Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

nathanp 2009.02.28. 19:00

Huszonkettő

Iván nem az a nyaralós fajta. A családi nyaralásokra nem szívesen emlékszik, sátorral nyomták, a százas Skoda mögé volt kötve a skiff sátras utánfutó, Csehszlovákia, Lengyelország, Ausztria játszottak, külön kaland volt, mire a Piros Nyíllal eljutottak egy kempingbe. Vágod, hogy a skodrinak a Tarda vége táblánál felforrt a vize, azt' a nyolc-tíz órás úton végig fűteni kellett, augusztusban. Konkrétan, baszod, alapban félmeztelenül kellett beülniük hátra Vladimirrel, a muterjuk az út elején jégakkukat osztogatott, a fater egy zöld türcsivel a nyakában vezetett, nagydarab volt az öreg, a két melle alá rakott két jégakkut, de így is úgy izzadt, mint a disznó. A két majom unalmában hátul fingóverseny rendezett, Iván egyszer kajakra beszart, az anyja elkérte a hátsó ablakból a tollasütőt, azt' menet közben azzal ütötte a két kis lúzert. És még Hegyeshalomig sem jutottak, sejtheted...

Az autónepper melón kívül Iván nem is nagyon járt külföldre, de a Misike, a tardai ultra spanja tavaly befűzte, hogy menjen velük Horvátba', egy hétre. Misi akkor a  közértes Magdit fűzögette, gondolta villant, leviszi a pinát tengerhez, de besírta magát a csaj húga is, valami Elza, meg akkor már jött annak a seftes palija is, az Anti. Az volt a mondás, hogy huszonötből megvan per kopf, ha fullra bevásárolnak Lidl-ben, meg kempingeznek, sőt így ötbe megy szét a benya. Anti szerzett síboxot, fullra rakták konzervvel, szittyóval, meg a sátrakkal, az öt arc meg betuszakolta magát a Misike Almerájába. Az Anti gyerek, meg a csaja ilyen full szívósak voltak, reggel tekertek, délbe' tekertek, este tekertek. Szerintem a kiscsaj nem is nagyon vágta mi van, folyamatosan félig vigyorgósra volt sztondulva, a Magdi szerint csak ilyen intraverdált, de a szart, be volt az állva folyamatosan. Ment a nagy tanakodás, hogy hogyan vigyenek ki dzsaját, állítólag a horvát határőrök kő gecik, az ilyen fiatalokat fullra szopatják, azt' ha bukta van, nem hogy tenger nem lesz, de még a picsájukba is felnéznek, hogy mást is keressenek, a sittről nem is beszélve, így a végén Misike, a fő paragép kijelentette, hogy az ő verdájában nuku cucc, különben... (Fasz tudja, mit mondott, mert ötven kiló a gyerek, meg tikkel, fél arcra, nem egy félelmetes forma)

Sima ügy volt a határ, hajnalba' mentek, frankón Ivánnak kellett felébresztenie a határőrt, aki valami húzzatok anyátokba dolgot mondhatott, azt' csak intett, hogy davaj. Pula alá ment a csapat, Anti nézte ki a kempinget a neten, de csak kábé délre értek oda, a terelések, meg a pisák miatt, Iván már tiszta ideg volt, mert a Magdira húsz percenként rájött a brunzolhatnék, a gyökér Misike meg persze rögtön megállt neki, utoljára már csak a leállósávban, mer' a picsa nem bírja, persze a nagy fűben összepisálta a farmerét, akkor az egész csomagtartót fel kellett forgatni egy kisnadrágért, aztán a kúton megint megállni kimosni a pisást, Ivánnak meg jöttek elő az utazós emlékei, a végére befordult rendesen.

Na mindegy, leértek a kempingbe, találtak egy helyet, fullos, a fa alatt, tíz méterre a tenger, mellettük németek lakókocsival, szóval egész jól alakult a sztori, de már az Anti elkezdett kattogni, hogy a faszér' nem hoztak dzsót, milyen tré, mindenesetre fürödtek egyet, nyitottak pár sört, meg egy Black Smith viszkit, a csajok napoztak, meg csináltak paradicsomos babot kolbásszal, este mindenki bebaszott a sátor előtt, szóval egész rendes nyaralásnak tűnt, Ivánnak bejött. De másnapra ez az Anti gyerek meg a csaja teljesen bereccsent, hogy nem tudnak szívni, a gádzsi mondjuk csak ült a fa alatt, azt' rágta a körmét, de a figura már elkezdett anyázni, hogy micsoda paragép ez a Misike, meg a faszér' nem csempészték át cuccot a befóliázott olaszos zsemlében, meg ez ilyen-olyan szopás, a kurvák faszát. Ivánnak már kezdett rendesen tele lenni vele a töke, de hirtelen beugrott neki, hogy Vladi, amikor kész okos cigiket csinál a kiscsíráknak Panorámába, tesz bele rendesen majorannát, vagy kakukkfüvet, attól függ mi van épp otthon, azzal, hogy a kis buzik úgyse' vágják le, hogy kispórolja a zöldet. Mondja is az Antinak, hogy figyelj má', apa, hát a kakukkfű full dzsaja, beállsz tőle, baszod, mint gerely, nem próbáltad? A gyerek nem vágta, mondta, hogy ne már, de, nem kam', két molekula választja el a meggyújtott kakukkfüves cigit a THC-től, esküdj, anyámra mondom, apukám. (Ez jó duma, még 12 évesen kérdezték meg vasalás közben a muterjukat, hogy esküdhetnek-e rá, az asszony simán belement, csak le ne verjék a vasalt stócot.)

Végül elmentek a kemping közértjébe, a Magdi meg a remegő Anti, a kiscsaj már nem volt beszámítható, épp a gumimatracon aludt és égett szarrá. Aztán estére megcsinálta a gyerek a cigit a Kotányival, a Misike meg még délután lékelt egy dinnyét és a lékbe beleállított két-három kisrumot, mert hallotta valahol, hogy atom bebaszós, mikor beszívja a dinnye. Ment körbe a kakukkfüves cigi este, meg harapták a bealkoholozott dinnyét, Elza olyan szinten életre kelt, hogy feltekerte a kocsiban a Misike ezer éves goa kaziját, és zoknis meteorozott a naplementében. Anti arc is megvolt, mondogatta feszt, hogy ez tényleg üt, bazmeg. 11-re az egész dinnye, a zacskó fűszer, meg az összes rövid elfogyott, de a két szívósnak meg a Magdinak csúnyán befájdult a feje, majd szép sorban behányt mind a három, a Magdi ráadásul a sátorba', de Misike nem szólt, csak a bambára bebeaszott Ivánnak nyökögte, hogy a hülye kurvája, ma akartam megkúrni, azt' menni nem tud.

Éjjel megjött a bóra és szarrá tépte a sátrakat, a kocsiban aludtak full vizesen mind az öten, aztán mivel még délután kettőkor is esett, Misike azt mondta, hogy megyünk haza a faszba. Senki nem ellenkezett, egy menetben, brunz nélkül, tök kussban jöttek hazáig. Iván szerint nem volt annyira rossz, mint mikor a családdal öt napig áztak valami mezőn az Alpokban, de nem lett nyaraláspárti.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr21972063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.28. 19:46:32

itt a tavasz
feláll a... a... ööö...
ugye ezt jelenti a kép? :))

gelsystem 2009.02.28. 19:59:45

kicsit le lett csapva a vége, de így is süti:):)

Celtic 2009.02.28. 20:23:24

Ennyi szerencsetlen luzert :) lenyugozo. Sot, (asszem) Gordon Cole (Lynch) mondta a Twin Peaks-ben:
"Megismetelhetetlen...mint mindig!" :)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.28. 20:34:29

"...fialatokat fullra szopatják..."
javítás..., ha nem a fialáról van szó... :))

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.02.28. 20:38:15

@ufó - motoros pizzafutár a Lepratelepen:
ufó - négysasszem tábornok az alfa kentauriról
legalább valaki figyel, gecc, köszi és javítva. már lassan tényleg jövök egy vodkahellel, Panós blogtalin megkapod, baszod! :D

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.28. 20:45:32

@nathanp: nincs mit nyuszifül..., a zufó ahol tud segít..., kíváncsi vagyok, Te hogyan készíted a vodkahell-t... :))

MTi 2009.02.28. 21:32:55

Megint, megint ultrafasza! Kösz nathanp!
Mondom, hogy ZámbóJ után te vagy a Király!

Miss Marple 2009.02.28. 22:58:33

intraverdált --- VÁÁÁ, szeretlek, nathanp.
Meg hogy lehet-e anyukára esküdni --- halálos adag.

Ma jól alszom, mert olvastam nathanp-t. És ez nem kam, mint a Kotányi. :)

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.02.28. 23:17:16

@Miss Marple: tudtam, hogy szeretni fogod, örülök, hogy végre itt vagy :D
np, tőslakos

Zölderdő Béla 2009.03.01. 00:03:58

(a százas skoda léghűtéses)
amúgy :D

thedealer (törölt) 2009.03.01. 01:21:48

gecire mindegy hogy alsomemedi vagy tang avagy bugy - a torteneteket beszopod mert olyanok amiket te akarsz atelni vazeg

az Oceans sokban mondta egy oreg bula "people tellin' your story as the'r own" - es ez ami atjon itt ezen a blogon.

Nagy kiraly vagy mert leszarom a millio rss feed szart - ha a tied pozitivat mutat jovok ide mint a megszalott. Marmar kezdem azt hinni, hogy nekem faragta a Vadi az exet ami kurvara placebo - de tudodmit!? kit erdekel mert jot rohogok mindig mikor postolsz

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.03.01. 03:11:00

@Zölderdő Béla: Iván talált egy félig elrohadt kézikönyvet a padláson: "négyütemű, benzinüzemű, karburátoros, vízhűtéses, felülszelepelt, oldalvezérelt (OHV) motor."
Én meg nem nagyon értek hozzá, no.

hoel 2009.03.01. 12:00:53

Lehet, hogy már irtam, de ismétlés a tudás anyja :( ld még modorosblogot) könyvben is add ki, jól fogyna. Mindig lehet rajta röhögni, kurvajók az irások.

anti-reklamator 2009.03.01. 12:00:54

Ütős, jó kis nyári kaland. Már csak az a klasszikusnak számító poén hiányzik, hogy a részegen kint alvó sátortárs behány a sátorba. (azt hiszi bent van, kihajol és kihány, majd elégedetten visszadől! :))

feltételes reflex 2009.03.01. 13:36:47

Misike ábrázolása egyszerűen zseniális. Ezért a fél karját adná a kortárs magyar irodalom színe-java, s akkor se bírnák hat barokkos körmondatnál kevesebből megírni.

Radír 2009.03.01. 14:10:33

Hát ez kurva jo lett:D
Egyre jobbak :D
Te MESTER :D

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.03.01. 20:04:41

Misike, a tardai ötvenkilós ultra... Életszagú, mint mindig. :D

Zölderdő Béla 2009.03.01. 20:43:31

nathanp, mx3:

És télleg vízhűtéses, mea maxima. A faternak 2 is volt a 70es közepén. hát kicsi voltam, rosszul emlékeztem....

potyesz 2009.03.02. 08:35:16

a kispolszki leghuteses..
a post meg betyaros :), nagyon jo. You made my day. :)

-Feco- (törölt) 2009.03.02. 09:47:07

Vazzeg, hangosan nyerítettem az első bekezdés után... mivel meg nem istállóban dolgozom, eléggé helyidegen a nyerítés, ketten jöttek be megnézni hogy jól vagyok-e. Az egyik a főnököm volt...de kimagyaráztam :)

Pilgram (törölt) 2009.03.02. 17:27:57

hát baszki, sírvaröhögős. a huszonegyet csak most tudtam elolvasni, beírom kommentnek a horvátországi kalandot a lasztival, erre itt ez a poszt, tök ugyanarról, és még csak el sem olvastam előre, behalok :)
mikor lesssz máááár könyv? és nem állsz meg 100-nál ugye??

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.02. 18:42:38

@Pilgram: "...és nem állsz meg 100-nál ugye?? "

igazából 1001-et akart írni, csak... ööö... befolyásoltság alatt állt...
:))

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.03.03. 22:26:25

"feltekerte a kocsiban a Misike ezer éves goa kaziját, és zoknis meteorozott a naplementében"

Bár nem tudom, milyen az a zoknis meteorozás, de itt sikonyáltam föl :-D

Majd homályosítsd már föl Tibi apádat, légy oly bátyám! :-)

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.03.04. 08:20:03

@Modor Tibi: :)
a sima meteort, vágod, nem?
mezítlábas, zöld bő gatyás, bikinifelsős raszta csajok pörgetik, a nagymenők tüzes meteorral nyomják.
a zoknist meg el tudod képzelni.
az ördögbot unokatestvére a cucc.
megvan? :D

ZeRGe 2009.03.07. 03:34:35

faßa az egész blog, de a "bora bora"-t (ami egy csendes-óceáni sziget) nem birom szó nélkül hagyni. amire te gondoltál az a Bóra nevü száraz szél amely föleg a téli évszakban fúj a partról a tenger felé, úgyh az egy szimpla vihar lehetett. de ennek ellenére is kurvajók a sztorik :D

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.03.07. 06:34:40

@ZeRGe: a hülye lakókocsis németek miatt van, ők szaladgáltak, hogy scheisse, bora, bora, scheisse!
Igazad van, egy bórának tűnő kurva nagy vihar lehetett, javítottam :)

feltételes reflex 2009.03.07. 06:53:43

@nathanp:

basszameg, pont van egy gyönyörűszép zöld, extrém bőszárú gatyám - na, ha ilyenben szoktak meteorozni a csajok, akkor respekt nekik, ha nem buknak pofára minden negyedik lépésnél.

Tokom 2009.07.22. 09:02:42

@nathanp: A Skoda 100 vízhűtéses, de soha az életbe nem forr fel. Ez azért van, mert igaz hogy farmotor, de a hűtőt is hátra tették és az autó alján a levegő szépen lehűti. A Skoda 105 & 120 problémája, hogy elöl van a hűtő, és baszom hosszú csövek mennek a farmotorig, oszt amíg odaérnek, felmelegszik a víz vagyis semmit se hűt. Na ezek forrnak. Volt nekem mindegyik. Mellesleg kispolszkim is volt, annál meg annyi a trükk hogy nem mész 90-nél többet. Hátsó ajtójának kitámasztása egy faszság, higgyetek nekem.

Ha eddig nem is értettél hozzá, most már fogsz. :-) De ez semmit nem von le a sztori nagyságából.
süti beállítások módosítása