Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

nathanp 2009.05.19. 11:00

Hatvannégy

A szakács Bandi végre dugott! És nem csabai karajt, amivel a spanjai baszogatják. Mondjuk, kellett neki mondogatnia, hogy már olyan hiánya van, hogy a végén langyosra mikrózza a felszúrt karajt, azt' lekúrja. Azóta, ha a Petinél valami hidegtálas rendezvény készül, mondogatják neki, hogy Bandi bazmeg, szexelsz megint. Végül aztán tényleg egy zártkörű muri végén töcskölt. Ráadásul 105 kiló élő húst.

Bandit már a suliban is jobban izgatta a kiscsajok rántotthúsos zsömléje, mint a sunája. Amikor a Benőkét becsempészték a lányöltöző baszom nagy szekrényébe, ahol leselejtezett medicinlabdákat, meg néhány hullahopp-karikát tartottak, puncit lesni, azután se' arról érdeklődött, hogy kinek milyen szőrős vagy látott-e a srác rózsaszín segglukat, hanem, hogy kajája volt-e valamelyik csajszinak. Az első barátnőjéhez is azért járt át, mert mindig volt Derby keksz. Ott ráadásul a gádzsi sem volt kis darab, meg közel olyan sebességgel tolta a kekszet, mint a Bandi, így a srácnak kettesével kellett kapkodnia a nugátos linzert, mire a csaj meg hármat vett. Ez volt a járás, teli pofával versenyt zabáltak, meg szólt az Alphaville kaziról a Big in Japan.

Azt' attól még, hogy már ötödiktől nem látta a saját farkát a belétől, később azért kezdte érdekelni a dugás. Ki is faggatta a Benőt, meg egy-két arcot, akik már otthon voltak a témában, hogy engedik-e a csajok rögtön hátulról, mer' a ráfekvős alappóztól kicsit parázik, de az volt a mondás, hogy inkább a lovaglásra lehet rábeszélni őket, ami a Bandi esetében konkrétan hullámlovaglás lesz, ha lesz. Lett. Brigóval a soproni szakácssuliból az utolsó nyári gyakorlatán találkozott. Brigó sem volt kis darab, a hidegkonyhára volt beosztva, mindenki úgy hívta, hogy frigó-Brigó, sejtheted, oldalazva ment be a hűtőkamrába, klasszikus vilmos körte forma, zsírmellek, viszont tündéri pofija volt, eprecske szájjal, amit a fél konyha összetejszínhabozott volna. Persze ő nézte ki magának a Bandit, a többiek vagy véznák voltak neki, vagy öregek, ezt már az arcnak mondta, mikor harmadszor ebédeltek kettesben a személyzetin. Aztán meggyömöszölte a Bandi hasát, hogy cuki medvém, tetszel a csupromnak. A négyhetes gyakorlatot végül végigcsuprozták. Bandi hamar belejött, esténként kipaterolták a heringtestű szobatársát, azt' nyammogott a csuprocskán, majd megtöltötte. Még a ráfekvőssel sem volt gond. A gyakorlat végére fogyott vagy nyolc kilót, meg a pattanásai is eltűntek. Azóta se' dugott annyit. Illetve egész pontosan négyet sikerült. Ebből háromért elvonatozott Sopronba Brigóhoz, de a negyedik előtt szólt neki a csaj, hogy nehari, kisgrizzly, bejött a képbe egy barnamackó, állandóra. Ezzel ugrott a bödönözés egy jó időre. Pontosan múlt péntekig.

A Petihez egy ilyen tréningcéges arc hozta a csapatot, két nap túlélésből jöttek valahonnan a Gerecséből, úgy volt, hogy kábé harmincan lesznek, sárosak, és éhesek, és ájtísek, úgyhogy erőleves lett a menü, meg vegyes hústál, kockaburgonyával, naná. Meg persze sör, korlátlanul. A csapatban a huszonnyolc pali mellett volt két csajszi is, egy tüsihajú GI Jane katonai gyakorlóban, aki valami projektmenedzser-féle lehetett, papíron gyűjtötte össze, ki mit kér, azt' úgy adta oda a Petinek, hogy sorrendbe' volt listázva kitöltés szerint, előbb a páleszek, aztán a sör, végül a jéger, meg az alján, hogy megrendelve 18:12:00. A másik viszont csendesebb volt, mosolygós, és hogy-hogy nem, két széket foglalt, ráadásul pont szemben ült a kiadóablakkal. A Bandi először a mellét látta meg, pedig eleinte ki sem nézegetett, volt elég dolga, meg annyi nagyhangú szakállas arcot látott már, hogy nem nagyon érdekelte a csapat, most is épp' csak kiszólt, hogy jöhet-e a roti, mikor megakadt a tekintete a kannákon. Fel is kapta a dzsuvás pólójára a szakácskabátját, amire rá van hímezve, hogy T. András konyhafőnök, azt' szólt a Petinek, hogy besegít a hordásba. A Peti nem nagyon értette, mondta is, hogy hagyja a faszba, három körrel kimegy a cucc, de aztán a Bandi felvilágosította, hogy szarik a tálakra, a kapás miatt menne ki, megnézné közelebbről. Érdemes volt. Úgy kavart a srác, hogy pont a csaj elé rakta le a kétszemélyest, sőt, ahogy behajolt, a farkát lájtosan a vállához is nyomta, azt' ahogy a megabula felnézett, lazán rákacsintott. Ő lepődött meg a legjobban, mikor az meg visszakacsintott, meg olyat szólt, hogy á, séf úr, micsoda húsok, tudja ám, hogy bármit felfalnánk. A Bandi meg is zavarodott, elmormolt egy jó étvágyat a vacsoráhozt, azt' csavart is be a konyhára. Kellett neki vagy húsz perc, mire ki mert nézni a kiadóablakon, de akkor már nem a kannák voltak szemmagasságban, hanem a csaj húsos ajka, amivel jól láthatóan puszit dobott az arcnak. Nem is egyet. A csávó nem is hitte el, meg azt sem, amikor a Peti hozott neki egy szalvétát összehajtva, hogy a pina küldi, a dumától meg, ami rá volt írva, egyenesen dobott egy hátast. Éhes maradtam, séf úr, ennyi volt, meg egy csodálkozós - a Peti szerint szopós - szmájli. Hát, a Bandi készen lett, szaladt az öltözőbe letusolni, meg a hófehér váltás szakácscuccát magára kapni. A levélre a választ meg a Peti találta ki, ami az volt, hogy egy banán szplit, kisasszony?

Hat perc múlva már a szárazáruban szopta a benga arcot a csaj, amit a biztonság kedvéért magukra zárt a Bandi, mer' a Petitől minden kitelik. Mondjuk az SMS már a szalvéta után körbement, kint a boxban már tobzódtak a spanok, piáltak, meg félhangosan varacskoltak, hogy kismalac, kismalac engedd be, a Bandit a húsos seggedbe, meg ilyenek. A Bandi persze hátul kitett magáért, vagy fél órán át ment a doppler, a srác térdétől a csaj válláig minden lökésnél.

A végén a csaj megköszönte a finom desszertet, meg nyomott a Bandi orrára egy puszit azzal, hogy na, most már Brigitta tényleg jóllakott, mire az arcból kiszaladt egy nebassz, amit aztán persze nem indokolt meg, hiába kérdezett vissza a bula kétszer, hogy mire értette. Aztán persze éjfél után részletesen beszámolt mindenről a röfögő haveroknak, egyedül a névben kamuzott, Zitát mondott. Csak ő tudja, miért, mert azóta lovebox-on már csak Brigikre szűr.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr1001131006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hana 2009.05.19. 16:26:11

@kukatr: alap.

@-Feco-: motorozol?

Istenem, ilyet még nem toltam,(hotelban felébredős, vagy legalábbis nem így) de nőként, nem is állt volna jól, de voltak olyan egy-egy heteim Tokióban pl. amiről csak a végrendeletemben írok, vagy ott se... :D

Dreamair 2009.05.19. 16:31:46

@hana: szegény japók csak kapkodták a fejüket?

Dreamair 2009.05.19. 16:33:36

@hana: akkor már értem ezt az avatart is...manga-fun?

hana 2009.05.19. 16:35:27

@Dreamair: jah, sure. Anime, inkább. :)

kukatr 2009.05.19. 16:36:17

@hana: csak sörtől nehéz lesz berúgni, nem gondolod?:))

SaveMyShoes 2009.05.19. 16:38:01

nathanp: köszönet az összes kövérek nevében!! :))

nők, vagy magukat annak vallók: most akkor kő banánszpilt a bulira, vagy mivan? nem illik ám csak illegni-billegni aszt pislogni ha odateszik... a banános édességet!! :DDD

Feco: nekem kimaradt a kolesz, de a gyereket bisztossan küldöm!!! :DDD

-Feco- (törölt) 2009.05.19. 16:38:09

@hana: nem, motor kimarad, kicsit sokan szálltak el körülöttem, én inkább a hagyományos, ágyban dudák közötti meghalást támogatom mint a kamaz alá becsúszást...

Egyébként érdekes tapasztalat rájönni, hogy mire való a nagykövetség külföldön, és mennyire ki vagy szolgáltatva ha bajba kerülsz, pedig annyira nem is volt gáz, pénz meg repjegy volt, csak útlevél kellett sos.

SaveMyShoes 2009.05.19. 16:41:38

@hana: anime... a 18 éves unokahugom is azt nyomja... egy korosztály?! :))

hana 2009.05.19. 16:43:05

@-Feco-: megvolt az ilyen irányú tapasztalat, már a nagykövetségek... :P

@kukatr: bízz bennem ;)

@v524: és ha igen? ;)

-Feco- (törölt) 2009.05.19. 16:43:12

@kukatr: kockacukrot bele azt szívószállal tolni, úgy nem nehéz hidd el. Vagy heineken partihordó, ha a mennyiség a lényeg :)

FritzTata 2009.05.19. 16:44:33

gyereknek kolesz kötelező. Az egész felsőoktatás egyébként is fölösleges maszlag, egy kedves tanárom mondta anno főiskolán, hogy aki tanulni jött ide meg diplomáért, az menjen gyorsan át estire meg távoktatásra, ide azért kell jönni, hogy minden nőnemű/hímnemű egyedet megdugjon az ember, akit csak tud, a többit meg megismerje. És majd eccer, milyen jó lesz ennyi ismerős, ha másra nem akkor arra, hogy az üzletfelet lehet zsarolni azzal, hogy elmeséled a főnökének, hogy egyébként "jól szopott a ribanc" vagy felismerni egy ügyfélben a luksógort - szó szerinti idézet egy előadásról a tanár szájából.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.05.19. 16:47:36

nathanp,

PLÁGIUM!!! a banánszplitet tibortól loptad!!! kérem a jogdíjat, mert én vagyok a múzsa! :D:D:D

egyébként jó volt, tényleg ilyenek a szakácsok... (csak ők a tanuló felszolgáló kislányokat szokták megdugni.)

LuPuS 2009.05.19. 16:49:37

@FritzTata: "Hole brother in law"ezt mi is alkalmaztuk ment a vérfertőzés szobáról szobára ÓÓÓÓÓ boldog idők:D

kukatr 2009.05.19. 16:51:27

@-Feco-: ne félj, ezt vágom én is, csak ha már leakarom inni magam, akkor hajítok bele egy vodkát is(hanem kettőt). sőt akár bele is lehet hamuzni, már akinek van gusztusa hozzá.:D

golyo1974 2009.05.19. 16:56:45

Picit dolgoznom kell és miket látok?? Na koleszos sztori nálunk is volt. ajajajajaj nálunk át kellett szökni a fiúknak a mi szobánk volt a kiindulópont :-))

LuPuS 2009.05.19. 16:58:30

@hana: nem sok animet tekintek meg de a Escaflowne -t nagyon szeretem

Plussz:Hayao Miyazaki filmjeit

hana 2009.05.19. 17:05:29

@LuPuS: Hayao Miyazaki az Isten. :) Én a vampire animéket bírom nagyon még. :)

LuPuS 2009.05.19. 17:09:49

@hana: elkezdtem szé lassan meg venni dvd a filmjeit meg jön az új is lassan

akkor D,a vámpírvadász az alapműveid között kell elgyen:D

golyo1974 2009.05.19. 17:20:59

@v524: Banánszplit jöhet, ha jó a kedv @hana: csalódtam benned.....

hana 2009.05.19. 17:23:35

@LuPuS: képzeld, pont nem, valahogy kimaradt :(

@golyo1974: úristen, ne ijesztegess, miért???

ratatüj - az édes vadállat 2009.05.19. 17:28:59

Faszom már, hogy minden kaja/pianevet felhasználtok szexuális útmutatónak. Nem tudok enni, hogy ne járnának beteges pózok a fejemben, pedig eddig legalább ez az egy tevékenység megvolt, amikor a szex nem dominált a buksimban.
El sem tudom képzelni, hogy fogok rendelni a blogbulin, kérek egy piát, aztán a pultos vagy felpofoz, vagy berángat a sufniba. Na de kérem...

hana 2009.05.19. 17:32:57

@ratatüj: Vagy felpofoz és berángat a sufniba, vagy berángat a sufniba és felpofoz

vagy egyszerűen csak ott a pulton megdug. :D

Szerencsére nem szeretem a kaviárt, banánt meg társaságban csak szeletelve eszem, vagy sehogy. Volt más is?

golyo1974 2009.05.19. 17:34:55

@ratatüj: Óvatosan súgom meg, én imádom a KAVIÁRT!!! Senki ne gondoljon rosszra, vagy ugye a mondás mondja, rossz az aki rosszra gondol, habár majdnem belefutottam a múltkor is. Piritós kenyér, vaj, kaviár, citrom.... A kedvenc kajám sajnos......
@hana: a hajtogatás miatt....!!!! Nem kellett volna ellőnöd... hüpp-hüpp

hana 2009.05.19. 17:41:46

@golyo1974: hmm, pirítós, meg vaj, meg citrom, na jó, megpróbálhatjuk.

TE tuti nem vagy kövér. :P Ne is próbáld meg előadni...

golyo1974 2009.05.19. 17:47:37

@hana: Maximum jobbra nyúlok ott is asszony, balra nyúlok ott is asszony mi?? Én soha nem vetítek. Ez is a bajom..... De van kisugárzásom, meg kurva jó fej vagyok. Majd meglátod :-) Na majd most offolom szét a blogot......

hana 2009.05.19. 17:50:00

@golyo1974: LOL, de egy hülye vagy. A kisugárzásod, meg a kurva jó fejséged átjön itt is. :) Szóval bízom benned.

Lehet offolni ezt a blogot?

habár látod, nathanp felénk sem néz... :(

golyo1974 2009.05.19. 17:56:38

@hana: be van szarva, ennyi jó fej egy helyen :-DDD Nem fogja bírni...

ratatüj - az édes vadállat 2009.05.19. 18:00:26

@hana: Képzeld szegényt lereagálna itt minden hülyeséget, kiégne az agya, aztán ki postolna nekünk minden kora hajnali 11-kor?
Amúgy akármilyen kiskutyatekintetem meg idétlen vigyorom van, valahogy nem jellemző, hogy random csajok rám erőszakolják magukat, szóval ez a rendeléskor pulton megdugós figura szerintem inkább azért jutott eszedbe, mert túl sok pornót nézel.
Jóbarátok mindenkinek fejébe jutott, ugye?
+1. Nekem a valaki megdug valakit szerkezet azt jelenti, hogy alany1 egy szabvány formától nem nagyon eltérő dolgot beledug alany2 valamely altáji befogadó egységébe, aztán ilyen felállásban a végletekig szeretném elkerülni alany2 szerepét.

hana 2009.05.19. 18:03:59

@golyo1974: höhö :D simán, igazad van.

@ratatüj: nem minden hülyeséget, de már két napja ide sem dugta az orrát. Se mást. :D

qsecofr 2009.05.19. 18:04:30

Nahh.. Most már látom, hogy a tivornyán kajálni télleg nem lehet... Lesz viszont vigyázzba ülés :D
Gyerekek sírok. Sajna a kolesz nálam kimaradt, de voltam koleszos bulin... nos azok igen :D

qsecofr 2009.05.19. 18:05:36

@hana: szerintem a MÁSRA senki se kíváncsi:D

ratatüj - az édes vadállat 2009.05.19. 18:09:09

@qsecofr: a MÁS egy igen vidám szórakozóhely volt Egerben. Vegytiszta nikotin fejtése a falakról és egyéb nyalánkságok. Nathanp mását én is elkerülném, a fentebb írtak szellemében.

hana 2009.05.19. 18:14:44

hahahaha, tudtam, hogy erre bukni fogtok. :D:D

golyo1974 2009.05.19. 18:14:47

@ratatüj: Na most képzeld, melóhelyre hozzák a kaját, én egész hétre halat rendeltem :-O

qsecofr 2009.05.19. 18:17:44

@ratatüj: :))))) Látod, vágod Te, hogy miről is magyarázok :)

qsecofr 2009.05.19. 18:18:24

@hana: Mondjuk másról akkor nem is nagyopn beszélnék....

hana 2009.05.19. 18:24:20

@qsecofr: mér, Te már láttad? Vagy miért vagy benne ilyen biztos? :D

Dreamair 2009.05.19. 18:28:43

Na ki az a lúzer aki még melóból nyomja?:)))

hana 2009.05.19. 18:34:50

@Dreamair: egyébként jól elköszöntél, baszod,

tán kergettek? :P

Dreamair 2009.05.19. 18:37:18

@hana: jöttem vissza...mi a probléma..

LuPuS 2009.05.19. 18:42:42

hazaértem hülye japók ezek nem alszanak
kaja fürdés kezdésnek:)

hana 2009.05.19. 18:44:50

@Dreamair: semmi, így hogy itt vagy, megbocsátok. Banán splitet hoztál?

Dreamair 2009.05.19. 18:49:38

@hana: fogyózás van..nincs édesség

Dreamair 2009.05.19. 18:52:05

Ma már nem megyek sehova kocsival..jöhet egy MVJ...

hana 2009.05.19. 18:53:17

@Dreamair: Nekem hoztál-e? Ki beszél itt rólad? :D

Gyúrsz a bulira? ;)

Dreamair 2009.05.19. 18:55:38

A szemetek már torrentezik a SIMS3-at.. pedig csak 2 hét múlva jelenik meg

Dreamair 2009.05.19. 18:56:39

@hana: dehogy...nem kell gyúrni...szolid leszek és visszafogott. 2-3 söröcske, oszt jónapot

Dreamair 2009.05.19. 18:57:32

Most viszont lépek..mindenkinek szép estét. holnap reggel jövök

ratatüj - az édes vadállat 2009.05.19. 19:02:41

@hana: gondolom mert hetero.. ez egy ilyen tömegbetegség, amiben rengetegen szenvedünk. Egyszer eljön az az idő, amikor végre célt érnek liberális törekvéseink és büszkén vállalhatjuk fel eme devianciánkat.

hana 2009.05.19. 19:05:27

@ratatüj: ööö most miről is beszélünk? Én nem devianciából vagyok nem hetero. Ez baj?

ratatüj - az édes vadállat 2009.05.19. 19:09:26

@hana: ha valamit nem divatból csinálsz, az nem menő, nem tudtad?
Viszont valahol elhagytam az ütemet, te most akkor ilyen dupla esélyekkel vágsz neki az éjszakáknak, vagy mi van?

hana 2009.05.19. 19:14:38

@ratatüj: bassza meg, akkor most megint nem vagyok menő. Nem megy ez nekem.

Eeegen, mondjuk nem járok az éjszakába, ha meg véletlenül mégis, nem csajozni/pasizni, ha meg véletlenül mégis, akkor arról nem beszélek. ;)

LuPuS 2009.05.19. 19:17:29

Csak ugy sugárzik ...... ide teljesenmilyen étel irok ,mert utdjátok ,hogy a sexre ble het helyettesíteni


@hana: Dragonball mert mi azon nőttünk fel??? (több anime kérdés nem lesz tőlem)

qsecofr 2009.05.19. 19:18:33

@hana: Nem, nem láttam :D

Egyébként fászombászmek,végre letehettem azt a szájbatekert melót így teljes erővel jöhetek ide bosszantani mindenkit :D

hana 2009.05.19. 19:24:15

@LuPuS: hát tudod, mindent be lehet dugni valahova... :P

Nem, egyetlen részt sem...

@qsecofr: én még mindig dolgozom basszátok meg. :P

ratatüj - az édes vadállat 2009.05.19. 19:36:20

@hana: bazeg, Ivó napja van, ne dolgozz, igyál. Különben nem mutatlak be a barátnőimnek.

qsecofr 2009.05.19. 19:41:20

@hana: részvétem.
Akkor szerintem igyál és akkor gyorsabban megy az idő :D

golyo1974 2009.05.19. 19:58:51

@ratatüj: Nem bántani a barátnőmet irgumburgum :-))

hana 2009.05.19. 20:09:50

hazajöttem. Lemegyek enni, aztán hozok egy üveg sört (literes) és vagyok. ;) Fiúk, lányok. Hehehe.

ratatüj - az édes vadállat 2009.05.19. 20:19:05

@golyo1974: bántotta a fene, én csak szolgáltatáskorlátozást helyeztem kilátásba, mindezt az ő érdekében.
@hana: Én ma már megittam a két sörömet, hideg volt és finom, mindezt fél négykor. Nem beszólni, ma ez nekem járt.

golyo1974 2009.05.19. 20:26:50

@ratatüj: Nekem is jár sok minden :-))

golyo1974 2009.05.19. 20:37:02

@ratatüj: fbm ....................................................................................................................................................................................................................................................................................

hana 2009.05.19. 20:58:15

@ratatüj: na, beszéljünk akkor a barátnődről. :D

ratatüj - az édes vadállat 2009.05.19. 21:03:32

@golyo1974: A két sör azért járt, mert ma lettem 26.
@hana: Várj, melyikről? Több is van hasonló vonalon. Inkább kezdhetnénk velem, nem? Aztán ha jobban megismerjük egymást, már tudom, kit ajánljak.
Izé, én most kifakulok a létből, de ígérem, holnap sem bújok el.

hana 2009.05.19. 21:11:41

@ratatüj: hahahahaha, ezt a szöveget apukám. :D Nnna jó, kezdjük veled. Mit tudsz villantani? :D

golyo1974 2009.05.19. 21:21:16

@Mitya Ivanov: Ennél több nem kell :-PPP

hana 2009.05.19. 22:10:15

hát korszakalkotó hozzászólás volt, az egyszer biztos... :D

ratatüj - az édes vadállat 2009.05.19. 22:34:34

@hana: Már megbeszéltük, hogy vakuhoz leginkább a farom áll közel, de azt nem akarhatjátok.
Ha témánál akarunk maradni, általában szívesen beszélgetnek velem az emberek, aztán az viszonylag jó kezdés bármihez is, nem?
Persze ha itattok, kijön belőlem az (ízlés és igény szerinti) állat, de azt csak saját felelősségre.
Szóval kislányom, vörös posztót arénában csak úgy lengess, ha nem ijedsz meg a rohamtól.

hana 2009.05.19. 22:40:11

@ratatüj: okké. Szóóóval? :D

ratatüj - az édes vadállat 2009.05.19. 22:57:06

@hana: szóval megiszom a maradék pezsgőmet és bezúgok az ágyamba, mert ez már most egy nagyon hosszú hét. Bármit számonkérni meg élőben. Aludj szépen, holnap dolgozol.

hana 2009.05.19. 23:00:35

@ratatüj: az hagyján, baszod, de pont én tettem meg a javaslatot a főnökömnek, hogy hétre menjünk dolgozni...

nagyon stílszerű lenne pont most elaludnom. Imádnám, ahogy reggel kirugdos az ágyból... :D

írom a számonkérési listát. Jön a csajod is? :D

hana 2009.05.20. 02:26:41

Mindenki alszik? Hihetetlen...

ufó - csodabogár a gyepmesteri hivatalból 2009.05.20. 03:21:43

sznúpí és csárlibráún figyel az ól tetejiről
mindenkit, baszod
:)))

golyo1974 2009.05.20. 07:40:33

@hana: hanababa nem tudtál aludni :-P

hana 2009.05.20. 08:06:18

@golyo1974: hát volt egy felkavaró levélváltásom valakivel, tudod, és szükségét éreztem még egy kis sörnek. ;)

Dreamair 2009.05.20. 08:11:38

Jóóóóóóóóóóóóóóóóóó reggelt, Tarda!

gyutyka 2009.05.20. 08:20:54

1perc néma főhajtás Tiborért!

pityke8 2009.05.20. 08:58:00

Köszi Tibinek az eddigieket...
Sajnálom.Leginkább magamat...

Mitya Ivanov 2009.05.20. 09:01:27

@golyo1974: bocs a fórumos indapassom végleg repült, csak azt akartak kipróbálni, hogy a blog.hu-n még működik-e.

kicsit megkésve bár, de hadd gratuláljak kedves nathanp, a színvonalas tardai pillanatkép szóbeli lefestéséhez

ratatüj - az édes vadállat 2009.05.20. 10:38:31

@hana: Ja hogy a főnököddel együtt szunyáltok. Én ilyet még csak a mesteremmel csináltam, de annak is szép vége lett.

Vágási Matyi 2009.05.21. 02:43:53

kockáknak kockakrupli :D
kurva jó volt ez is!

Pepppe 2009.05.21. 13:31:16

ismét beszarásjó post!
szénné röhögtem az agyam - sok ilyet még!

Miss Marple 2009.05.21. 19:32:15

Persze a poszt is jó, de a végén a lakonikus "Címkék: szex bandi végre" mindent visz.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2009.05.22. 15:07:31

ez az eddigi kedvenc sztorim, egyszerűen csodálatos, ahogy a csabai karajtól eljutunk a loveboxos keresésig.

aki a cseheknél Bohumil Hrabal, az nekünk nathanp!

ssüni 2009.05.24. 12:08:32

mi az a doppler??? :-)

Mitya Ivanov 2009.05.25. 13:49:47

kicsit elmaradtam az olvasásában és nem nézem át a kommenteket. de ez zseniális volt

-putyin- 2009.05.25. 21:01:22

5**************************

tocsu 2009.05.28. 21:28:29

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Nem láttam, de mesélték, hogy a srácok a katonaságnál próbálkoztak finggyújtogatással, és megállapították,hogy létezik gömbfing és egyenes irányú fing is. Gondolom, ez hangilag a pukkanás, valamint a hangos ropogás lehet.

ssüni 2009.12.14. 22:09:08

Nyugodj békében, Bandi.

Elvis_1970 2012.02.17. 21:25:07

Ez még mindíg jó, baszod.
süti beállítások módosítása