes 2009.06.19. 18:56:15

@Jane's Pond: ez csak most tűnt fel??? :D köszönöm.

Jane's Pond 2009.06.19. 19:00:35

@v524: Na csak mert blokkokban nézve 30+1+6+60+12 :p

SaveMyShoes 2009.06.19. 19:15:23

@Jane's Pond: csakazegészek szásztizenhárom, bal fentről lefele, egyeljobbra felfele, egyeljobbra lefele... szásztizenhárom :DD

SaveMyShoes 2009.06.19. 19:19:24

@Jane's Pond: nemkicsit unatkozom... hihihi... megyek számolok hangyákat...

Jane's Pond 2009.06.19. 19:32:32

@v524: nyilván az egészek, balfentről 6x5, ettől jobbra lecsúszva eggyel 6 függőleges, a legalsótól balra 1, ez van a kiugró szaggatott csíktól balra. Aztán 6x11, ettől jobbra a felső széltől eggyel le 5 függőleges, a legfelsőtől jobbra 1, már ezek között is volt határeset, hol találtál még négyet?

SaveMyShoes 2009.06.19. 19:36:12

@Jane's Pond: fbm, te jobban unatkozol, mérnem Jane's kocka a nicked??????? :DDDD

FritzTata 2009.06.19. 19:53:41

@v524: fbm, te nem úgy volt, hogy csókolom? :-)

SaveMyShoes 2009.06.19. 20:06:17

@Jane's Pond: Jane's Pond... jahogy dáthás... és csak mellékesen kocka... :DD

Jane's Pond 2009.06.19. 20:08:53

@v524: és nem unatkozom, első alkalommal megszámolni sem tartott tovább egy percnél. Most éppen lemenőfélben levő Napot nézek, egy nagy sötét felhő takarja, melynek alsó fodrai aranyszínben izzanak, a közepén kis nyílásokon világít át, az ég alja vörösessárga, a közvetlenül a Nap alatti részén ragyogó élénksárga, a felhő felett a szentek glóriájának ábrázolásaihoz hasonló fénypászmák vetülnek szerteszét. Gyönyörű, ma megint nagyot ugrott a mérce felfelé.

Jane's Pond 2009.06.19. 20:10:19

@v524: :D
Erre nem is gondoltam, csak a szójátékra.

SaveMyShoes 2009.06.19. 20:19:47

@Jane's Pond: én csak a felkelő napot látom... minden kbaszott reggel 4-kor... ha lehetne se tudnék tovább aludni! olyankor kevésbé költői hasonlatok jutnak eszembe...:D

Jane's Pond 2009.06.19. 20:48:28

@v524: Nyugat-délnyugatra néző ablakokkal egész évben figyelhetem a Nap produkcióját, ahogy a láthatár mögé bukva fellángol vagy a mindenféle formájú és sűrűségű felhőkkel kölcsönhatásba lépve teremt színorgiát, lilát, sárgát, narancsot, vöröset, árnyalatokat és átmeneteket, még rózsaszínt is (amely ugyan néha szürke, mert enyhén színtévesztő kocka vagyok). Helyezkedni tudni kell! :)

hanaura 2009.06.19. 21:29:05

@DragonZ - a fém majom: hahahaha, hallod, tényleg, kecskeméti állomás mindent visz.

Egyébként csak azt akartam mondani, hogy szevasztok. :D

Ja, egyébként hana voltam, csak lusta vagyok átjelentkezni. :P

SaveMyShoes 2009.06.19. 21:44:36

@Jane's Pond: ezek szerint minden este egyedül gubbasztassz otthon?! azfasza, ehhez tényleg tudnod kell valamit!!!! :DDD
na, további kellemes kockulást, engem már várnak.... :P :P :P

DragonZ 2009.06.19. 21:50:41

@hanaura: ,aki hana. :D
igen az állomás Kecsón a kis restijével überkirály. :DDD

LuPuS 2009.06.19. 22:04:46

@v524: nincs bocsánat,még tart

mizu itten ???????

LuPuS 2009.06.19. 22:12:20

@v524: visszatérve én nem abba melékhelyiségbe járok,mivel én tanult ember vagyok csak márvány Wc csészébe tolom,de amint összefutunk egy kétes éjszakán egymást támogatva,és elmélázzunk azon hogy tényleg jobb lett volna a márvány Wc helyett,az arnyWC csészébe okádni,akkor szívesen látlak.

holnap nem jössz fröccsözni és múzeumok éjszakáj programra????

Teasing Angel 2009.06.19. 22:20:55

@v524: én is 4kor kelő vagyok, azt hittem, egyedül... @Jane's Pond: hát már miért fanyalognék? Nyugtáztam az ööö hm elkötelezettséget;)

Jane's Pond 2009.06.19. 23:59:07

@v524: Mik szerint? A mintafelismerő képességem és a természet esztétikája kiváltotta örömöm? Miért akarod hirtelen témaváltással fölém helyezni magad? Téged legalább várnak, míg én biztosan egyedül gubbasztok? Hát számítok én bármit, ilyen sok vagyok? Te ilyen kevés?
Remélem, feltöltődsz abban a társaságban és már jobban vagy!

@Teasing Angel: Bizosan félreértettem a szóhasználatodat :)

Teasing Angel 2009.06.20. 06:41:20

na, volt mulatás tegnap?
a mai találkozóra mindenkinek, aki megy a legjobbakat (és főleg jó időt) kívánok, csókjaim

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.20. 08:44:46

@Teasing Angel: köszönjük, egész ehető volt. Mondjuk haza egy nővel kevesebbel értem, mint ahánnyal elindultam, aztán most kicsit szomorkodom, de magával az italozással nem volt baj.

SaveMyShoes 2009.06.20. 11:18:42

@Jane's Pond: bazdmegdeérzékeny a kislelked, ezer bocsánat, itt általában hozzám hasonló baromállatok vannak csak mint én, vagy mielőtt még valaki megsertésedik, kicsi édes virágszálak, de ha zavar, inkább nem szólok hozzád! csüssssz.

SaveMyShoes 2009.06.20. 11:25:55

@Teasing Angel: 4, 4.30, napkeltétől függ, de csak nyáron süt be, amikor kicsit tovább is lehetne aludni... :)

SaveMyShoes 2009.06.20. 11:31:06

@LuPuS: mostakkor miazhogy nincsbocsánat, akkor leszel szíves konzekvensen megtagadni a velem való kommunikációt, vagy max csak hisztisen, félvállról dobáld a válaszaid ha merlek kérdezni, plíz! :DD
Fröccsölni megyek, de hölgytársaságban, sztem kiakadnának ha megtudnák kikkel virtuálisbarátkozom! :DDDDDDD

hana 2009.06.20. 12:01:21

Valaki három összetett mondatban össze foglalná nekem mit pofáztatok eddig és milyen találkozóról olvastam egy fél mondatot? :D

SaveMyShoes 2009.06.20. 12:08:49

@hana: kockát számoltunk, én mindenkit vérig sértettem, tegnap néhányan italoztak, de azaz állat csak a pillangóját vitte haza, ma meg fröccsfesztivál és múzejumok éccakája Bp-n, spontán szerveződés... ez egy mondat :D

hana 2009.06.20. 12:40:26

@v524: köszi. :) jah tényleg ma van múzeumok éjszakája, az annyira nem, de mondjuk a fröccsözés... hmm. :D

LuPuS 2009.06.20. 13:16:56

A nincs bocsánat eredetileg Legolasnak szólt!!!

Aha ,nemes hölgykoszorúval érkezel az eseményre,de mi a kedves,művelt,társadalmilag elismert,elfogadott és megbecsült tagjait megfosztod attól,hogy megismerjük ,a még meg nem rontott hölgyismerőseidet :D


A virtuális barátaid ,pedig egytől-egyig szobatiszták.Ez nagy szó ám, a mai világban!!!

hana 2009.06.20. 13:34:56

@LuPuS: ezt biztosan állíthatjuk mindenkiről? :D

Hogy vagy egyébként?

LuPuS 2009.06.20. 14:06:22

@hana: Szia!
Éppen ,a nagy büdös semmittevés közben zavartál meg (szégyeld magad).
Mentálisan rákészülök,az estére.Imádom a kultúrát és ilyenkor kompletten egy kultúrhidrogénbombát kapok.

Ti Cifrapalota és környéke programban vesztek részt vagy csak egy kedves szombat este lesz a Hana Ranch verendáján hintaszékben ülve,nézve a naplementét??? :D

hana 2009.06.20. 14:10:34

@LuPuS: én Pesten vagyok, hanaura meg valahol segít valakinek költözni :D és csak este esik haza, szóóóval szerintem marad a hintaszék, sör, naplemente. ;)

LuPuS 2009.06.20. 14:29:31

@hana:érdekes,a munkatársnőm ismerőse is ma költözik,mennyi érdekesség egy napra, :D

Akkor ti nem jöttök és nem nyomorogtok,sok ezer léhűtő ember között,hanem a vadászkutya(ott van a hintaszék mellett) simogatás,sörözés,a hintaszék megolajozását választjátok ,esti programnak :D


A következő program amit meghirdettek ,mindenkinek a PANNON BOR TOP 25 ,részletek később

hana 2009.06.20. 14:35:30

@LuPuS: ugye-ugye? :D

jah, vadászkutya az kell. Estig szerzek egyet. :D

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.20. 15:02:46

Hát ha nem gyógyul meg az idő, akkor részemről bukni fog a mai dolog. Lustasági depresszióba süllyedtem.
Még kajának is patkányburgert zabáltam, hiába van tele a hűtő.
Az alkoholra gondolva meg elmegy az életkedvem. Nyüssz, ez már a vég.
De. Hölgykoszorúval nyilván lehet motiválni.

SaveMyShoes 2009.06.20. 15:13:31

@LuPuS: mekkapta?

@ratatüj - az édes vadállat: a körém szerveződött tőgykoszorú most mondta le... cukorból vannak... ezek szerint te is?! most akartam csatlakozni a spontánulszerveződéshez... fbm

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.20. 15:23:16

@v524: hát mint TAngel már kifejtette, rendkívül édes vagyok, szóval hja, bizonyára cukorból.
A spontánszerveződéshez nyugodtan csatlakozz, LuPuS tartja a frontot, velem meg lesz ami lesz, most tényleg agyhalott vagyok.

kukatr 2009.06.20. 16:07:29

@ratatüj - az édes vadállat: jééézusom, miket beszélsz Te! rinyálni majd esetleg 50 felett lehet... elmegy az alkoholtól az életkedved???
ejj, aztán nehogy egyszer csak azt halljam a szádból, hogy alkoholmentes sört ittál... Te is tudod az mihez az első lépés.:D

hana 2009.06.20. 16:37:20

@kukatr: eszem a kis fiatal szívedet. :D

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.20. 16:41:37

@kukatr: ha figyeltél, akkor látod, hogy most vagy két dolog szarul jött ki. Nem ér cikizni a vénembert.
De az alkoholmentes sör tényleg faszság, akkor inkább iszok bolerót.

LuPuS 2009.06.21. 02:38:04

A kultúra bajnoka!!!

Persze ha italozás lett volna,akkor mindenki feláldozza magát.
Na majd legközelebb.Szép álmokat!

hoel 2009.06.21. 11:42:17

Miért van ilyen ritkán poszt az utóbbi időben? Nathanp, ez neked szól, baszod.

golyo1974 2009.06.21. 14:09:39

@hoel: Lehet, hogy kiégett... fbm...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.06.21. 18:54:13

@hoel: te nem vagyol szabadságon? :)))
egyébként ne tudd meg, nem akarok itt bizalmaskodni meg minden, de nathanp mester elárulta a tarda bulin, hogy pontosan karácsonykor jön ki a 100.-ik poszt..., na most számold ki, hogy milyen sűrűn lesznek történetek az elkövetkező hetekbe' :D

SatanXXL 2009.06.21. 22:40:57

@kukatr: Broáááá!!! Remélem nem leszek bannolva, de hazamentem hétvégén, kinyitottam a hűtőt és az első sört amit megláttam ormótlanul megittam..nem öcsém alkoholmentese volt fbm??? (frissjogsis oszt ugye bármikorközbejöhet h vkit kell vhová fuvaroznia, de a sör az meg kell neki) Szal én beekseltem a sörét és még ő volt felháborodva..Hogy lehet ilyet hűtőben tárolni a rendes sör mellett???

kukatr 2009.06.22. 07:33:01

@SatanXXL: a kockázatok és mellékhatások tekintetében azonnal kérdezd meg kezelőorvosod (dr. Vilmos) és gyógyszerészed (dr. Unicum)!
az öcséd meg gyorsan neveld meg mielőtt eljutna a guminőig! :D

golyo1974 2009.06.22. 07:51:56

Jó reggelt, dolgozás esete áll fenn.... De holnap buli :-DDD Szarrá fogok ázni úgy látom.....

SatanXXL 2009.06.22. 07:52:55

@kukatr: Tudod mi a poén? Ezek után kölcsönkértem a táskáját..azt mondta, idézem ,,Ott van a bal oldali fiókban a guminő mellett." Mondom persze, te meg tréfarépát reggeliztél öcskös..De mikor kinyitottam a fiókot csak néztem mint pocok a lisztben.Egy oridzsinál,szőke de még szerencsére szűz guminő volt a táska mellé gyűrve. Mondjuk nem ő szedte fel, hanem egyik közös cimbink legénybúcsúján hozzávágták, hogy ,,Eztmegviddinnen!" ő pedig borvirágos ábrázattal vígan hazasétált a felfújt bigével a nyakában, keresztül a falun hajnali 5kor...Szerencséjére otthon senki nem konstatálta ,hogy öcsi nyakában ül valaki teljesen merev ábrázattal aki amúgy tökre felfújható, különben most is a pszichomókusnál magyarázkodhatna mint Kocka a háziaknak..

SaveMyShoes 2009.06.22. 10:31:21

Bassszameg, hogymég mindig csak "Kockának az a kurva nagy...." nathapó alcik... :(


@SatanXXL: puszika öcsikének, cukika lehetett! :DD

DragonZ 2009.06.22. 10:55:51

@SatanXXL: baaaaammmmeeeeegggg!!! :DDDDDDDDDDD

hoel 2009.06.22. 11:53:01

@ufó - tardai arc, modorosan küldi a szlenget: Nagyon nem vagyok szabadságon, így egyetlen töltekezésem maradna: ez a faszfej nathanp, aki miért nem ir.( bocsi nathanp, kicsúszott a számon, de nem úgy gondoltam...) Karácsony... na ne!

Celtic 2009.06.22. 18:25:33

Ez a Kuntakinte es a gyokerek kb. olyan jo volt, mint Elza beallasa a sarokban :)

Istenem, micsoda szojatekok :)

Celtic 2009.08.05. 21:08:33

@Celtic: Hmm, es most latom, kiadtak DVD-n :) marmint a Gyokerek c. filmet, nem Kockaaek kalandjait :)