nathanp 2009.06.02. 20:00

Hatvankilenc

A Kocka kajakra keveri a zöldet a kékkel. Nem is lehetett jogsija évekig, mer' a pöttynézegetős teszten kibukott a dolog; mikor kérdezték a szemészeten, mennyit lát, mondta, hogy ne szopasson má', doki, tényleg számoljam meg, vagy elég, ha megsaccolom. Aztán persze szerzett egy baboskönyvet, azt' betanulta, mit kellene látnia, ráadásul jó ideje  már egy halom színes bogyóról is szinte pontosan megsaccolja, mennyi. Forintban is. Ettől még keveri a zöldet a kékkel.

Az arc konkrétan még egy Ladányi zöldet sem ismert fel egyszer, mikor a 'bányai nagykeres embere a lótifutiját küldte az Auchan-parkolóba maga helyett azzal, hogy egy DUP-rendszámos 2107-est keressen a nyúl sorban, valahol hátul. Mondjuk, alapban kevés az esélye annak, hogy pont akkor két paréj egy DUF-os kék Ladával szintén a megbeszélt helyen parkoljon, de az akcióban hét rugóért futó DVD-lejátszók miatt mindenesetre sanszosabb, de erről a Kockának persze lövése se' volt, mint ahogy arról sem, hogy a három-három DmaX Player-rel felé balanszírozó két arc nem az ő embere. Ezért is lepődött meg, mikor a kérdésére, hogy mitek van nekem, srácok, azt a választ kapta, hogy egy sallerünk, köcsög, ha nem szállsz le a motorházról. A jól van, osszatok le, azt' menjünk-kel meg végül tényleg elérte, hogy pofán csapják. Aztán még a zöldladás osztótól is majdnem megkapta a párját, annyit izmozott, hogy hol az anyádban voltál, meg mér' nem veszel egy rendes verdát, bazz.

Mostanság meg egyre többet kóstolgatta az áruját, amire a Faja dumáját nyúlta le egy az egybe', hogy júzer teszt, vágod, öcsém, júzer teszt megvolt, állat a cumó, csak az a gáz, hogy lassan már a fél készlete elment tesztre úgy, hogy a mercijeles kéket orrba-szájba keverte a zölddel.

Így az arc hol szerette a vevőit, hol meg se' ismerte őket, aminek a csúcsa az volt, hogy a Nándikát országos spantesóként fogadta, aztán amikor a mókus kijött a klozetről, üvöltözött vele, hogy ki a fasz ő, meg ki küldte, meg lelövi a gecibe. A tévétávirányítóval.

Persze ezután összeült a konzílium a sörözős Petinél, hogy mi a picsát csináljanak a Kockával, mielőtt kajakra rácsavarodik a dolgaira. A Vladi szerint simán be kellett volna zsuppolni valami rehab-ba, már a terve is megvolt, a Peti Doblójának rakterébe baszták volna be a figurát, amit előtte kipárnáznak belülről, gumipókokkal rögzített gumimatracokkal, hogy ha az arc befalsul, ne tehessen kárt magában, azt' irány az addiktológia, a Robika inkább a fokozatosságot nyomatta az átbaszós módszerrel vegyítve, hogy a bogyeszeket cseréljék le festett szőlőcukorra, a dzsaját meg üssék fel valami ártalmatlan gyommal, az Iván egy nagyfeszültségű vezetékkel baszta volna helyre az agyát, ami szerinte villámgyors megoldás, az Anti meg csak simán rá akarta küldeni Elzát, amihez indoklás se' nagyon kellett. Meg mire idáig jutottak, amúgy is kuss lett, mer' befutott a Kocka, hogy hííjj, gecik, mér' nem vagytok Panorámában, amire az volt a mondás, hogy mert szerda van, baszod. A Kocka válasza, hogy de nyár is, basszátok meg, písz-láv-end-heppinessz, lazuljunk má', vagy mi, végülis normálisan hangzott, mert nyáron tényleg négynapos nyitvatartás van a Panóban, de az már kevésbé, hogy a box végén ülő Berda Miki nem jöhet, mer' a Kocka szerint űrkém, de legalábbis pesti, és kurva gyanús a pacekja.

Aztán lassan vásárolni se' nagyon akart tőle senki, egyrészt mert olyanokkal fárasztotta az arcokat, hogy ha például a zöldbe borult Kékestetőn eltévedne, egy darab SMS-sel ki hogyan hozná le, másrészt meg egyre inkább ráparáztak, hogy a sok szartól lett Kocka ilyen rubik-kocka, akit egyre nehezebb kirakni, ennyit meg nem ér az egész. Végül a MAD RICH bemondta az arcnak, hogy micsoda faszság, annyit írna, hogy betonút, gyökér, az úgyis lehozná, úgyhogy pattintson gyorsan egy zöldet a megoldásért, és szombaton érjen le tizenegyre a buliba, mer' lemezbemutatózza a PanoramaSounds II-t, amiből majd mennek részek a Vértes FM-en valamelyik éjjel, de élőben most tolja először, és kurvára nem szeretné, ha a Kocka, az egyik legnagyobb spanja, lemaradna. A Ricsi persze nem is tudta, hogy konkrétan nem csak a faszom rejtvényben hozta le az arcot, hanem ánblokk, ezzel a számítok rád dumával.

Mer' aztán egész héten meglepően normális volt az arc, még tortát is szervezett a Ricsinek, DJ-pult alakút, Nr.1 Rezidens felirattal. Szombaton persze szanaszét baszta magát, de csak a szokásos egyfélével, semmi kék a zölddel júzerteszt, ami végre megint csak olyan simán Kockás volt, mégis mindenkit meglepett. Meg nagyjából meg is nyugtatott.

Leginkább a Petit, akinek az volt a gondja a Vladimir tervével, hogy a gumipókokkal egy Dobló seggében bárki felakaszthatja magát, például a szemgödrénél fogva, vagy úgy, hogy a száján befűzi, az orrán meg ki. Hát, a Peti gyerekkel is beszélni kéne, bazmeg!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr461159066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Celtic 2009.06.03. 10:35:49

Nekem mondjuk ez a kedvencem:
"mikor kérdezték a szemészeten, mennyit lát, mondta, hogy ne szopasson má', doki, tényleg számoljam meg, vagy elég, ha megsaccolom."

hoel 2009.06.03. 11:31:06

Ugyanazt akartam irni mint Celtic. Monitorköpködés, törlés. Nagyon jó lett a poszt.

Teasing Angel 2009.06.03. 11:32:59

@hoel: (off) képzeld, pont ma jutottál az eszembe, hogy nem látlak (on)

lucccgizi 2009.06.03. 11:36:56

nathanp, kész vagyok tőled!!! Qrva jól írsz, mindig feldobod a napomat. Abba ne hagyd!!!!Csók

Elvis_1970 2009.06.03. 11:37:20

@FritzTata: Ez állat volt.

Haverom nővérének órát akart venni. Bement az óráshoz, és mondta, hogy aztl a szép rózsaszínű szíjú órát kéri. Eladó mondja, hogy az világoskék, nem gond!? Haverom erre: Jó lesz az is ;) Következő alkalommal meg zöld rendőrlámpa alatt álltunk percekig, mert nem tudta,milyen színű. Pedig "kikockázhatta" volna, hogy ha a legalsó,akkor csak zöld lehet...

Ja,hivatásos sofőr.

hana 2009.06.03. 11:48:54

@DragonZ: tudod, mint a húsvéti posztban, mikor levágódott a nyuszi feje. :D

hoel 2009.06.03. 12:53:50

@Teasing Angel: pedig vagyok, csak nem jut semmi eszembe, ezért ritkán szólok hozzá. De nathanp mai felütése megért egy hsz- et.
Off: ez az egyetlen poszt, ahol a nem baszom fel az agyam és a hsz ek is jók, igy hű maradok. On.

DragonZ 2009.06.03. 13:02:25

@hana: igen, bár azért az kicsit durvább volt. :)

qsecofr 2009.06.03. 13:16:05

nathanp respekt! Ez megint odabaszott. Szerencséd :)

Mokele-Mbembe 2009.06.03. 13:17:15

Na jóvan, de hol a mai poszt?

hana 2009.06.03. 13:45:23

@DragonZ: én már csak ilyen durva arc vagyok. :D

DragonZ 2009.06.03. 14:43:59

@hana: a korbács óta nem is lepődöm meg semmin veled kapcsolatban. :D

v v j 2009.06.03. 15:11:35

Baboskönyv... jóvan... :-)))

tyler_durdan 2009.06.03. 15:31:44

Sziasztok!
Két és 1/2 hónap alatt sikerült a munkaidőmben elolvasgatni ezt a kurvajó kis blogot a kommentekkel együtt.
Háááááát csak gratulálni tudok, me' gecijó!
Várom szeretettel a többit is, és remélem télleg nem áll meg a századiknál, vagy nekem is muszáj lesz csatlakoznom az elégedetlen tömeghez, ami mindenféle lincseléssel fenyegeti nathanp-t.

bad little girl 2009.06.03. 15:39:20

@Mokele-Mbembe: szerintem csak azért nincs ma poszt, mert nathanp tegnap"odabaszott"és regenerálódik.

gyutyka 2009.06.03. 15:49:46

A mai adag már éjszakás lesz.

gyutyka 2009.06.03. 15:50:04

A mai adag már éjszakás lesz.

Miss Marple 2009.06.03. 17:47:55

Igaz, hogy nyelvileg kicsit egy Szlengblog-példatárra emlékeztet, de azért vicces. Hihetetlen metaforák (rubik-kocka, baboskönyv, egy Ladányi zöld - na jó, ez utóbbi nem is metafora).
A drogfüggés kikúrálására kiagyalt gyógymódok pedig egészen egyszerűen zseniálisak.

És vegyük észre: a szeretet megint ott lopakodik a sorok közt.

_ev_ 2009.06.03. 23:08:45

színvak vagyok, basszátokmeg! :)

Elvis_1970 2009.06.04. 08:28:08

A pólós embert nem láttátok valahol? Rendeltem pólót még a múlt 7en, de nem jelentkezik. Mibe megyek így a buliba?

Mokele-Mbembe 2009.06.04. 08:47:00

@Elvis_1970: vegyél valahol egy drogbás pólót, az is kúl.

hana 2009.06.04. 09:22:13

@Elvis_1970: küldött körlevelet, nem kaptál olyat? Egyébként a buliban is át lehet venni, én pl. ott fogom. És majd ott öltözök át ;)

DragonZ 2009.06.04. 10:08:05

@hana: remélem nem vonulsz el átöltözni, hanem megörvendeztetsz minket a látvánnyal. :DDD

RoFä 2009.06.04. 10:18:06

nathanp,

mosmar nem birom visszafogni magam: ezuton koszonom innen Kinabol hogy a sarga-tengernyi melougyi szopas melle talalod a heti sirvarohogest. Foleg most, hogy a Tibor letette a langszorot...

Penteken Pesten vagyok, elkepzelheto hogy lenezek a bulira, ha meg lehet es beengednek. Gondolom a VIP lista mar betelt, baszod, de nem baj!

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2009.06.04. 10:48:00

A babosképen hanyas szám van? Én kajakra színtévesztő vagyok, papírom is van róla.:)

És miért nincs új poszt?!?!

Mokele-Mbembe 2009.06.04. 11:04:03

@Imiface: Legyen az a mai feladvány. Annyira nem lesz nehéz kikövetkeztetni :-)

hana 2009.06.04. 11:05:19

@RoFä: :) Emberek mindenhonnan, yeah!

@Imiface: röhögni fogsz, 69. ;)

@DragonZ: hát hogy a viharba mennék el. ;)

DragonZ 2009.06.04. 11:05:57

@Imiface: De türelmetlen vagy. :)
Pedig tudhatnád, hogy a jó munkához idő kell. Meg sok MVJ és niggervadász. :DDD
Igaz nathanp?

Pepin bácsi 2009.06.04. 11:15:11

@Mokele-Mbembe: jelenléteddel emeled a holnapi szeánsz amúgy sem alacsony színvonalát ?

Teasing Angel 2009.06.04. 12:00:22

a nap kérdése (míg nincs poszt): ki hányra megy? :D

hana 2009.06.04. 12:48:02

@Teasing Angel: én olyan 9-re tudok beesni, várjatok meeeeeg, jó?

sélli_ 2009.06.04. 12:57:08

@Elvis_1970: Én kb fél órája vettem fel bibibibibiiii! :))) Sztem Feri hozza a maradékot a buliba. Illetve ahogy kérted.
Angel, elvileg 7-tól megy a móka jól emlékszem? -nathan írjál mán egy emlékeztetőt!!! :)- sztem én olyan 8 magassága. Attól függ mennyi idő alatt érek át a pesti oldalról a budaira :))) Simán hazaérek négykézláb hátrafelé is!

-Feco- (törölt) 2009.06.04. 13:00:06

@Teasing Angel: fél 11 körülre, remélem még lesz aki addigra józan marad :D

LuPuS 2009.06.04. 13:01:37

@Teasing Angel: kilenc környéke meló után beesek a kádba, ajnárorozm a testem,harisnyaszem felszedése,esti smink kitalálása(zománcfesték festékpisztollyal),
korbács és poliszerkó fényesítés......

qsecofr 2009.06.04. 13:07:54

Bakker én már 19:00-ra mentem volna, de akkor optthon alapozok 20:00ig utána meg átsétálok. :D

SaveMyShoes 2009.06.04. 13:09:34

@-Feco-: maga itt reménykedik, post meg seholse!!! szégyejjje magamagát, maga!! :DD
Feco cica mellett natika is szégyejjje!

SaveMyShoes 2009.06.04. 13:11:13

@LuPuS: ha addig nem lesz új post akkor legyen ladazöld a festék... vagy ladapiros... :))

kukatr 2009.06.04. 13:13:09

@qsecofr: baszod én is hétre terveztem az érkezést, azt nemtom mitévő legyek.:D menjek időben hátha lesznek már népek, vagy késsek egy keveset és akkor biztos lesznek? mivel vonattal jövök, ezért nem teljesen mindegy.
hmm, valami alapozás lehet nekem is kéne... sőt!:D

DragonZ 2009.06.04. 13:32:24

@Teasing Angel: kb. 9-re fogok megérkezni. Remélem még hagytok egy kis MVJ-t addigra. :)

Celtic 2009.06.04. 13:33:09

En 8-ra, +/- egy ora :)

Fugg a BKV-tol, bar pentek este nem mindig van dugo.

qsecofr 2009.06.04. 13:33:24

@kukatr: figy ha jössz 7re akkor megyek én is :d akkor legalább már ketten iszunk, mert az ökör iszik csak magába :D

Teasing Angel 2009.06.04. 13:35:22

sztm nem para a 7, 7.30. :)

SaveMyShoes 2009.06.04. 13:35:49

tibinek nem kell szégyelnie magát! :DD

SaveMyShoes 2009.06.04. 13:52:37

@-Feco-: jóvanna, szerencséd, ecsém!!! :DD

SaveMyShoes 2009.06.04. 14:01:29

márcsak natika a szégyenfalon! denagyon!

SaveMyShoes 2009.06.04. 14:02:06

márcsak natika a szégyenfalon! denagyon!

Pepin bácsi 2009.06.04. 14:03:05

@v524: disznópörzsölő natikának ?

Teasing Angel 2009.06.04. 14:08:07

@v524: szerintem pont elég büntetés lehet neki, hogy 'natikának' van titulálva :D

golyo1974 2009.06.04. 14:08:56

Én simán 7-re megyek, már a vonatot is kinéztem. Én leszek az első szerintem, legalább jó helyem lesz :-)

sélli_ 2009.06.04. 14:10:50

Gyerekek, a buli júni 5-én van, nem június 6.-án 00.05-kor! :))) Jó hogy nem a végén mindnki éjfél után esik be az ajtón, he!

SaveMyShoes 2009.06.04. 14:12:02

márcsak natika a szégyenfalon! denagyon!

SaveMyShoes 2009.06.04. 14:14:05

becsccssszó eccerírtamcsakbe!!! már a szisztem is bünteti!!! :DDD

Pepin bácsi 2009.06.04. 14:16:50

@golyo1974: tele leszel MVJ-vel, mire a többiek odaérnek

qsecofr 2009.06.04. 14:31:28

@kukatr: akkó 7re megyek én is :D aztán odabaszunk :D Ráadásul olyan pólóba is leszek így kénytelen leszek tényleg odabaszni :D

kukatr 2009.06.04. 14:35:09

@qsecofr: király!:D ahhoz képest, hogy ma 9kor ittam sört(vizsga után, naná), nem is korai a 7 órás kezdés.:)

Teasing Angel 2009.06.04. 14:38:13

odamegyek én is 7h körül

qsecofr 2009.06.04. 14:38:23

@kukatr: :) lehet betolok előtte egy 3dekás mvj-t :D

sélli_ 2009.06.04. 14:46:40

@qsecofr: csak egy 3 dekásat? Ne viccelj, minimum egy tripla-dupla adag 3 dekásat. Ne sértegess! :)

qsecofr 2009.06.04. 14:56:01

@sélli_: baszod azért oda akarok érni valahogy... mert hiába lakok közel 7:00kor még nem akarok matt lenni... majd 7:20kor :D na az más :D
sunnyban is van pia, majd letolok néhány niggervadászt és sörjégert :D
De Fecoval nem iszok versenyt :DDDDD

Teasing Angel 2009.06.04. 15:02:04

@qsecofr: ráadásul Feco érkezéséig ki is kell tartani. :P

qsecofr 2009.06.04. 15:19:23

@Teasing Angel: jaja :) még a végén szégyenbe maradnék :D

sélli_ 2009.06.04. 15:20:06

@qsecofr: Na jó! Velem lehet alkudni. Nem csak Feco, hanem a később érkezők érkezéséig ki kell tartani. Majd buborékmentes ásványvizezünk. Múúúúúúúhahahaa!

kukatr 2009.06.04. 15:24:50

@sélli_: a későn jövők sokszor beleesnek abba a csapdába, hogy be akarják hozni a lemaradást. ha minden jól sikerül, akkor lesz is mit behozni...:D

qsecofr 2009.06.04. 15:26:24

@sélli_: na azért odáig nem süllyedhetünk :D Bár viccnek jó :DDDDDDD

@kukatr: az biztos.

Ja és viszek termonukleáris pörzsölőt, ha ma se lesz poszt :D

golyo1974 2009.06.04. 15:32:48

Én meg kólásüvegbe nyomom és iszom a vonaton, nem mehetek oda én sem 0 alkoholszinttel, akkor nagyon csendben lennék :-))

LuPuS 2009.06.04. 16:02:34

Persze most már mindenki iszik,így akkor senki sem jön a bibliaképregényes ,kakaót szürcsölő csapatba(mindenki ,hogy tolongot még ne molyan régen)

Na akkor nekem is fel kell adnom az elveimet és innom kell.Amennyiben lenne lelkem ,akkor most kárhoznék el :D

golyo1974 2009.06.04. 16:19:38

@LuPuS: Az ülni fogok két széken a sarokba azért még áll :-DD

Teasing Angel 2009.06.04. 16:20:30

@LuPuS: ne kárhozz. majd vigyázok rád (jut eszembe, szárnyak nélkül leszek, mert úgy szolgálaton kívülinek minősülök és ihatok egy picit)

búúgócsiga 2009.06.04. 16:26:38

@golyo1974: fászombászmeg golyó, te hogy érted el, hogy a férjed nem anyázik, hogy elmész a "bálba"?
Nekem nem jött össze:(((

qsecofr 2009.06.04. 16:29:06

@búúgócsiga: nekem az asszony nem anyázott, csak azt mondta, hogy őt azé ne hányjam le ha hazaérek... :D

búúgócsiga 2009.06.04. 16:30:10

@qsecofr: :D ez jó, akkor ezt én is megígérem otthon:)

-Feco- (törölt) 2009.06.04. 16:32:20

@qsecofr: ne is akarj :P Egyik haverom volt ilyen versenyivó, napi szintentartó edzéseket tolt, de persze volt egy bajnokaspiráns gyerek. Nekiálltak tolni a rumokat a Zöld Takonyban (gondolhatod, 70 ft volt egy feles) aki veszít fizet alapon. Az veszít, aki először leesik a bárszékről. Haver nyert 31 pohárral, a kihívó valami 26 körül csuklott össze, a kocsmatulaj azt mondta nem kell kifizetni, mert annyian nézték a bulit, hogy tripla forgalma volt :)

golyo1974 2009.06.04. 16:42:05

@-Feco-: Honnan ismerős nekem ez a Zöld Takony?? most marhára gondolkodom rajta
@búúgócsiga: Megmondtam neki, hogy eddig ő járt bulizni, most én megyek, kész!! Maradjon csak a gyerekekkel otthon.

búúgócsiga 2009.06.04. 16:56:38

@golyo1974: Többször említettem a témát neki, de láttam, halványan örül a dolognak. Nem akarok morcogást otthon, pedig mennék nagyon:(
Azért majd igyál helyettem is néhány MVJ-t, jó?

DragonZ 2009.06.04. 16:59:39

@búúgócsiga: Hozd el őt is. Hidd el ellesz ő ott, ha kap egy-két MVJ-t. :D

-Feco- (törölt) 2009.06.04. 17:00:14

@golyo1974: hát azt konkrétan tudom, hogy jászberényben van egy kocsma, aminek ez a neve...cégtáblával, mindennel. Igazi vidám hely, hétvégenként sörrel, fröccsel és diszkrét késeléssel. Törzsvendégeknek belépéskor welcome rum, illetve itt lehet kapni pepsi-borsodi kombót..

búúgócsiga 2009.06.04. 17:05:03

@DragonZ: Gondolod nem modtam már neki?:D Az sem segített. Még azt is megígéretem, kap egy szép odabaszunk-os pólót, de ez sem hatotta meg különösebben. Lehet, majd ellógok az éjszaka leple alatt...

-Feco- (törölt) 2009.06.04. 17:13:35

@búúgócsiga: nem így kell. Szende mosoly, és egy hanyag, "fászombászmek elmentem veretni" köszönés. Tuti megérti.

DragonZ 2009.06.04. 17:21:44

@búúgócsiga: fenyegesd meg, hogy egy, MVJ-ktől, niggervadászoktól megvadult tardai gyüttmentekből álló horda megy érted, ha nem hajlandó elengedni. :DDD
Esetleg a -Feco- által felkínált változat megoldhatja a helyzetet. :)

búúgócsiga 2009.06.04. 17:23:27

@-Feco-: :D Na, ma még akkor ezt megpróbálom, hátha. Csak aztán nehogy úgy járjak a buli után az ajtóban, hogy de bebasztam fászombászmeg, nem nyílik a zár. Azt kiderül, hogy előttem járt ott a non-stop lakatos:)

búúgócsiga 2009.06.04. 17:28:38

@DragonZ: akkor legyen ez a végső megoldás. Ha végképp nem jutok dűlőre, fellövök egy jelzőrakétát sötétedés után, és akkor gyertek légyszi értem.:)

kukatr 2009.06.04. 18:41:51

@-Feco-: hát ha 30 kilóval több lennék lehet kihívnálak, mert harctéri tapasztalat az van bőven, csak hát az se mindegy ki mekkora darab. nagyobb test, nagyobb máj.(persze ez kitartó munkával növeszthető:D)

Celtic 2009.06.04. 19:04:40

@-Feco-: Dombovaron is, bar a hivatalos cegtabla "Kek furt" neven ismeri, de evtizedek ota Zold takony a neve. Osoreg vasutaskocsma, orokke allog bagoszaggal es nagy femajtoval.

qsecofr 2009.06.04. 19:55:58

@-Feco-: Sajnos hiába vok 110kg akkora rutin meg évek van mögötted, hogy sajnos a májam kipiusztulna :D pedig én se ma kezdtem :D

@búúgócsiga: megyünk érted, csak név, cím telszám, de lehet kicsit bizonytalanok leszünk :D

Mokele-Mbembe 2009.06.04. 19:57:14

Szerintem Zöld Té minden húszezresnél nagyobb településen van. Talán ez is kell a várossá nyilvánításhoz, vagy mittudomén

ratatüj - az édes vadállat 2009.06.04. 20:45:06

Budaörsi úton meg a Taknyos Varnyú. Az is szép hely.
Részemről minden lusta dög elmehet a sunyiba, 7 előtt 5 perccel már a portással fogok ordítozni, hogy melyikünk a keményebb, meg ki dob ki kit gyorsabban.
Ha valami hasonlóan bevállalós tardai gyüttment felhívást intézne hozzám korai keringőre "melegítés" jeligére, (nyuggerek kíméljenek), akkor tőlem csapathatunk már 4+.
A buli péntekre van meghirdetve, éjfélre a detoxikálóban kell lennem.
Fászombászmek.

Csajsziland 2009.06.05. 10:50:24

aaaaztaquurvaaaa :-) ez mámeg odabaszott :-) A faterom is színvak, ill piros színtévesztő. Amikor a 3. gyerek született és megkérdezte a nővért, hogy milyen színű a karkötő rajta, szegény csajszi vágott egy fejet... De az is lány lett, ezen úgy befordult, hogy csendesen csak annyit mondott: "de legalább egy tiktól vannak..."