nathanp 2009.05.11. 10:00

Hatvan

Fasz tudja, mi van a Fajával, mostanában mindenfelé izmoskodik. Persze rendre ő húzza a rövidebbet. A vége az, hogy kap egy sallert, vagy egy gyomrost, amitől megül, aztán hagyják pihenni, mert alapban nem olyan a feje, hogy felkeljen, azt' virtusból beleálljon egy keményebbe. Inkább durcáskodik, hogy akkor is előrébb állt a sorba' piáért, meg miért lökdöste a köcsög könyékkel tánc közben. Legutóbb megint megrázott egy kiscsávót, mer' az állítólag letaposta a zsír új mokaszinját, de rábaszott, mert a gyerek tai-chis nővére egy aljas trükkel eltörte a mutatóujját. A Benőke persze majd beszart a röhögéstől, míg vártak éjjel a balesetin.

Pedig alapban békés arc a Faja, max. egereket gyilkol, amikor baszakszik a távoli asztal-elérése, a fülén meg ott lóg az ügyfél, hogy csináljon valamit a szaros céges oldalával, mert szombat este nem megy a regisztrációs űrlap a sajtószobában. Persze ő meg már menne, meg a Benő is rágja a fülét, hogy húzzanak már a faszba, a májukra is ráfér a szapport. Na ilyenkor, amikor sztereóban kapja a dózist, kapja fel a műmárvány kockában végződő serleget, amit a helpdeskes gombfocibajnokságon kapott, mikor harmadik lett a Disztl-Sallai-Disztl-Csuhay-Cseh-satöbbi felállású legendás Honvéddal, azt' bassza szét az optikai egerét. Kivéve, amikor be van szívva, mert akkor röhögve kérdezi, hogy milyen izgalmakkal szolgál így hétvégén a precíziós esztergálás, mert ma este ő is pont erre készül, megreszelni egy munkadarabot, azt' hadd tudja már előbb, mint a Blikk. A főnöke persze lebassza hétfőn, hogy nem azért kapja az oncall lóvét, hogy gecizzen az ügyféllel, de akkor még jámboran böfögi fel a hellpezsgőt, pont a bocsánat o-betűjénél.

Szóval sosem volt az a kötözködős fajta, az ilyen lökdösődős arcoktól inkább ő kért elnézést, meg ha megkérdezték, hogy akarsz valamit, öcsém, akkor annyit mondott, hogy dehogyis, ha akartam is volna, a szándék már a nulla felé konvergál, mire egy kicsit értetlenül szóltak vissza, hogy na azért.

Amikor először pöccent be, az is azért volt, mert egy ilyen buflákfejű fasz kiégette a ctrl-alt-del pólóját, pont a mellénél, azt' úgy felbaszta magát, hogy elkezdett lila fejjel üvöltözni a disznóarcúval, hogy mi a kurva anyjáért nem figyel a cigivel. A malac egy pillantra le is fagyott, még azt is hagyta, hogy a Faja böködje a vállát, de aztán a nagypicsájú csaja elkezdett sipákolni, hogy ez lökdös téged, maci, ne haggyad' má', maci, mire az kénytelen volt megfejelni a hepajkodó Faját az izzadt homlokával. Mondjuk beszopta ő is, mer' mire a nője kimosta az orrvért a tocsógósra zselézett fanszőrhajából, basztak a maffiózósérónak, ráadásul közben lement a jump around.

A Faja meg nagyjából innentől önveszélyesen önérzetes. Azt mondja, hogy nem elég, hogy a főnöke forgatja az izzó vasat a seggében, meg agyatlan gyökereknek kell magyaráznia, hogy nyomjanak F5-öt, miután lefuttata a javító scriptet, még szombat este is olyan primitív formákkal kell kardoznia a sörért, meg a tánctérért, mint a Win95. A Benőke meg kérdezi, hogy tényleg, miért mindig ilyenbe nyúl bele, mikor az ellenfél közel száz kiló, és mindig nyer, mire a Faja csak legyint, hogy nem úgy értettem, te fasz.

De ennek ellenére feszt felpang benne a tesztoszteron, azt hiába veri ki mostanában kétnaponta, szombatonként kajakra nekifeszül a férfias konfliktoknak. Bár most talán visszavesz, hogy egy csaj is lenyomta, azt' meghagyja a keményítést a Tekken 5-re. Mondjuk most ott se' tudja kinyomkodni a gyilkos kombót a gipszelt jobb kezével.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr231114294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dreamair 2009.05.12. 10:33:57

@wásott kölök: ennyi legyen a napi örömöd:)

Teasing Angel 2009.05.12. 10:53:43

@Dreamair: ööööö
hely? zene? fények? csapatás-veretés?

Dreamair 2009.05.12. 11:01:11

@Teasing Angel: 4-5 MVJ után nem mindegy? lesznek fények, hangok, minden

jimaymay 2009.05.12. 11:07:32

HOL A MAI POST ??? ha nem jön 1 órán belül, akkor tutira előjön belőlem az állat és megin fel fogom aprítani a kedves kollegákat egy láncfűrésszel, váááááá

Pepin bácsi 2009.05.12. 11:35:25

nathanp, Te keresed a bajt, baszod ?

golyo1974 2009.05.12. 11:36:35

@Dreamair: A hangok is megmondták a fejemben, hogy lesznek :-)

kleinmeister 2009.05.12. 11:37:07

@wásott kölök: én már megéleztem a protkómat, és gyakorlom a harci nyugger-denszet

Dreamair 2009.05.12. 11:40:45

@golyo1974: "a skizofréniában az a jó, hogy sosem vagy egyedül"

Mokele-Mbembe 2009.05.12. 11:58:06

börn, mádörfákör, börn!

Hun a mai dózis, Mester? Tudom, hogy így próbálsz közösséget csinálni a társaságból, hátha offolva összébb verődik a birkanyáj, de átlátok rajtad, baszod!

Tehát?

Teasing Angel 2009.05.12. 12:02:50

@Mokele-Mbembe: na várható volt, hogy megint előjön a malacpörzsölő :D

darkmirjam 2009.05.12. 12:02:55

Disztl-Sallai-Disztl-Csuhay-Cseh asszem Videoton volt.

jimaymay 2009.05.12. 12:12:46

nathanp nem akarlak emlékeztetni arra, hogy hamarosan valszeg találkozni fogunk és határozottan nem javítja a túlélési esélyeidet, ha nem raksz föl postot :-) a feldühödött postra éhes parasztnép (mi) előkapja a malacpörzsölőt aztán neked sanyi ! (najó, azért ne mondd le a tarda #1 bulit :-) )

kleinmeister 2009.05.12. 12:18:40

ezennel megalakítom a Nyugger Warrior Dance Team -et (NyuWaDt). fászombászmek partyra már debütálni kéne egy malacpörzsölős koreográfiával, úgyhogy várom a jelentkezéseket.

Dreamair 2009.05.12. 12:18:45

türelem posztot terem-terem-terem-terem.

Szilénosz 2009.05.12. 12:23:07

nyuggerek, vályúhoz!
a spenót tálalva van
yó étvágyat :)))

Dreamair 2009.05.12. 12:24:38

@wásott kölök: menjünk együnk spenótot. wásott kölyök meg csak szopjon tovább:)))

kleinmeister 2009.05.12. 12:37:58

@wásott kölök: fászombászmek partyn természetesen lesz kölyökmegőrző is, erősáramú villanypásztorral és személyi korbácsolóval

Teasing Angel 2009.05.12. 12:43:42

@kleinmeister: azé' erről szóljunk időben nathanp-nek....
ez a villanypásztor nem biztos, hogy alapfelszerelés mindenhol
a korbács gyanítom könnyen megoldható :P

Szilénosz 2009.05.12. 12:50:39

mjaza személyi forgácsoló, öregem?
:)))

Dreamair 2009.05.12. 12:55:06

@Teasing Angel: még neked is akad a szekrényben?

Dreamair 2009.05.12. 13:11:13

@golyo1974: én is sejtettem:) csak tagadja

golyo1974 2009.05.12. 13:12:23

@Mokele-Mbembe: idézek "(meg sem hallottam):PPPP"

Mokele-Mbembe 2009.05.12. 13:14:44

Egyik süketebb, mint a másik. De legalább meglesz a Nyugger Warrior Dance Team

Dreamair 2009.05.12. 13:21:21

@Mokele-Mbembe: annyira nem nyuggerek:))) lesz catfight is?

Teasing Angel 2009.05.12. 13:21:24

na ez van, ha nincs poszt... Demostmár' maradjon csak ez a Nap Kérdése...

Dreamair 2009.05.12. 13:23:05

@Teasing Angel: mindenkinek a fantáziájára bízzuk. Illetve jelentkezzen, aki próbálta már Teasing Angel korbácsát élesben:)

Pepin bácsi 2009.05.12. 13:37:24

@wásott kölök: személyi forgácsoló=meg leszel reszelve
baszod :-)

Mokele-Mbembe 2009.05.12. 13:50:07

@Dreamair: Én viszont igen :-) De ha még ketfájt is lesz, bizisten én is odamegyek...

Szilénosz 2009.05.12. 14:04:30

kezdek parázni a nyugger klubtól...
tik tényleg aberráltak vagytok?
:)))

Dreamair 2009.05.12. 14:10:20

@wásott kölök: á dehogy, csak szeretünk wásott kölyköket szadizni.

feltételes reflex 2009.05.12. 14:11:23

NyuWaDt, ketfájt, villanypásztor... alakul a buli:)

feltételes reflex 2009.05.12. 14:12:25

@wásott kölök: nem kisfiam, csak térdelj le szépen... :)

Mokele-Mbembe 2009.05.12. 14:13:12

@wásott kölök: Természetesen. De ha te is szerencsésen megéred egyedfejlődésed során ezt a szép kort, kitartó munkával, sok odafigyeléssel te is eljuthatsz idáig

Chazz Reinhold 2009.05.12. 14:15:52

@kleinmeister: vááá:D:D NyuWaDt!
a koreográfiai elemek közé felvesszük (az alap gömbözés mellé) a járókeretes moonwalk-ot meg isiász break-et :D

feltételes reflex 2009.05.12. 14:17:13

@Chazz Reinhold: ezen a járókeretes moonwalkon kifeküdtem :DDDDD

feltételes reflex 2009.05.12. 14:17:51

@Teasing Angel: milyen főnök? hol? :)

Dreamair 2009.05.12. 14:21:31

@feltételes reflex: kicsit meg van szeppenve, mióta kiderült a féltett kicsi titka:)

-Feco- (törölt) 2009.05.12. 14:28:24

Vazzeg, a mai post sehol, kezd egyre elhatalmasodni a munkaundor.... még jó, hogy tegnap jártam az országot, azt eszembe jutott ez-az, ha valakit érdekel, esetleg post-pótlóként leírom.

Volt egy haverom, illetve még megvan, és mivel tegnap elmentünk egy falu mellett amihez emlékek kötnek, eszembe jutott. Faszikám - mert minenki így nevezi - elég érdekes háttérrel rendelkezett. Kezdjük ott, hogy az rendben van, hogy valakinek a vezetékneve Fazekas, de hogy az apja meg anyja ne tudjon megegyezni, hogy András vagy Szabolcs legyen, már kezdi sejtetni hogy gondjai lesznek az életben. Ezek után az anyakönyvvezető sem gondolta át, hogy törzskönyvezni egy Fazekas András Szabolcs nevet mihez vezethet. A gond az oviban kezdődött, mikor mindenkinek a monogrammját bele kellett hímezni a ruhájába, gondolhatjátok hogy az anyja mit érzett. Persze az apja meg oltotta, hogy miért bazdmeg, a Richárd jobb lett volna, Fazekas András Richárd, ilyen hülye nevet, mennyivel jobb a Szabolcs...
Namost Faszikám már az oviban feltűnt azzal, hogy nála konkrétan megfordult az élet: a délutáni csendespihenő alatt volt fennt, a többi időt éber kómában töltötte. Az anyukája mesélte mikor lementünk disznót vágni, hogy Andriska (először nem értettük kiről beszél) kicsit aluszékony volt, konkrétan arra sem ébredt fel, hogy építettek egy várat a hasán a homokozóban, plusz a kis szemüveges Anita két homoksütit nyomott a fülére, az anyja meg este szedhette ki babaolajos vattával. Faszival később sem volt baj, verekedésekbe nem nagyon került, általában mire ütésre került volna a sor, bealudt, azt az meg nem májerság alvó embert verni, így viszonylag nyugodtan élte túl a fiatalkori bulikat. A szüzesség elvesztése már kicsit necces volt, bár tegyük hozzá hogy Faszikám egy elég jóképű gyerekké cseperedett, körülötte zsongtak a nők is, de persze a randikon kissé aluldiszponált volt, pl egy mozis randi kész katasztrófa volt, a srác már a chios reklámnál horkolt, azt a csajoknak végig kellett ülni a Szörnyecskék 5-öt meg hasonló szarokat, amiket Faszikám választott, persze a plakát alapján.
A koliban már jól elvoltunk, de akkor is feltűnt, hogy a gyerek mennyit alszik. Simán végigtolt egy alvást a pnceklubban a hangfal mellett a Greece2000-re, és csak a Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm-re ébredt fel, és ordította hogy hiába keféltem, persze tudtuk, hogy nem az volt a gond, hanem ki szereti azt, ha tolják kiskutyában, azt egyszer csak ha meleget érez a hátán az nem az amit várt, hanem a pasi elaludt azt a nyála csorog a szájából.
Nagy nehezen rávettük Faszit, hogy menjen el orvoshoz, azért az mégsem kóser, hogy nem tudja végignézni a Best of Private Gold filmet sem anélkül, hogy háromszor bealudna, amit el is fogadott, meg hát őt is zavarta, hogy mire Maya Gold letérdelt már aludt, pedig azért nem ez volt a főcím előtti jelenet. Az alvásvizsgálat során azt csinálják, hogy egy sötét szobában levő ágyon kell elaludni, aztán harminc perc után felébresztenek, akkor inni egy pohár vizet, wc, és alvás megint, aztán goto1, ezt háromszor. Faszi simán megcsinálta, a harmadik után már kurva álmos volt, aludt volna negyedszer is, mikor mondták neki, hogy de fiatalember, délután 2 van csak, nem értette ezzel mi a gond, de hát hazament, csak két kört ment a 72-es trolival, így 6ra otthon is volt. Anyja meg kérdezi az orvost, hogy mi a helyzet, mondja a doki, hogy érdekes, megvizsgálták, nézik mi lehet, de hát érdekes. Kérdezi az anyja hogy mi a baj, mondja a doki hogy semmi baj, csak hát ő 15 éve végez ilyen vizsgálatokat, olyan ember nem volt, aki háromszor is elaludjon, faszi meg négyszer tette...
A legkínosabb ami megtörtént vele persze a koliban volt, beadta, hogy a buliról felmegy aludni, ezen senki nem lepődött meg, azon jobban, mikor a szobába beérve hajnalban Faszikát megtalálták. A csávó konkrétan a monitor előtt ült, letolt alsógatyával, kezében egy eléggé használt papírzsepi, és kisded szinten aludt. Persze gecimódra az egész szintet felébresztették a szobatársai, mindenki röhögött meg fényképezkedett vele, másnap meg nem értette, miért röhög mindenki a folyosón ha szembejönnek vele...

sélli_ 2009.05.12. 14:32:23

Nu, most hogy igy sikerült f3-ra megreggeliznem olvasnám már a friss tardai történeteket, híreket. Hol a poszt, he?

sélli_ 2009.05.12. 14:36:17

@-Feco-: Narkolepszia (kind of) rulez :)))

Dreamair 2009.05.12. 14:49:47

@-Feco-: Ohhh..hát nekem nem is kell ma már poszt. Ez bőven sok volt...:) remek volt Feco

golyo1974 2009.05.12. 14:58:49

@-Feco-: Jó volt ez :-) A Faszikámon picit gondolkodnom kellett, de átjött. Az én fiamat Tökinek hívjuk, de nem Török :-)

bad little girl 2009.05.12. 15:06:13

"De ennek ellenére feszt felpang benne a tesztoszteron, azt hiába veri ki mostanában kétnaponta, szombatonként kajakra nekifeszül a férfias konfliktoknak. Bár most talán visszavesz, hogy egy csaj is lenyomta, azt' meghagyja a keményítést a Tekken 5-re. Mondjuk most ott se' tudja kinyomkodni a gyilkos kombót a gipszelt jobb kezével"
:-):-):-)

feltételes reflex 2009.05.12. 15:34:13

olvasgatom az első posztokat, juteszembe: Geisa nem látogat vissza Tardára??

kleinmeister 2009.05.12. 15:40:09

@-Feco-: vazz, fecó, ezennel kinevezlek alnathamp -nak. ezután, ha délig nem jön post, te átveszed a hatalmat, és gurítasz egy ilyen post-postot.

feltételes reflex 2009.05.12. 15:42:08

@-Feco-: ez a monogramos rész szép volt :))

jimaymay 2009.05.12. 16:20:16

lehet nathanp is alszik azért baszik postolni :-)))

-Feco- (törölt) 2009.05.12. 16:25:09

@feltételes reflex: Baszod, nevekkel rendesen el voltunk látva a koliban. Sanyika haverom, aki arról volt híres hogy mindent és mindenkit megbasz akin lukat lát, beleszeretett egy csajba két emelettel lejjebb. Mondjuk úgy hogy egy részébe szeretett bele, nevezetesen a két csöcsébe, mondta is hogy olyan szépek mint egy új piros traktor. Aztán mikor kellő energiát vett, hogy összebarátkozzon vele - energiát mint tudjuk vodka, konyak és kóla keverékéből lehet a legjobban kinyerni - akkor odaállt mellé a pinceklubban a pulthoz, belecsípett a seggébe azt jött a szokásos csajozós duma, hogy jövöl baszni, vagy baszol jönni? Miután túlléptek az alapokon, jött a bemutatkozás, azt mondja a csaj, hogy ő Erdei Margaréta, a haver meg csavarja a fejét, hogy ez kezd szivatásgyanús lenni... Pár kólával később jön egy újabb csaj, az is olyan, hogy ha élne, Bach szonátákat írna a picsájához ahogy Sanyi mondaná, szóval az is bemutatkozik, hogy ő meg Mezei Boglárka. Sanyi kezd kurva ideges lenni hogy szivatják, azt amikor megjött a harmadik szobatárs aki Réti Virág névre hallgatott, elküldte mind a hármat a kurva anyjukba, hogy szivassák a háromheréjű kanmalacot de ne őt, a csajok meg csak lestek, hogy most mi a baj. Sanya bánatában rommá itta magát, azt másnap meg verte a fejét a falba, mert elment a csajok szobája előtt, azt kiderült hogy tényleg ez volt a nevük, pár hét múlva valami faszom talkshowban is voltak, ahol a hülye nevű embereket gyűjtötték össze, volt ott Bél Sárától Végh Béláig minden potencionális anyagyilkos, aki azóta is utálja a szüleit hogy így nevezték el... Sanya meg bukott három fullos muffot, amit odafennt majd jól az orrára húznak.

Mokele-Mbembe 2009.05.12. 16:30:42

nathanp, jó lesz ha vigyázol, mer fecó kezd belelendülni. mehecc lassan nyugdíjba, aztán max NyuWaDt élén rázhatod

Teasing Angel 2009.05.12. 16:31:49

@feltételes reflex: bocs, kicsit a fellegekben jártam. Cserébe meghívlak egy nigger vadászra a kötelezők mellé.....

Teasing Angel 2009.05.12. 16:33:53

De ha már nincs poszt, láttátok amit nathanp írt a "Tényleg, mi ez"-ben tardáról nemrég?

feltételes reflex 2009.05.12. 20:00:57

@Teasing Angel: köszi! gondolod, hogy lesz még nekem negyedikre esélyem???:)

feltételes reflex 2009.05.12. 20:28:43

@Teasing Angel: jó, hogy szóltál, most látom, hogy mégiscsak érdemes lenne ráhajtanom Vladi nagyanyjának a házára. Még tartja az árát.

golyo1974 2009.05.12. 21:20:36

Tipli aludni gyerekek, akkor mindjárt reggel lesz, olvassuk a tutit, SZÉP ÁLMOKAT!!! Nekem még van itthon még egy kis dolgom :-PPPPP

Szilénosz 2009.05.12. 21:33:06

hohó
a nyuggerek besunynak, mer még nem tuggyák, hogy éjszakai túra lesz, és a friss poszt éjfélkor indul a zútjára, ja ja...
:)))

v v j 2009.05.12. 22:08:27

@-Feco-: :-D

Seregben volt egy elhárítós tiszt, Nincsics őrnagy névre hallgatott. Ütit adott, felhívta az egyik belszolgálatot, az ottani arcot már szopathatták korábban,mert amikor Nincsics bemutatkozott, rezignáltan csak ennyit mondott: Aha, Nincsis... Meg Leszek hadnagy... Na menj a kurva anyádba. Katt...

golyo1974 2009.05.13. 07:36:35

HOL A POST FÁSZOMBÁSZMEK!!!! PIPA VAGYOK!!!

Mokele-Mbembe 2009.05.13. 08:14:03

Hinnye, de milyen agresszíven ébredt itt valaki! Nem szabad a Mesterrel kiabálni! Ha megmondod neki szépen, udvariasan, hogy szénné leszen pörzsölve a péppé vert búrája, ha nics itt a poszt ízibe, azt is megérti.

jimaymay 2009.05.13. 08:22:19

hol a post ??? najó, eddig még elviccelődtünk rajta, de mostmár tényleg kezdek idegben lenni. a kollégák már terrorban vannak itt az irodában, rettegnek tőlem, mert nem tudják mire vélni azt a véres láncfűrészt amit ide tettem az asztalom mellé

Mokele-Mbembe 2009.05.13. 08:33:57

Tettél alá fóliát? Ha összecsöpögteted a szőnyegpadlót, megnézheted magad...

jimaymay 2009.05.13. 08:39:18

@Mokele-Mbembe: hát nem te vagy ez a gyökér innen a pénzügyről ? há' migyár rádmegyek bazzeg, hiába nézel :-)
egyedül nathanp menthet meg ha postol végre.

Pepin bácsi 2009.05.13. 08:51:48

mi van má' fászombászmek ?!?!?!?!

Mokele-Mbembe 2009.05.13. 08:52:49

Nem, én innen a facility management-ről írok, de a pénzügyes gyökeret nyugodtan felapríthatod, nekem is van velük bajom elég

Teasing Angel 2009.05.13. 09:01:11

dehát lássuk be, korán reggel amúgy sem szokott poszt lenni...

Szilénosz 2009.05.13. 09:03:56

nyugger lázadás van kialakulóban, ha yól sejtem
:)))

Mokele-Mbembe 2009.05.13. 09:14:02

Hol itt a korán reggel? Egy rendes nyugger ilyenkor már visszaért a piacról és a hentest is megjárta

bad little girl 2009.05.13. 09:14:13

Nahát ezt a csalódást, direkt bejöttem hamarabb, hogy legyen időm elolvasni a mai "röhögésadagot" kávézás közben, nyugodtan a 10órás céges agytágítás előtt... :-( bazzz

jimaymay 2009.05.13. 09:14:50

nah... visszatértem egy keményebbfajta hentelésből. ha valaki mostanában utalást vár tőlünk, ne tegye, a pénzügyeseket "szabira küldtem" ha 10:00-kor se jön post, folytatom a facility management osztállyal (bármi is legyen az :-) )
úgy érzem lassan jön a nagy fehér villogós autó értem és rámteszik a muszájkabátot.

bad little girl 2009.05.13. 09:15:30

ÉBRESZTŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ

golyo1974 2009.05.13. 09:18:50

@wásott kölök: te csak cicizzél kicsike. Ne szólj bele a nagyok dolgába irgumburgum!!!! NATIIIIIIII GYERE MÁR!!!

Mokele-Mbembe 2009.05.13. 09:20:46

A facility management az a részleg, amelyik letépi a fejedet, ha bármiben is kárt teszel a házban, beleértve a padlószőnyeget is.

bad little girl 2009.05.13. 09:23:18

El van baszva a nap, inkább haza is megyek, leszarom.....se reggeli poszt, se irodai szex :-(, be is van borulva. Láttam a folyosón nőnek álcázott fura lényeket, olyanok voltak mintha egy másik bolygóról jöttek volna...hmm, lehet miattuk nincsen poszt:-)

golyo1974 2009.05.13. 09:29:49

@bad little girl: Te is tekerd be a fejed alufóliával. Nálunk is vannak a folyosón!!

Pepin bácsi 2009.05.13. 09:32:58

@Mokele-Mbembe: nagyon az van baszod.
Már tegnap is az volt.
Itt van a Kájzer ...
... fászombászmek

golyo1974 2009.05.13. 09:33:22

Elvitték az ufók a natit!! Ez tuti.. Nem hagyna itt ennyi időre minket, a gyermekeit :-((

LaMa 2009.05.13. 09:35:11

és mára igérte a buli részleteket is.. mi legy így velem:((

Teasing Angel 2009.05.13. 09:40:28

@golyo1974: kérdezzük meg ufot, aki modorosan nyomja a szlenget, hátha tud valamit

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.05.13. 09:40:39

hehehehe
na gyerünk nyuggerek
szedjétek össze a válccságdíjat, ha vissza akarjátok kapni nathanp mestert
egymillió tardai buznyák az ár...
:)))

jimaymay 2009.05.13. 09:42:39

ha az ufók olyan hiperinteligensek, hogy tudnak utazgatni az űrben a bolygók között, akkor vajon miért mindig a leghülyébbeket rabolják el ?

bad little girl 2009.05.13. 09:42:58

@golyo1974: hűűű, ha akkor lehet egy helyen dolgozunk :-)
De vér komolyan mondom, hogy majdnem szívinfarktust kaptam az előbb amikor kimentem az irodából, volt egy lány aki pont úgy nézet ki mint az alien predator mellekkel.....csöpögött még a kávé a szájából, olyan szaga volt mint egy mobil wc.-nek, rettenet...ha egy ilyen rabolta el nathanpot akkor nagy bajban leszünk...képzel el mit csinálhat vele..

SaveMyShoes 2009.05.13. 09:43:30

@golyo1974: nenatizzad má szerencsétlent... ezé nem gyön! :)@wásott kölök: nyuggernyugger, nem látod, hogy golyo a "kedvesposztíró" gyereke?? faszércsüngöl akkor a nyuggersztorikon, ha?? :DD

kleinmeister 2009.05.13. 09:48:35

@ufó - tardai arc, modorosan küldi a szlenget: elég, ha csak a kezét adod vissza, ami begépeli a postot...a többit bedarálhatod szaláminak. viszont buznyákból kurva sok van, úgyhogy annyit viszel amennyit akarsz.

Teasing Angel 2009.05.13. 09:59:27

most mindenki lélegzetvisszafojtva várja a 10h00-t?

kukatr 2009.05.13. 10:01:26

hajnalok hajnalán akarjátok Nathanpot postírásra késztetni?:D

bad little girl 2009.05.13. 10:04:22

@Teasing Angel:Á, én már beletörődtem, hogy az alien "ufó" nők elrabolták és nem lesz, se buli se poszt.

Szilénosz 2009.05.13. 10:06:16

nyugalom a bosszús élet titka
legalábbis így tartják a tardai bölcsek...
:)))

Chazz Reinhold 2009.05.13. 10:12:23

tényleg nem járja ez!! NEKEM (nyugger) jogaim vannak!
ez az örökös idekukk..., a GDP meg csak zsugorodik... tuti az áramingadozás is emiatt van...
még a negyedéves jelentést sem tudtam leadni 'az internet káros hatása az irodai munkára' c. témában;)

jimaymay 2009.05.13. 10:18:56

javaslom bojkottáljuk natit ha így leszar minket. elfordult tőlünk !
-FECO- for president ! :-)))
najó, 11:00-ig még várok :-)