Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

nathanp 2009.05.25. 10:00

Hatvanhat

Ibolya egy büdös kurva, karfiolos a segge, és az elbaszott szájfeltöltése miatt úgy néz ki, mint aki folyamatosan fütyül. Az arcok találgatták is, kit kellett leszopnia az első helyért. Közvetlenül az eredményhirdetés után egyedül a polgi lehetett esélyes, mint zsűrielnök, rajta kívül két nő, a London Turi tulajdonosa, és a suli énektanárnője hozták ki elsőnek a csajt. A panorámás Jancsinak, negyedik zsűritagként, a Deutsch spanjának a lányát kellett nyomnia, aki végül Tarda Szépe közönségdíjas lett. Naná, baszod, a gazdaboltos fater egy kerti öntözőrendszert sorsolt ki a szavazók között.

A szépségverseny ötlete már korábban megfordult a Jancsi fejében, de elég volt néhány panorámás szombat hajnal, hogy lemondjon róla. Olyankor a DJ-pult mellől hesszeli a placcot, azt' van ideje nézegetni a felhozatalt. A két zsírzillát, akik állandóan fullflitteres ruciban nyomják, ráadásul forognak tánc közben, azt' úgy néznek ki, mint két ipari diszkógömb. A fittyedtszájú rokker gádzsikat, akik jobb híján addig söröznek, míg végül jön a pink wedding-es feldolgozás, amire nyomhatnak egy kis töröttszárnyú-repülő-orsóban-zuhan-és-bólogat táncot. A kiscsajt, aki a múltkor szólt, hogy zavarja az UV, begyullad tőle a szeme, holott a lófaszt, csak nem látszanak benne a fogai, annyira szürkék. Meg az alkalmi faszvadászokat, köztük Monót, aki jobbról egész jó csaj, csak a bal melle sokkal kisebb, mint a jobb, a válla is vagy tíz centivel lejjebb van, ráadásul nem hall a bal fülére, viszont állítólag hat lábujja van azon az oldalon, de állandóan zárt cipőben van, szóval az nem tuti. A csaj mondjuk kurva jó fej, de a szépség, ugye, csak-csak sztereo. Meg elég ritka, ha csak Tardát, meg 'Majort nézzük, a Jancsi szerint.

Az Autó-Bugátos Bugát viszont tud fél megyében gondolkodni, van vagy három kereskedése, meg most kezdett el kiszuperált harckocsikkal kalandparkozni, annak meg kell a reklám, azt' a gazdaboltos emberrel kitalálták, hogy tankok és bombázók hétvége lesz, tankvezetéssel, meg Tarda Szépe választással. A mókus spanba' van a megyei lappal, szóval még rendes hírverése is volt a bulinak, vagy hatvan gádzsi jelentkezett, pénteken még selejtezőt is kellett tartani, hogy a szombati versenyen csak a legjobb huszonöt induljon.

Persze az arcok basztak a tankokra, egyedül a Nándikát rángatta el a faterja, mer' ő harckocsizó volt a seregben, azt' meg akarta mutatni a fiának, mekkora buliból maradt ki az okosított E-kategóriájával. Hát akkorából biztosan nem, amekkorát már délelőtt tíztől pinanap faszombaton címmel nyomtak a spanjai. A huszonöt bula délelőtt főpróbázott a színpadon, ezt a Jancsi súgta meg a Vladinak, addigra már készen kellett lennie a Tarda Bréje viccnek, ami egy összecsavart törölköző a nadrágszárban, amit sörrel a kézben, a színpad előtt kell markolászni a kivonuló csajoknak. A hat fasz, Robika, Vladimir, Berda Miki, Ricsi, Ignác, meg az Anti már 10:45-kor felálltak a kitömött nacóikban a színpad elé, de volt vagy egy óra csúszás, mer' vagy négy lány is késett, hármat meg hazazavart a londonturis Edit a csíktanga miatt azzal, hogy nem Tarda seggeluka verseny van lányok, vegyetek másik fürdőrucit, persze simán kihangosítva, amire persze jött a hörgés az alkalmi közönségtől, hogy dehogynem, pucsítsatok, höjj-höjj-höjj. Leülni persze nem tudtak a gyíkok az álbrétől, később meg a Robinak kellett elbicegnie a csomagtartóban hagyott viszkiért, hogy addig is szinten tartsanak, míg nem jönnek a puncik. Ő meg a verdája mellett találta Ibit, aki épp' vadul mobilozott valami csípőbugyis fürdőruha témában egy barinőjével, azt' mivel a srác nagyon kihallotta a dumcsiból, hogy nehezen kerülne oda a cucc, gondolta besegít, elviszi Ibolykát azért a bugyiért. A csaj persze kapott az alkalmon, bár előtte rákérdezett, hogy tud-e az arc vezetni a fura lábától, de a Robi megnyugtatta, hogy az csak fasztrakció, azt' kirángatta a tigrises fürdőlepit, mielőtt nekiindultak volna. Az Ibi persze nem győzött hálálkodni, végig tolta, hogy ez mennyire fontos neki, meg bármit megtenne, csak sikerüljön mondjuk a legjobb tízbe jutnia. A Robiban meg már volt elég ahhoz, hogy rákérdezzen a bármi-bármire, ami aztán valami lett, konkrétan egy pipa, szigorúan menet közben, mer' a csajszinak legkésőbb délre vissza kellett érnie. Persze az arcok hívogatták, hogy ne szopass, hol vagy má', mire a csávó csak nem mondhatta, hogy e'vagyok, meg naná, hogy szopatok, hanem inkább elnyomta a gyíkokat, hogy nincs térerő.

Azt' miután visszaértek, nem szólt első körben, hogy mi volt a téma ribi-Ibivel, csak miután este kihozták a bulát győztesnek, verte magát, hogy ő a király, mer' konkrétan a királynőt cumiztatta. Persze a kutya nem hitt neki mindaddig, míg Ibcsi a nyakába nem ugrott az eredményhirdetés után, csak a Jancsi mondta neki, hogy ha igaz, rendesen betettél nekem, geci, ezután figyellek, bazmeg, de a Robi leszarta, pont nem izgatta, hogy bemehet-e a Panóba, hiába volt aznap hivatalos tankok és bombázók after, épp' járni készült Tarda Szépével, pici narancsbőr ide vagy oda.

Mondjuk a hála nem tartott sokáig, pedig ha más nem, a két hónapra kapott Kia terepjárót elvezetgette volna, de Ibolyának azzal komolyabb tervei voltak. Meg az ifjabb Bugáttal is. Mit vártál, így megy ez, bazdmeg, mondta neki később az Igni, látod, az öntözőt is rokon kapta, kajakra az utcán, miután a porta tényleg nem engedte be őket aznap este a Panorámába, valami zárt körű rendezvényre hivatkozva.

A Robinak most aztán tényleg lesz ideje eldönteni, szopás volt-e a szopatás.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr651141586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

muzikfabrik 2009.05.25. 10:35:00

:) ezek a fajta postok hiányoztak már de nagyon :)

LuPuS 2009.05.25. 10:52:31

Szép napot!

Amennyiben telhetetlen lennék,akkor még Benő mondjuk elvitte volna a külön díjast egy Cixukásra a tankba!!!

"konkrétan egy pipa, szigorúan menet közben"

Elvis_1970 2009.05.25. 10:53:46

Most akkor 9:00 óra? vagy 11? vagy 10? Nathanp! ne szop@ss ;)

Kabarészínész 2009.05.25. 10:54:45

Kicsit zavaros nekem a vége, hogy miért nem engedték be őket, meg Bugát junior, meg mivan?

ratatüj - az édes vadállat 2009.05.25. 10:55:21

Ejj, Robi bazmeg, téged geci módon kihasználtak. Szerintem jelentsd fel.

Legolas9 2009.05.25. 10:56:05

Halihó Mindenki!
Végre hétfő!!! Nem hittem volna, hogy 1x így fogomom várni :)
NathanP RESPECT!

Levcso 2009.05.25. 11:00:32

:D:D A srácok minden eseményre kitalálnak valami faszságot, baszod...fasztrakció...:)

-Feco- (törölt) 2009.05.25. 11:01:26

Nem hiába mondta Palika barátom, hogy a kölcsönös és érdekmentes barátság csak férfi és férfi között lehet... :D

Egyébként meg szép háttérinfók a Királynő műsorról, tardai köntösben :)

Dreamair 2009.05.25. 11:11:47

nathanp: Köszi.Elgondolkodtató volt.

@-Feco-: lehet, hogy a királynő inspirálta, de szerintem nem háttérinfó...csak egy szabvány:)

bad little girl 2009.05.25. 11:12:21

köszönöm.....kellett egy kiadós röhögés, ez jó volt:-)

caco 2009.05.25. 11:21:30

...pinanap faszombaton...

Eeeeeez iiigen :)

Viner Spicli 2009.05.25. 11:23:09

Úgy olvasom, erős volt Nathanp-nél is a 7vége....
Komoly lett

"Ibolya egy büdös kurva, karfiolos a segge, és az elbaszott szájfeltöltése miatt úgy néz ki, mint aki folyamatosan fütyül"

Tiszta kertévés szépségverseny.
Még Fásy "zeneexpressz" Ádám is megirigyelné!

Mourinho már nem a király 2009.05.25. 11:24:34

"Ibolya egy büdös kurva, karfiolos a segge, és az elbaszott szájfeltöltése miatt úgy néz ki, mint aki folyamatosan fütyül."

Fászombászmek ez keményen indít!

LuPuS 2009.05.25. 11:25:51

@Dreamair: @-Feco-:

Alapvetően van egy szabály a verseny előtt nem jelenhetett meg róla erotikus/pornó fotó/film.

A verseny alatt nos erről még nincs szabály :D

Teasing Angel 2009.05.25. 11:27:28

@LuPuS: na de ezt a mai világban hogy?! a tizenéves lánykák saját mobiljukkal tolják a fotókat magukról a közösségi oldalakon. bezzeg ha gondolnának a jövőjükre....

Dreamair 2009.05.25. 11:27:51

@LuPuS: de az milyen, hogy egy csomó királynő jelöltről nem találnak semmit...mikor meg lemegy a tévében, az internetezők 2 óra múlva felnyomják az egész filmográfiáját castinggal együtt..ki néz ezeknek utánna?

tomiP 2009.05.25. 11:28:13

"azt' úgy néznek ki, mint két ipari diszkógömb"

Ez kész! :D

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.05.25. 11:31:07

A szokásos tíz pontos sztori.

W Joe 2009.05.25. 11:34:14

"az elbaszott szájfeltöltése miatt úgy néz ki, mint aki folyamatosan fütyül."
LOL

-Feco- (törölt) 2009.05.25. 11:37:31

@Dreamair: szvsz sokkal egyszerűbb lenne a filmek alapján dönteni, nem? Nehogymár királynő lehessen az, aki full borostás muffal megy egy forgatásra, meg messziről látszik hogy a melle alatt ott a heg, amit persze a fasza fürdőruha meg takarna, azt lehet majomkodni, hogy a sok edzéstől ilyen feszes a mellem...közben a faszt, attól a 300 köbcentitől amit 500ért raktak bele, még jó hogy megcsinálták bartellbe, két partihétvége a dokival meg spanjaival, azt ha bevállal még hármat, akkor a seggét is felvarrják meg kap botoxot is...ja, csak előbb szájba, meg orrba adják biofecskendőből.

LuPuS 2009.05.25. 11:39:10

@Teasing Angel: kimaradnak egy jó szopásból

@Dreamair:annyira jellemző ,semmi nekem tiszta a múltam(persze a geci is fehér)
lásd példa Pandora bemegyek tisztán,utána 2 napra jöna komoly Blikk,és ...
Utána a szövegamivel az ártatlan(vagyis fehér lekű Judit védekezett),elvették az útlevelem.

Nekem miért nem veszik el a hidegételutalványomat az egyik vendéglátó helyen a csajok és kényszerítenek sexuális szolgáltatásra a bablevesemért???Milyen világ ez???,

Dreamair 2009.05.25. 11:39:59

@-Feco-: na ja...csak akkor a királynő döntő, csak 24 óra után mehetne élőben a tv-ben.

Dreamair 2009.05.25. 11:42:34

@LuPuS: ez melyik Judit volt?
A francba...nekem csak melegételutalványom van. azt mire lehet beváltani. Bár ahol én szoktam kajolni, jobban járok a bablevesemmel

2009.05.25. 11:43:39

"két zsírzillát"

Az elmúlt héten nem röhögtem még ekkorát!

Nathanp, téged receptre kéne felírni! :-)

Dreamair 2009.05.25. 11:45:20

@zulu: a zsirzilla nem visszatérő motívum?

-Feco- (törölt) 2009.05.25. 11:48:33

@Dreamair: hülye vagy, már 23.00-tól van Private Spice, mi a francnak olyan sokáig fennmaradni. Bár a fene tudja, hogy lenne-e valakinek gusztusa Fásy-féle arcokat nézni monkeyface-szel, szerintem anélkül is elég ocsmány egy látvány...

Celtic 2009.05.25. 11:49:34

"témában egy barinőjével, azt' mivel a srác nagyon kihallotta a dumcsiból"

Ez a valtas mondat kozben a sracok dumajarol a lanyok stilusara nagyon nagy :)

greggrant 2009.05.25. 11:49:43

mikó' lesz poszt a vájt szenzésönről? nem voltak az arcok? :)

Dreamair 2009.05.25. 11:49:51

@-Feco-: hmm...már ahol van Private Spice.
A Fásy-féle arcok...hááát...rendezője válogatja.

Celtic 2009.05.25. 11:51:28

"Persze arc arcok basztak a tankokra"

Eliras vagy csak en nem ertem?

KÁJZERSZÓZE 2009.05.25. 11:59:30

jeeeeeeeeeeeeeee

hát, Iboja, vagány csalyszi vagy!
szopás közben is tud fütyülni amúgy?

Tomi from There · http://fotobolt.blog.hu 2009.05.25. 11:59:31

jó szar ez a fakeblog, ha írok egy post-ot rakás foscsúnya szóval akkor az már kúl lesz az ilyen buzi tanyazabáló urbánus parasztoknak is? Minden esetre itt még Kolor Bán se tudna túlhazudni senkit. Szánalom.

Dreamair 2009.05.25. 12:06:44

@worm: nem etetjük, mert ideszokik.:) szegénynek csak szépségkirálynő jutott:)

Teasing Angel 2009.05.25. 12:07:44

@Tomi from Space: ha a címlapról kerültél ide szerintem érdemes elolvasnod mondjuk a
25, 29, 37, 52,
32, 41, 42, 46
8, 18, 30, 34, 51
sztorikat.
szerintem.
jó szórakozást

Dreamair 2009.05.25. 12:10:41

@Teasing Angel: és még az 1,2,3,4,5,6,7,9,10,11,
12,13,14,15.....

Teasing Angel 2009.05.25. 12:12:03

@Dreamair: ja, próbáltam önmérsékletet tanusítani. :D

golyo1974 2009.05.25. 12:13:51

@Tomi from Space: NEM ETETLEK MERT IDESZOKSZ BUZI!!!!!! TIPLI!!!! GAME OVER

Tomi from There · http://fotobolt.blog.hu 2009.05.25. 12:15:46

@Teasing Angel: Ez engem sajnos nem érdekel. Elolvastam kb. kettőnek az elejét, elég is volt, főleg, hogy az egyik valahonnan nyúlva lett. Az meg, hogy a zsindex mit érez kúlnak leszarom, főleg pláne leszarom. Mindenütt a hazugság megy, olyan blogot akarok olvasni aminek értelme is van (pl MedIQ, Szertár, etc.). Az meg hogy az index hogyan futtatgatja a hazugsággyárait. Aki élt egy percet is vidéken, az tudja, hogy ott mostanság mi megy és kurvára nem ez.... Na mindegy, balfaszok vagytok, ha ilyen szart olvastok :)

Tarda blog, 2011, május 30:
Eddig 300.0000 faszkalap olvasta a hazugságainkat. Most jól kiröhögjük őket.

Én már most röhögök, nem kell rá két évet várnom :)

golyo1974 2009.05.25. 12:15:52

Hú de brutális voltam :-P

Dreamair 2009.05.25. 12:18:03

@Tomi from Space: még jó hogy az Iliász megtörtént. Meg Svejk a derék katona is milyen szép ember volt. Hogy Hófehérkéről ne is beszéljünk.
Tudod te miket beszélsz, baszod?

teddyde 2009.05.25. 12:20:49

"töröttszárnyú-repülő-orsóban-zuhan-és-bólogat tánc" alapja:
Billy Idol vs Pink - Pink Wedding: http://www.youtube.com/watch?v=QcjMhS2gS7s

Tomi from There · http://fotobolt.blog.hu 2009.05.25. 12:21:41

@golyo1974: egy tanyasi paraszt voltált. 41-es gummicsimmóm van éládó, írdekel, he?

Celtic 2009.05.25. 12:22:20

@Tomi from Space: Na, megint egy hete senki sem nezett a blogodra?

Tomi from There · http://fotobolt.blog.hu 2009.05.25. 12:22:59

@Dreamair: Tudom, de az amit Te most itt mondassz lehet hogy nem érdekel. De tudod mit, téged se érdekeljen :)

Celtic 2009.05.25. 12:24:03

@Tomi from Space: Na, megint egy hete senki sem nezett a blogodra?

Tomi from There · http://fotobolt.blog.hu 2009.05.25. 12:25:00

@Celtic: Sose nézett még rá senki és most már nem is akarom. Az én blogom amúgy is fos, csak több órás értékes melók vannak rajta, sosem tudna überelni egy ekkora szart mint ez itt :( Egy ilyen post megírása csak 10 perc, megértem, hogy erre vágytok :(

Dreamair 2009.05.25. 12:27:05

@Tomi from Space: figyi...ami nem érdekel azt nem véleményezem. a világirodalom 99,99999% nem olvastam még. bár ebből a 99,99999%-ból mondjuk 80% nem is érdekelne. Viszont nem megyek be egy könyvtárba sem, és irom rá a borítóra, hogy "Ez de szar, miért olvassátok."
És pl nem szólom le a te blogodat sem.
Mivel PS-t használsz, neked is fantáziára van szükséged. És hát te is "hazudsz". Mert részletekből csinálsz egy egészet, ami nem fedi a valóságot. Sőt túlzásokba is esel(köszönti a Balaton). Remélem nem kell tovább folytatnom, és felfogod miről koptatom az ujjaim

kleinmeister 2009.05.25. 12:28:21

@Tomi from Space: ha ennyire nem tetszik, akkor ne olvasd, ilyen egyszerű...sőt, az ide irogatással se rabold a drága idődet

worm · http://worm.blog.hu 2009.05.25. 12:29:00

@Tomi from Space: nem akarod visszalőni magad, ugye?! (to space...)

Tomi from There · http://fotobolt.blog.hu 2009.05.25. 12:29:12

@Dreamair: Jaja fel. De amíg Te véleményről beszélsz én inkább feedbackről...

A Balatonos stuff meg nem értem miért túlzás?

Celtic 2009.05.25. 12:29:54

@Tomi from Space: Na, megint egy hete senki sem nezett a blogodra?

Teasing Angel 2009.05.25. 12:29:56

@Tomi from Space: szerintem a legnagyobb távolság valamitől a közöny.... ha érted, mire gondolok

Celtic 2009.05.25. 12:30:28

@Tomi from Space: Milyen szorgosan kommentelsz a szarra :)

Dreamair 2009.05.25. 12:30:46

@Tomi from Space: olyan hajó nincs a Balcsin...és ha valaki amiatt meg a Balcsira, hogy egy háromárbocossal vitorlázzon, az olyan, mintha valaki azért menne szépségversenyre, hogy szopasson...

Tomi from There · http://fotobolt.blog.hu 2009.05.25. 12:31:10

@worm: Jaj Worm, annyira utálatos vagy! Most írhatnál a posztról, hogy mekkora sirály, ehelyett inkább velem baszkódsz. Ne etess, tudod ;)

Tomi from There · http://fotobolt.blog.hu 2009.05.25. 12:33:18

@Dreamair: Néha olvass is:

"2. Kell egy hajó (mivel Balatonos retró kép lesz). A képen látható hajó egyébként a Temze partján van, de ez most minket nem érdekel különösebben:"

Kérem hogy hasson át a képi szürrealizmus is.

IndaMuncher 2009.05.25. 12:36:13

@Tomi from Space: Én életem első 25 évét vidéken töltöttem, és igen sok valóságalapja van a sztoriknak. Ismerek én is pár ezekhez az arcokhoz hasonló proligyerekeket.

Dolington 2009.05.25. 12:38:48

@Tomi from Space: "Egy ilyen post megírása csak 10 perc, megértem, hogy erre vágytok :( " Kapsz 10 percet, vagy tudod mit? Kapsz 10 órát. Írj egy hasonlót, ne csak a szád járjon. A buliba jössz?:):)

Teasing Angel 2009.05.25. 12:39:47

de most komolyan, mi ennek az egésznek az értelme? ő utálja, az itt lévők szeretik. semmi haszna egymást győzködni, parasztozni meg még kevésbé.
vagy ezt csak az angyalok látják így?

Dreamair 2009.05.25. 12:42:08

@Teasing Angel: hmmm..én pl nem parasztozom. viszont egy egészséges vitának nem vagyok ellene...:)

ZilZol 2009.05.25. 12:42:40

@Tomi from Space: Miért fáj az neked hogy ide járunk nevetni, miközben ebben a "vidám és virágzó" országban élünk? Minden mesének megvan a hallgatósága és ez ellen nem tehetsz semmit. Max próbálj meg jobbat csinálni!

füligjimmy77 2009.05.25. 12:43:44

Mono, a szteró szépség leírása, tanulságlevonással a végén. Ez minden idők egyik legjobb két mondata között van.

Tomi from There · http://fotobolt.blog.hu 2009.05.25. 12:44:01

@Dolington: Minek forgassam a tollat, ha szarni is lehet?

Nem, nem megyek a buliba, pénteken annyira bebasztam, hogy most legalább 1 hónapig nem iszok, meg nem bulizok, de ez egy lényegtelen unalmas történet. :)

kleinmeister 2009.05.25. 12:47:27

szerintem space ügyesen csinálja...máris megtöbbszörözte az oldalának a látogatottságát...

Tomi from There · http://fotobolt.blog.hu 2009.05.25. 12:47:48

@ZilZol: Mesének ott az Index.hu, nem elég? Annak is a 70%-a full mese, meg szídítés. Örülök, hogy Te vagy annyira "***"közeli, hogy emelett még szükséged van némi szídítésre.

Most itt perpill nem akarok cigányozni, deh sztem érted mire gondolok... És amellett, hogy az Index olyan szinten manipulatív médiaként dolgozik, hogy az nem igaz, még olvasgassam az általa felkarolt lófaszjóskákat is? Ne nevettess....

Tomi from There · http://fotobolt.blog.hu 2009.05.25. 12:49:31

@kleinmeister: Áhh, ez csak véletlen egybeesés, sajnos én egy köcsög vagyok, aki utál mindenkit és mindenütt flamel. Az, hogy ma épp rákattintott egy ember, az csak a véletlen műve, a szereplők nevét és a helyszíneket megváltoztattuk.

Pepin bácsi 2009.05.25. 12:54:36

@Tomi from Space: messze van ez a képi szürrealizmustól, egyszerűen szar, baszod !

Pepin bácsi 2009.05.25. 13:00:19

@Tomi from Space: Rene Magritte, na az képi szürrealizmus, például.
Te meg leülhetsz, egyes, fászombászmek !

ZilZol 2009.05.25. 13:00:22

@Tomi from Space: Te nagyon túlspilázod a dolgokat. Sokak nevében mondhatom hogy azért járunk ide és olvassuk el hogy utána vidáman nézzünk szembe a napi robottal. Nem keresünk mögöttes értéket bennük. Ez nem az az oldal! Ha valami tartalmasat szeretnék akkor előveszek egy kemény fedeles vaskos könyvet. Ez nem szídítés mert nem hisszük el csak jókat szórakozunk rajta! Capire?

LuPuS 2009.05.25. 13:01:52

@Dreamair: http://www.mommo.hu/media/Nemeth_Judit_avagy_Pandora_castingolasa

így talán ismerős lesz és ez csak egy a sok szar közül amit az emberek torkán lenyomnak :)

ZilZol 2009.05.25. 13:03:15

@Tomi from Space: Egy kommentben is tudsz több embernek válaszolni ha eddig még nem jöttél rá! (6)

FritzTata 2009.05.25. 13:08:44

jó reggelt. Fászombászmek, nem vagyok egy délelőtt és megy a flame??? Erre meg lemaradok róla :-(

Seth Gecko 2009.05.25. 13:11:21

"A két zsírzillát, akik állandóan fullflitteres ruciban nyomják, ráadásul forognak tánc közben, azt' úgy néznek ki, mint két ipari diszkógömb"

:D BRUÁHHÁHÁHÁHÁHÁ, köszönöm, ez kellett a napomhoz!

qsecofr 2009.05.25. 13:20:13

Na földieim itt vagyok megint és végre megint olyan poszt ami a régi szép időket idézi:D

És végre megjött az az ember akire nagyon vártam :D Már hiányzott, hogy valaki fikázzon, de legalább ezzel is emeli itt a történet fényét :D

qsecofr 2009.05.25. 13:21:15

Ja és megvannak a pólók is :D pénteken átvettem őket :D remélem hányásálló...
Jövő héten kiderül.

kukatr 2009.05.25. 13:21:29

@Tomi from Space: ez nemcsak vélemény-nyilvánítás, hanem ordas nagy beszólás is...
szóval ajánlanám figyelmedbe Aljas Úr hozzászólását!:))

pinanap faszombaton, fasztrakció
Nathanp, honnan szeded ezeket a szóötleteket? odabasznak rendesen.:D

qsecofr 2009.05.25. 13:25:51

@kukatr: fasztrakció :D azon én is besírtam :D kéne valami hasonló (nem mindenképp fasz-) attrakció a tivornyára is :D

DragonZ 2009.05.25. 13:26:57

Sziasztok!
nathanp ez ismét rendben volt, baszod.
Idézni nem akarok, felesleges, jó az egész. :)
Ibike meg megBugázott egy castingot a jövőre nézve. Vagy megcastingolt egy Bugát a fene sem tudja már ennyi röhögés után.

nabazzmeg 2009.05.25. 13:28:01

ez megint jó volt bazmeg, gondoltam, hogy v.mi egészséges erotika megint lesz a sztoriban, de ettől király!

Mokele-Mbembe 2009.05.25. 13:29:31

@Tomi from Space: Űrtomka, baszomalássan, áruld el nekem, hogy lehet valaki ekkora savanyúfejű kekec f&szkalap?

Tele van a net fosabbnál fosabb blogokkal. Egyikre sem írtam még oda soha, hogy hejdeszarbazmeg. Téged mi motivál erre?

múvemáccsó 2009.05.25. 13:32:08

"ez a állandóan fütyülne"..

igen ez eléggé vizuális dolog :)

amúgy a végére én is összezavarodtam hogy most akkor igazából csak egymást használták ki, mivel neki pipára a nőnek meg helyezés kellett. Fifty-fifty.

és igazából ki is használta a lányt, mert neki nem is volt beleszólása dolgokba, max a "közönség-szavazásba", (ami amúgy is -a szövegből ez derül ki- meg volt bundázva)

múvemáccsó 2009.05.25. 13:33:04

ja és az angol turi a még szűz falukba is betör.. válság van hejj!

Teasing Angel 2009.05.25. 13:35:56

@ZilZol: na én meg ezzel vitatkoznék :)
szerintem a szórakoztató funkción kívül van itt még néhány árnyalat (mondjuk a mai posztra ez annyira nem jellenző). legalábbis én így olvasom.

bgp 2009.05.25. 13:36:53

@Tomi from Space: Ha ennyire otthon vagy szürreálban, akkor mit fikázod ezt a blogot.

DragonZ 2009.05.25. 13:37:02

@Tomi from Space: nézd, a vélemény olyan, mint a segg: mindenkinek van belőle, de általában nem vagyunk kíváncsiak a másikéra. Főleg ha nem egyezik a mienkkel.
Akik olvassák ezeket az írásokat és kommentelnek, azok viszont kíváncsiak a többiek gondolataira az aktuális írással kapcsolatban, meg off is.
Miért kell belerondítani mások jókedvébe? (Költői kérdés volt, nem kell megválaszolni!)

FritzTata 2009.05.25. 13:43:37

ezt már elbasztátok, szerintem ideszokott.

Pepin bácsi 2009.05.25. 13:44:44

@FritzTata: puskát kellett volna hozni ehhez a melóhoz, bazmeg

ZilZol 2009.05.25. 13:50:35

@Teasing Angel: Igazad van, én fogalmaztam rosszul. Nem vagyok az a kommentes felhasználó inkább olvasom a történeteket és a ti hozzászólásaitokat. De az ilyen értékes emberkéket soha nem értem hogy miután elolvassa ami számára értéktelen még veszi a fáradságot és csinálja itt a vihart a biliben. Ezzel a fölös energiával kiküldeném kapálni vagy árkot ásni.

qsecofr 2009.05.25. 13:51:28

@Pepin bácsi: HAH! :DDDDD
Vagy hívjunk ide pár betintázott niggert feszítővassal és hegesztőpisztollyal? :D

FritzTata 2009.05.25. 13:51:50

@Pepin bácsi: Ezékiel 25:17 Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője és az elveszett gyermekek meglelője. Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt rátok!

Pepin bácsi 2009.05.25. 13:56:04

@FritzTata: :D:D:D:D:D

mondd még egyszer, hogy mi, bazdmeg !
mondd még egyszer !

nymzon 2009.05.25. 13:57:51

@ZilZol: Abszolút egyetértek. Olyan, mint a reggeli kávé. Akinek meg nem tetszik, ne olvassa.

LuPuS 2009.05.25. 13:58:32

@Pepin bácsi: @FritzTata: @qsecofr:

Teljesen felleslegesen ugatok bele:

Ki az a ZED?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.05.25. 13:58:53

"okosított E kategória"
ez valahonnan nekem is ismerős...
:DDDDD

FritzTata 2009.05.25. 13:59:15

@LuPuS: Zed egy halott, édes... egy hulla.

qsecofr 2009.05.25. 14:02:04

@LuPuS: És különben is ez nem motor hanem csopper :D

Pepin bácsi 2009.05.25. 14:04:39

@qsecofr: @LuPuS: @FritzTata: akkor most együnk egy sajtos negyed fontost. Vagy inkább egy Big Kahuna burgert ?

Tegye fel a kezét, aki tölgy párti

sélli_ 2009.05.25. 14:09:30

@qsecofr: Én még mindig nem kaptam pólót! Sőt...! Pólókat! Most már kezdek izzzgulni.
Szerintem ez az űrTamás meg nathanp másik nickje :))
Ja a poszt meg csak a szokásos 10/10. Köszi!!!

FritzTata 2009.05.25. 14:10:39

@Pepin bácsi: Én egyiket sem szeretem ;-)

De egy jó kávét bevállanék, csak ne Bonnie vegye :-)

qsecofr 2009.05.25. 14:11:38

@sélli_: Én mondjuk személyes átvételt választottam lehet neked a postás lenyúlta :D

sélli_ 2009.05.25. 14:12:03

@LuPuS: Zed is dead baby, Zed is dead! :)

É2I 2009.05.25. 14:12:22

Jók azok az arcok, akik a viccet is kritizálják, meg elemzik. Mondjuk ki is állítják vele a bizonyítványukat.

Pepin bácsi 2009.05.25. 14:13:56

@FritzTata: igyál egy öt dolláros turmixot

sélli_ 2009.05.25. 14:16:14

@qsecofr: én is a személyes átvételt választottam, de még nem sikerült nyélbeütni :((( Postára egy fél pohár vizet sem bízok, nem hogy TARDA PÓLÓkaT!!!!

muzikfabrik 2009.05.25. 14:16:47

Kérek egy lö bigmeket!

KÁJZERSZÓZE 2009.05.25. 14:22:58

legyet fogott a pók.............

Pepin: hogy miiiiii????

FritzTata 2009.05.25. 14:24:27

@KÁJZERSZÓZE: Mondd ezt még egyszer. Mondd ezt még egyszer, hogy hogy mi. Mondd még egyszer, ha mered te faszfej, baszd meg! Mondd még egyszer, ha mered!

Pepin bácsi 2009.05.25. 14:24:46

@KÁJZERSZÓZE: mondd még egyszer bazmeg, hogy mi !!!!

KÁJZERSZÓZE 2009.05.25. 14:26:01

hogy miiiiiiiiiiii?????????

"hozd elő a bénát!
miért, szerda van??????????????"

ha lyólemléxem.
A szerda pedig egy lyó alkalom az ivásra.

muzikfabrik 2009.05.25. 14:27:50

@Pepin bácsi: :D bazzeg láttam. tocsog abban a szarban

muzikfabrik 2009.05.25. 14:32:24

- Kopasz.
- Picsának látszik?
- Micsoda?
- Úgy néz ki, mint egy picsa?
- Akkor mit baszogatod?
- Én nem...
- De igen, Brett.

KÁJZERSZÓZE 2009.05.25. 14:33:40

tomi from space a "harmadik menetben lessegelt"

muzikfabrik 2009.05.25. 14:33:51

jaj istenem. rossz előérezet... csajom ma is ki fog kattanni. megint ponyvaregény este lesz otthon :-D totál rápörögtem megint.

Pepin bácsi 2009.05.25. 14:36:15

@KÁJZERSZÓZE: áááááááá, csak az a kibaszott büszkeség baszogatja

muzikfabrik 2009.05.25. 14:36:27

az megvan hogy tomi és az űrkapszula?
lehet hogy AZ a tomi?
www.ende.hu/video/7130f1b85a6f8e911b96

Teasing Angel 2009.05.25. 14:40:21

@sélli_: én ma hívtam a pólósokat, ha jól értettem, holnap lesz felszállítás (van ilyen szó?) pestre

Mourinho már nem a király 2009.05.25. 14:41:41

Háhá, majd látod a postást tarda pólóba :D
Kicsit sem lesz gyanús!

Legolas9 2009.05.25. 14:53:06

Urak! Nagyon belejöttetek Tarantino-ba :)))) Ezentúl válasszatok "mellék-nicket":
Mr.Blue, Mr. White, Mr.Pink, stb.
A blogról meg összejönne egy forgatóköny egy magyar "spongyaregény"-re!

qsecofr 2009.05.25. 14:53:59

@sélli_: helyes, én se :D Azon gondolkozom, hogy holnap odabaszok pólóban jövök melózni, kíváncsi leszek a reakciókra :D

Teasing Angel 2009.05.25. 14:55:51

@Legolas9: inkább sorozat, hm? cicuka kalandjai, miskie nyomora, partik és csajozás, az idősebb generáció.... :)
ha jól megnézzük, ez már kiad pár évadot

Legolas9 2009.05.25. 14:56:09

@Teasing Angel: sztem nincs. De levédheted ;)
Lesz szállítás fel pestre. or: faszállítás lesz este. Azé' nem mind1

Legolas9 2009.05.25. 14:58:35

@Teasing Angel: Ezt rádbízom! Én csak akarni lenni producer...

sélli_ 2009.05.25. 15:01:57

@Teasing Angel: Hmmm... nem kaptam se ímélt, se sms-t. Lehet hogy az én adagom még a nyomdában van... :(((

LuPuS 2009.05.25. 15:02:11

@Legolas9: persze mert akkor alapból járja neked a cicukázás opció

qsecofr 2009.05.25. 15:03:55

@sélli_: mikor rendelted? Lehet már rég a Tomori közben van

Legolas9 2009.05.25. 15:07:59

@Legolas9: elbasztam jav: kászting!

DragonZ 2009.05.25. 15:08:12

@Teasing Angel: támogatom a javaslatot. Ha kell vállalok mellékszerepet. Pl.: szétcsúszott biciklis alkesz az árokban Misike lánykérésénél, vagy hasonlók. :)
Teasing Angel for Director! :)

kukatr 2009.05.25. 15:09:20

@qsecofr: jahh, ami kibaszottul messze van a nyugati pályaudvartól, főleg, hogy kétszer kellett megjárnom... najó, persze lehetett volna még kintebb is.:))

qsecofr 2009.05.25. 15:09:39

@DragonZ: olyat én is vállalok. de csak arc nélkül... mondjuk hányok a wcbe :D

mindezt napi 5k-ér :DDDD

qsecofr 2009.05.25. 15:10:59

@kukatr: gyalog messze van, de kocsival 5 perc :)

Dreamair 2009.05.25. 15:11:36

@qsecofr: de a piát neked kell venni hozzá

Legolas9 2009.05.25. 15:13:19

Akkor kezdjük is a kásztingot mingyá' a panóbulin! Lányok nálam, fiúk golyó1974-nél, és hanababa-nál jelentkezhetnek :) Igaz csajszikák?

kukatr 2009.05.25. 15:15:06

@qsecofr: én csóró egyetemista vagyok, szóval amit autóba tankolhatnék, azt inkább eliszom.:D így marad a lábbusz.

Teasing Angel 2009.05.25. 15:15:47

@DragonZ: na, rendezői ambícióim nincsenek. maradok a kaptafánál.
de azt látom, van itt elég emberi erőforrás a részfeladatok ellátására :P

sélli_ 2009.05.25. 15:20:27

@qsecofr: Május 9.-én ment a levél Ferinek... Elvesztem az éterben?

BKV reszelő 2009.05.25. 15:23:35

Hol a tardai kurva fotója ? az írás szar, legalább geronazzó márgya egy arcképe odakerült volna a horror miatt !

DragonZ 2009.05.25. 15:26:04

@qsecofr: én vállalom Tarda polóért is, csak a szétcsúszáshoz szükséges piát kellene még biztosítani. :)

LuPuS 2009.05.25. 15:34:11

@Legolas9: a csajok is ketten KÁSZTINGOLNAK akkor a megyek hozzád segédnek

LuPuS 2009.05.25. 15:34:59

@Dreamair: egy kérdés a péntekhez

alkotsz valamit a kép ötlet alapján????

qsecofr 2009.05.25. 15:36:10

@sélli_: ezt én nem tudhatom :D

@kukatr: sorry, vendégem vagy egy MVJ-re :)

@Dreamair: Ez úgy nem biznisz :)


@DragonZ: Asszem lassan ingyé is vállaljuk csak legyen MVJ :D

Dreamair 2009.05.25. 15:38:47

@LuPuS: még hozzá sem kezdtem...mi a határidő?:)

@qsecofr: akkor nagyon olvasd el a szerződést. Angyalka nem piapárti..lehet méreggel fog hánytatni

Jurij Kakarin 2009.05.25. 15:41:58

szénné röhögtem magam.
itten még a zűrbe is óvassák eszt a sok marhasságott

LuPuS 2009.05.25. 15:49:04

@Dreamair:jövő hét péntek lesz valmi buli,,szerintem arra


@Legolas9:amennyiben nem lesz KÁSZTÍNG,akkor sajnos marad gruppen golyó1974 és Hana koprodukcióval (én már benne is vagyok,mindent a közérdekekért)

DragonZ 2009.05.25. 15:49:53

@Teasing Angel: Akkor sürgősen kell egy rendezőt keresnünk! Legolas9 lesz a producer, nathanp a forgatókönyvet intézi, mellékszereplők már vagyunk páran, sőt a kombájnos fotózás kapcsán már főszereplők is ajánlkoztak.

@qsecofr: mi az az MVJ? (bocs hogy tudatlannak tűnök, de hiába olvastam el minden írását nathanp-nek, meg jónéhány kommentet de nem tudom mi az. :( ) Sőt ha már itt tartunk a niggervadászt sem vágom micsoda. A gömbkóla megvan, sőt az agancsos kólát is tudom, de ezeket nem. Hiába nem vagyok már fiatal ... :)

Dreamair 2009.05.25. 15:52:07

@LuPuS: hááát addigra nem tudom...attól függ hogy leszek ellátva idővel

DragonZ 2009.05.25. 15:54:12

@LuPuS: szerintem abban a gruppenben a két említett hölggyel nem csak te lennél benne szívesen. Hanem pl én is. :)

FritzTata 2009.05.25. 16:01:53

rendező majd leszek én :-) a kásztingba a rendező is beleszólhat tudtommal... :-)

Horvie 2009.05.25. 16:20:00

Mi tavaly nyáron voltunk a Bélatele-PinaP-okon! Ez valami olyan stíl, mint a NathanP? :) Vérbeli tardaposzt!

LuPuS 2009.05.25. 16:32:02

Na léptem meló vége

Hatalmas pacsi mindenkinek....

FritzTata 2009.05.25. 16:46:29

sajnos rossz hírem van hőgyek és urak, mégiscsak a céges party fogom magam szétcsapatni Pana buli helyett... :-( De ha valaki majd megszán egy mobilszámmal, pár perc erejéig legalább telefonon becsatlakozom a buliba :-)

Pepin bácsi 2009.05.25. 16:48:40

Látom, megint kezd elszabadulni a Tisztelt Társaság. Menjetek inkább kultúrálódni az Űrtomi blogjára !
Fászombászmek

Celtic 2009.05.25. 16:50:17

@cmolle: En is arra tippeltem :)

2009.05.25. 16:51:56

@Tomi from Space: Gondolom már elég sokan leoltottak előttem hombre, úgyhogy rövid leszek. Ezt a blogot egy hatvanhatnál idetévedő látogató, mint te, úgysem fogja érteni. Hacsak el nem kezdi elölről.
De ez konkrétan hosszú lenne neked gecó. Vágod b+ ?

Ajánlom helyette inkább ezt:

mek.iif.hu/porta/szint/human/vallas/hazasabc/hazasabc.htm

Celtic 2009.05.25. 17:02:06

Ha mar Ponyvaregeny:
http://index.hu/kultur/cinematrix/kritika/pulp1202/

Maga a cikk is Tarantino stilusaban van irva, de a legviccesebbek a forum hozzaszolasok :)
http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=90&na_step=30&t=9036861&na_order=

Kb. a 190. hozzaszolastol kezdodik, a sok okostojas Tarantino-rajongo hozzafuzese :)

kukatr 2009.05.25. 17:20:43

@qsecofr: köszi! látom van még valaki, aki foglalkozik az ifjúság lelki fejlődésével.:D
@DragonZ: mindkettő lájtos női pia...:D
MVJ= málnavodkajéger
Niggervadász= decijéger+dobozhell+kispezsgő

_ev_ 2009.05.25. 17:31:33

Mibe, hogy a Tarda on Tour bulin is csak a 2. bekezdésen leírt csajok lesznek! :D
(beleértve magamat is)

Mokele-Mbembe 2009.05.25. 17:36:17

@_ev_: a 2. bekezdés még további kategorizálásokra ad alkalmat. Melyikbe tartozol? :-)

golyo1974 2009.05.25. 17:39:20

@Celtic: Imádom a Ponyvaregényt és a Trainspottingot :-P Ja és észrevettétek, hogy eltűnt a nemnormális? Csak Ti beszéltek róla....

_ev_ 2009.05.25. 17:48:46

@Mokele-Mbembe:
azt hiszem, mindegyikből van bennem egy egy csipetnyi
sánta flitteres diszkógömbként adom elő a zuhanórepülős-bólogatóst, miközben mohos fogakkal szórom szerte mosolyomat

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.05.25. 18:26:59

nem vagyok majd' egy napig, azt' kinyírtok egy other-t? ;)

köszönöm, basszátok meg.

amúgy nem gond, ha lehúz, de hogy a képet se' dícsérte meg, ami atom fotosop, háát...szopja le geisát ;)

Celtic 2009.05.25. 19:20:23

@golyo1974: Ki az a nemnormalis? Kirol beszelek en? Egyaltalan ki vagyok en?

golyo1974 2009.05.25. 19:23:41

@Celtic: picit identitás zavaros vagy, semmi gond :-) Mi így szeretünk :-))

Legolas9 2009.05.25. 19:27:40

@LuPuS: Szeretettel várlak. Elkel a segítség, nem v'ok má' húszéves (+hazudós)
@Pepin bácsi: Bácsi! Remélem nem az irígység beszél belőled :)

Celtic 2009.05.25. 19:30:36

@golyo1974: Oh, koszonom :) , meg szerencse, hogy baratnomnek nem tetszik a blog :) (Eddig abban a hitben volt, hogy engem mindenki utal, de most lebuknek :)

Kozben rajottem, arrol a csokarol lehet szo, amelyik idejott reklamozni a blogjat. Mert az elso felhaborodas utan rajottem, hogy csak arra ment ki az egesz, hogy megnezze mindenki a blogjat. Jo kis gerilla-marketing volt :)

2009.05.25. 19:44:06

Na, ezen nagyon erősen szétestem. Zseniális! :)

Teasing Angel 2009.05.25. 19:47:58

@DragonZ: (bocsánat, a producer vagyok én :))

-putyin- 2009.05.25. 20:24:55

hatalmas írás!!! :) oriási! :)

nem nemsiker_s 2009.05.25. 21:01:48

A két zsírzillát, akik állandóan fullflitteres ruciban nyomják, ráadásul forognak tánc közben, azt' úgy néznek ki, mint két ipari diszkógömb. :D Ez büntetett baszod :)

DragonZ 2009.05.25. 21:07:13

@kukatr: köszönöm hiányos ismereteim kiegészítését.

DragonZ 2009.05.25. 21:11:00

@Teasing Angel: Mea culpa, mea maxima culpa. :)

ratatüj - az édes vadállat 2009.05.25. 21:44:21

Az életbe, itten meg leszerveztek egy teljes pornót nélkülem... remélem, azért a nagyjelenetünket hanával nem hagyjátok ki, nagyon beleéltem magam a kombájnos tájképbe.
Régen, mikor cimborával jártunk az éjszakába, volt egy ilyen megállapodás, hogy akármilyen jól sikerül az este, a kecónak van ez a sarka meg az átellenes, aztán közte meg demarkációs vonal feszül, átmenni/nyúlni/hajolni/döfni/lőni/dörgölni és egyéb ocsmányságokat elkövetni szigorúan tilos, minden egyéb körülménytől függetlenül.
Legelső alkalommal, mikor ezt így letisztáztuk, valahogy hazakeveredett velünk egy felebarátunk barátnője, aztán addig forgattuk a lovagiassági meg erkölcsi kérdéseket, meg hogy ki melyik végét kívánja jobban, hogy meghívtuk egy reggelire és hazavittük.
Kövezettek meg, de a csaj ötödannyi kiló volt, mint mi, aztán már csak fizikailag is veszélyes lett volna, hogy összeérünk középen, aztán mi lesz így a szabállyal.

kukatr 2009.05.25. 22:17:17

@ratatüj: ne sajnáld a szervezést, úgyis a részvétel a lényeges...:))
amúgy ez a demarkációs vonal nem rossz ötlet. mondjuk az utóbbi időben max csak velem szemben alkalmazhatják ezt az albiban. már csak évek kérdése és 100%-osan eltalálom a hidratálás majd wc majd lefekvés kombót.:D

_ev_ 2009.05.25. 23:58:48

@SzerelmesDolgok: nem tudom ezt a sok szájbakúrt indás szirszart összekötni, úgyhogy itt nem is lesz
minden rendszerben megtalálom a leggyengébb pontot

hana 2009.05.26. 07:05:44

@ratatüj: most legalább nathanp számára is bebizonyosodott, hogy nem mi gerjesztjük itt a feszültséget. :D:D

LuPuS 2009.05.26. 08:09:56

@hana: Szia!

Kimaradtál a KÁSZTINGból!:D

Teasing Angel 2009.05.26. 08:10:16

@ratatüj: na de ki beszél itt pornóforgatásról? (hát a pasik :P)
én megelégszem a fent említett tisztes sorozattal. a többit rátok bízom :D

hana 2009.05.26. 08:26:33

@LuPuS: a ffennébe. Hogyan lehetséges ez? Hát senkinek sem hiányoztam?

Nnna, csak van még azon a szereposztó díványon egy hely? ;)

LuPuS 2009.05.26. 08:33:07

@hana: bizony hiányoztál,de kiosztottuk a szerepeket:

A producer a rendező már meg van:
Az alaptörténet a történet a költségvetés a na az még hiányzik ,de szerintem hamarosan bejelentkezik a STÁB

AA dívány szeritem kicsi itt a komplett ffilmstudió van beborítva díszpárnákkal,hogy biztos senki ne maradjon ki....

Mokele-Mbembe 2009.05.26. 09:03:04

@hana: Az nem jó. Itten felizgulni kell, ha forgatni akarsz.

Pepin bácsi 2009.05.26. 09:08:26

Nem látta valaki a tárcámat ? Az van ráírva, hogy Faszagyerek...

hana 2009.05.26. 09:18:48

@Pepin bácsi: hát ha megmondod mi van benne, megmondom, láttam-e? :D

Mokele-Mbembe 2009.05.26. 09:21:37

@Pepin bácsi: Mekbiszható német tekknika, bal első ülés alatt

Legolas9 2009.05.26. 09:22:22

@hana: Olvass vissza kicsit... Távollétedben beosztottalak a fiúkat "kásztingolni". Remélem nem baj, cica? :)))

hana 2009.05.26. 09:29:10

@Legolas9: á dehogy, nagyon köszönöm! :) kásztingolni, yeah, pont nekem való feladat. :D

Celtic 2009.05.26. 09:34:03

@SzerelmesDolgok: Elkezdett velem forogni a vilag es megvakultam :(

LuPuS 2009.05.26. 09:35:54

@Legolas9: a kedves meghívást majd megbeszéljük!
Én is öreg emberesen nyomom(ráncosodik a bőr a p_csöm végén már)

Pepin bácsi 2009.05.26. 09:37:03

@hana: hitelkártya, készpénz, koton

hana 2009.05.26. 09:43:08

@Pepin bácsi: jó válasz. Nyúlj bele a jobb első zsebembe, ott van.

FritzTata 2009.05.26. 09:47:34

szép jó reggelt... mikor lesz poszt? :-)

Pepin bácsi 2009.05.26. 09:49:33

@hana: a macskanyelv mellett ? :-)

hana 2009.05.26. 09:50:38

@Pepin bácsi: ühüm ;) honnan tudtad?

Pepin bácsi 2009.05.26. 09:53:08

@hana: a rutin meg az évek ... ;-)

DragonZ 2009.05.26. 09:54:39

Sziasztok!

@hana: Nem maradtál ki a KÁSZTINGból, mert már a kombájnos fotózáshoz jelentkeztél, ezért rögtön a sorozat egyik főszereplőjévé léptél elő. Plusz még Legolas9 ajánlása alapján castingolhatsz is. :) Szóval az élet szép, és egyéb közhelyek. :)

hana 2009.05.26. 09:59:21

@DragonZ: De jó nekem. Szép igen, szép. Az Élet szép. Közhelyek, közhelyek kellenek, mert, mert hát ilyen az Élet, közhelyek nélkül nem az igazi. :D:D

na jó, kicsit lefekszem aludni. Aztán nem rosszalkodni addig!

LuPuS 2009.05.26. 10:03:40

Na elemetem egy kicsit az Egyetemre ,mert ott is igény van rám,majd jövök és valahogy utolérem magam

@hana:megyek hengerpárnának

DragonZ 2009.05.26. 10:04:46

@hana: Kellemes pihenést. A rosszalkodással kapcsolatban nem ígérhetek semmit. :D
Amúgy meg nekünk is jó, mert te kásztingolsz minket. :)

hana 2009.05.26. 10:04:51

@LuPuS: hengerpárnának? meg se merem kérdezni. Szeretem gyűrködni a párnáim, nem baj?

Teasing Angel 2009.05.26. 10:22:26

azt vettétek hogy közben új poszt is van?
süti beállítások módosítása