Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

-Na ezt figyeld, apám. Van itt ez a pesti ingatlanos hülyegyerek, a Somogyi Armand, még az Ignáccal volt Angliában vendégmunkáskodni, vágod, a múltkor valami szocpolos házat próbált itt elpasszolni, de körberöhögték.

Na, elhatározta, hogy ő majd szerencsét próbál a híres Nyugaton, mivel itthon nem lehet megélni, meg hát azt se tudta, hogy milyen a brit egészségügy, de hát biztos jobb, mint a magyar. Ráadásul fanatikus Chelsea-szurkoló, gondolta, jól kijön majd az angolokkal, sörözgetnek, közben meg összekeres egy lakásra valót. Meg még úgyse volt Premiership-meccsen. Egy fél évig bírta, aztán hazasunnyogott, állítólag az tett be neki az anyagiakon kívül, hogy az ukrán lakótársak a szaros klozetpapírt folyton az ő szennyesládájába dobálták, azt hitték, az a szemetes, mert ugye lehúzni azt náluk nem szokás, de szívfacsaró látvány volt a Guinnesstől megfeketedett féknyom az ő vadiúj, ciklámen, galléros Ralph Lauren pólóján. A csóka amúgy még most is pár guriga mínuszban van, éppen muterjáéknak törleszti vissza a kiutalt csilingelő forintokat. Persze mai árfolyamon, úgyhogy az öregek szarabbul jártak.

Szóval ez az Armand mindig kikéri magának, hogy ő nem pesti pronyó, hanem budai értelmiségi. Igaz, ami igaz, a faszi most fog államvizsgázni valami Zsigmond Károly egyetemen, na meg van az egyik Szentendrei úti 15 emeletes házban egy garzonja, elég szép kilátással a Várra, csak jól ki kell hajolni az ablakon és elnézni jobbra. A gyerek másik büszkesége, hogy ő fajtiszta árja sváb, hát tényleg mázlija volt, mert a családjában ő lett az egyetlen szőke, a többi gyerek elég bokszos. A sváb vonalról meg annyit, hogy az apai dédnagyfaterjának, az akkor még Sonnenblum Miksa bácsinak volt ott Óbudán valami egész jól menő szatócsüzlete, de aztán a 30-as évektől már az se nagyon. Ő tudja.

Na amit az Armand kevésbé szokott reklámozni, az a muterja, ugyanis az vidéki, de elég komolyan, bár a szakmukit már Pesten végezte, valami ruhaiparit. Szóval a szülők mindig cipelték a négy gyereket havonta legalább egyszer az Alföldre, valami Kécelcsertő nevű helyre, rokonokat látogatni. Na a nagyszülők nem egyszerűek, az igazi tanyasi káderek. Van ugye a Jenci papa meg az Ibi mama, két echte istenfélő kommunista.

Jenci papa volt minden: levente, a háborúban már pont nem sorozták be, aztán leültették pár hónapra feketevágásért, de a 70-es évektől már a helyi újság rendszeresen lehozta a kis fűzfaverseit:

Népek boldog egyetértésben,

Hazánk újra virágzik,

Szocialista országunkban

Kádár elvtárs nem hibázik!

Emellett persze szorgalmasan járatták a gyerekeket hittanra, elsőáldozni, bérmálni, misére, ahogy azt ugye faluhelyen illik.

Na az öreg mindig permetölte a szöllejét a rézgáliccal meg ilyenekkel, és csinálta is a borát rendesen, olyan savas volt persze, hogy még fröccsnek se nagyon ment le. A boroskamrába kiakasztott pár lopótököt, a polcokra kirakta a napóleonosüvegeket, a falra a szomszéd hülyegyerek rajzait, és ezután kinevezte a kamrát bormúzeumnak. Előfordult esténként, hogy Jenci papa a szokásosnál tovább kóstolgatott a múziumban, na ilyenkor zengett a környék a veltsmerctől, miszerint A Kónyától meg a népnyúzó Antall Imrétől ments meg Uram, minket!

Az Armandékat ráadásul folyton osztotta azzal is, hogy miért vitték magukkal a kőprimitív korcs kutyájukat, és hogy a panelba minek kínozzák azt az állatot, falun sokkal jobb lenne neki, ott van kutyaólja meg tízméteres lánca meg miegymás. Egy bormúzeumos kiadós esti öblögetés után át is esett az ott szunnyadó buta dögön, az öreg is csak jajveszékelt a földön, hogy akkor akasztottam volna föl magam, amikor ilyen rohadt kölköket csináltam, akik kutyát tartanak a lakásba!

Jenci bácsi próbált tenni a közösségért is: járta a Kossuth Lajos utcát naphosszat, hogy összekalapozzon valamennyit a gázra meg a kövesútra. Hát lett gáz meg kövesút is, de úgy, hogy a végén már csak 5 család dobta össze a 12-ből. Aki utoljára mondta vissza, arra gecire berágtak, és a háza előtti 10 méteres szakaszt direkt nem is betonozták le, a mai napig földes az a rész, jól kibasztak velük. Nem lennék a helyükben.

Nabazmeg, a nagymuter, az Ibi mama a másik konkrét arc. Ilyen aljas vénasszonyt még nem hordott a hátán a föld. Az Armand megy be a fürdőszobába, mert hallja, hogy az öreglány mossa a fogát. Erre mit lát? Az ő vadiúj, tokban tartott, pneumatikus akvafressével sikálja a vénasszony a protkóját kézben tartva. Az Armand miután hirtelen összeköpte a klozetot, egészen vasárnap estig nem mosott fogat, amíg haza nem értek, ott rögtön vett is egy új fogkefét a nonstoppban. Sok fogyott nála azon a hétvégén a szájvízből.

Ibi mamának mindig voltak meglepő húzásai, ugye a gyerekek mindig rohangásztak, kazamatát ástak meg bújócskáztak a kertben, aztán csináltak faszságokat. Egyszer csak a szülők észreveszik, hogy valaki odakulázott a szőlőtőkék tövébe egy elég kapitálisat. Nahát gyerekek, ejnye, hogy csinálhattatok ilyet, ki volt az?? Ibi mama persze csak vörös fejjel kuncogott, hogy már nem volt kedve kapálás közben elkúsznia a reterátig, úgyhogy inkább odaprátolt egy gecinagyot a kertbe.

Az Armandnak is kb. 18 éves korában tűnt fel először, hogy a kert miért is olyan kincsesbánya: folyton disznókoponyák meg tejeszacskók kerültek elő a föld alól. Hát bazmeg, az öregek úgy éltek ott már vagy 40-50 éve, hogy sosem volt szemetesük. Amit ugye lehetett, eltüzelték a cserépkályhában, amit meg nagyon nem, azt elásták, jó az ott.

Amúgy Ibimamáék jófejek, gondoskodtak a nyáron ott üdülő unokák zsebpénzéről is: felesben szedették velük a meggyet, vagyis amit a hülyegyerek a futóhomokon vagy a létrán állva összekapdosott és leadott egy nap, annak a felét szabad felhasználásra elkölthette. A másik fele meg persze ment Ibimama Bibliájába, nem nagyon bízik az OTP-ben a vén csont.

-Az igen, gecc. Nem csodálom, hogy a hülyegyerek inkább ingatlanozni meg hiteltanácsadni próbál.

-Alap. Ez az Armand egy fasz. Erre igyunk!

32 komment

Címkék: armand

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr311001077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2009.03.14. 12:19:43

megint tanultam egy szót a szarásra :D

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2009.03.14. 13:05:42

Perverz vagyok, de engem a "kazamatát ástak" megfogott :)

Tutó 2009.03.14. 13:22:44

Soha sem értettem, hogy lehet a Chelsea-nek d r u k k o l n i?
Irigyelni, elismerni,csodálni (néha...) - igen.
De, d r u k k o l n i?
(Egyem a Drogba londoniakért dobogó szívét...).
P.S.
Vendégjáték?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.03.14. 13:56:24

@Tutó: semmiféle külföldi klubcsapat divatszurkolóit nem tudom megérteni, ennek már hazai pályán hangot is adtam, Tutó úr ;-)

Bizony, gálamérkőzés nathanp úrnál!

Tutó 2009.03.14. 14:10:46

@Modor Tibi:
Gála, bizony...
A Puskás is játszott a Wembleyben!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.03.14. 14:27:39

@Tutó: nono, itt nem hajtok a győzelemre :)

Aztán felfokozott hangulatban várja ám mindenki a holnap reggeli műsort!

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2009.03.14. 14:41:11

@P.: ezt a torres gyereket kenné be inkább valaki egy tires féknyommal

Tutó 2009.03.14. 14:49:37

@P.:
Tisztelt P.

Ezzel azt akarja mondani, hogy igenis lehet d r u k k o l n i a Chelsea-nek?

Hitchiker 2009.03.14. 14:52:51

nadehogyhogy nem harmicegy? még a végén elvesztem a fonalat =)
(egyébként megint nagyon szórakoztató volt a poszt)

Hitchiker 2009.03.14. 14:54:28

@Hitchiker: azóta megértettem...

ssüni 2009.03.14. 15:19:01

tényleg, miért nem 31?

nyomás, nyomás 2009.03.14. 15:35:50

bizony, hogy lehet...:)

tudom, hogy nem leszek ezzel népszerű, de 9 éves korom óta chelsea szurkoló vagyok.

lehet anyázni:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.03.14. 15:57:20

@ssüni: ez a mai nap rejtvénye :)

@nyomás, nyomás: ajaj. Ha esetleg Londonban nőttél fel, akkor megértelek, amúgy meg próbálom elfogadni.

mbenedek 2009.03.14. 16:08:04

@ssüni: Gondolom mert a számok nathanp úrnak vannak fenntartva...

nyomás, nyomás 2009.03.14. 16:40:37

@Modor Tibi: inkább Kecskeméten.

kilencévesen kezdtem el angol focit nézni, és nekik olyan szép kék volt a mezük, innen indult a dolog:)

eldiablomismo 2009.03.14. 17:39:43

A vége az nem vótt jó. Nem kellene erőltetni ezt a párbeszédes stílust, az elmesélős sokkal jobb.

Betyar 2009.03.14. 18:39:42

Nem találok jobb szót, zseniális ez a blog! :)

feltételes reflex 2009.03.14. 19:09:46

A végét leszámítva nekem tetszett. (A nemzet Armandja budai ingatlanosba oltva? ;)).
A vége csak azért nem, mert nem találtam benne a moral of the story-t:)

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.03.14. 19:23:09

@feltételes reflex: Szerintem ez a történet nem kínál erkölcsi tanulságot vagy megoldást, mert nincs. :D (Nekem is ilyen az összes sztorim kb.)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.03.14. 19:26:21

@feltételes reflex: dehogynem, az a tanulság, hogy az Armand egy fasz :-)

Na meg remélhetőleg lesz folytatás is, ha nathanp is úgy akarja!

feltételes reflex 2009.03.14. 19:43:26

@Nyelvész Józsi:

időközben megvilágosodtam: ez a történet egy príma (röntgen)képe egyfajta modorosságnak. Mondhatni, Thomas Mann-i magasságokban jár: Ott sincs tanulság, és minden ami igazán számít, az a sorok közt van :)

feltételes reflex 2009.03.14. 19:44:24

@Modor Tibi:

igaz is...:)

Én biztos, hogy akarok folytatást!

tomi888 2009.03.14. 20:11:48

Nagyon jó!!!:D:D:D
A bormúzeumon meghaltam:D
Meg a Zsigmond Károly egyetemen is:)

doors (törölt) 2009.03.14. 23:10:53

Ez az elso", ami véleményem szerint elég gyenguszra sikeredett.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.14. 23:50:42

szerintem meg a Modor Tibi tardai bemutatkozása (kvázi családregény) jóra siker ült..., baszod!!!
imádom a Zagyvihart, lubickolni a gondolatokba'..., ezé' köszönöm, hogy itt lehetek...

nathamp tesó, a póló hozzászólásba' vedd be a tardai Ultrákat is..., akik a Pancsiba' mulatnak egy-egy győztes meccs után..., Tarda Ultra tréningfelsőt veszek csak, baszod-é?, trikót csak pöcegödör ásáshoz...

a chelsea-ről...
köszönöm nékik és ellenfeleiknek mit adtak, s mit kaptam...
de tudom, hogy vannak "lúzerek", nekik küldi ezt a számot dj ufó soxeretettel... :)))

www.youtube.com/watch?v=fHhli0ORTIQ

ssüni 2009.03.15. 09:20:59

@Modor Tibi: hát banyek, én a fejlécet már nem is olvasom el. Most látom csak, hogy ez Tibis írás. Megvilágosodtam! :)

diktatorikus kleptokrácia 2009.03.15. 21:53:47

pöpec, mint mindig :)
csak így tovább, baszod...

Pepin bácsi 2009.03.16. 07:57:20

nem vót rossz.
most már jöhet a 31, baszod

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.03.16. 18:31:00

szabin voltam a hétvégén, basszátok meg persze, tibinek köszönöm persze, folytköv. persze :D

feltételes reflex 2009.03.16. 22:29:52

@nathanp:
mit finomkodsz ezzel a per se-vel, baszod... :)

kovacsattis 2009.03.17. 15:32:29

Ibi mama persze csak vörös fejjel kuncogott, hogy már nem volt kedve kapálás közben elkúsznia a reterátig, úgyhogy inkább odaprátolt egy gecinagyot a kertbe.


ZSENIÁLIS!!
:D:D:D
süti beállítások módosítása