Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

nathanp 2009.04.28. 07:00

Ötvenöt

Mióta az Elza nem szív, az Anti annál inkább. Nyilván kényelmesebb volt a srácnak, míg a csaja egy szobanövény volt, de konkrétan, beállt magától a sarokban, de most, hogy az Elza így öntudatra ébredt, csak a baj van vele. Ráadásul kajakra baszogatja az Antit, az arc szerint olyan faszom apróságok miatt, mint a lábszag, meg az ágyba hamuzás.

Az Antinak bőven megvolt ezzel kapcsolatban a rossz élmény, az előző csaja egy rendminátor volt, mondjuk biztos a faterja miatt, az öreg valami százados volt és kurvára elvárta otthon is a rendet, talán ezért pattant anyu is, megunta a krumplipürére merőleges halrudacskákat, azt' meg sem állt egy könyvelőig, aki maga volt a bohémélet a deszantos-feleségként töltött másfél évtized után. A Kistimi ebből a szempontból tényleg brutál volt, az apja hátországnak hívta, és így is viselkedett, állhatott az Anti fasza, amíg nem volt meg a vasalás, meg az utolsó rongyzsepi bestokizása, nem volt összebújás, meg ilyesmi. Az Anti ott tanult meg várni. Meg a bokáján a farmerral úgy dugni, hogy a kulcszörgéstől számított tizedik másodpercben fullpatent legyen, és a Kistimivel Fülest fejtsen a nappaliban, azt' amikor az öreg belép, rákérdezzen, hogy jó napot, uram, katonai szövetség, négy betű, a vége ó. Na, ehhez képest az Elzával járni maga volt a leszerelés, de rögtön Vietnámból, ha a dzsót is idevesszük.

Most, hogy kitisztult a csaj, és kezd önálló akaratot növeszteni, az Anti kezdi azt mondani mindenre, hogy felőlem. Mást nem nagyon tud, baszod, az olyanokra, mint éljünk egészségesebben, meg ha rend van körülöttünk, harmónia van bennünk is, hova tiltakozzon. A reggeli tekerés már rég a múlté, most tea van, meg tükörtojás piritóson, mert az Elza szerint abban minden benne van, ami energia. Persze az Anti eleinte azért stikában el-elszívott egy-egy spanglit, előző nap megcsinálta, azt' reggel hatra állította az órát, és a kertben, a cserkófa tövében gyorsba' elpöfékelte. Igaz, hogy nem nagyon tudta lenttartani, mer' kurva hideg volt hajnalban egy szál pizsamanacóban, azt' a hideg kirázta belőle, de aztán masszívabbakat csinált, és a reggelek is egyre melegebbek lettek. Ebből lett rögtön bukovári, mer' mikor visszaosont, az Elza már megébredt, és dúdolva pakolta össze reggelit, az arc még visszatartott lélegzettel kinyögte, hogy a kaput csapokodta a szél, azt csukta be, majd berohant a klozetra és a kisablakon kifújta a végét, de mikor hosszan szemezett a tojással, majd vigyorogva arcot rajzolt a sárgájának kecsöppel, megdőlt. Hiába akart komoly arccal tiltakozni, hogy ő bizony nem, térdcsapkodós rötyögés lett belőle, meg hogy ne má', totyi úr a tanúm, hogy nem szívtam. Azóta az a taktika, hogy az arc bevállalta a reggelit, azt' a teatojásába kerül egy kis dzsaja is. Nem mintha leforrázva ugyanaz lenne, de a tudat legalább megvan.

Az meg, hogy neki mindenféle baszom házimunkával kell foglalkoznia, amolyan férfiaknak valókkal, teljesen kikészíti. Ráadásul az Elza ilyen barkácsmelókat talál ki, az Antinak meg még egy villanykörte becsavarása is kihívás, így aztán át kell hívni a haverokat zuhanykabint szerelni, megerősíteni a dülöngélő szekrényt, meg rendesen felfúrni a polcokat. Az Anti persze húzodozott, eddig csak a szórakozás volt náluk a program, meccsnézés beszívva, Bud Spencer maraton beszívva, únózás beszívva, meg a guitar herós állatkodás is náluk volt, mióta a Vladi törölte a sajátját, de az Elza teljesen kikelt magából, hogy a barátok nem csak arra valók, hogy itt fetrengjenek, meg csíkosra szarják a vécénket, hanem ha kell, segítsenek is. Persze első alkalommal a spanok se' vágták, mi van, az Ignác, aki a mesterember a csapatban, mióta karbantart, értetlenkedve hozott egy marék tippet meg egy zacskó túrót, pedig az Anti tiplit kért meg fúrót, csak gondolta, mivel ilyenkor mindeféle faszságot összezabálnak, ami eszükbe jut, az Elza összedob egy palacsintát, vagy valami.

Az Elzának ráadásul a tévébambulás is aktív, értő elfoglaltsága lett, a régi kedvenc nahát-mik-vannak? teleshopból nahát-mik-vannak! teleshop lett, az első V-gyalu után, ami az egészséges életmódos saláták miatt kellett nagyon, folyamatosan jön a sok fontos háztartási eszköz, meg hasznos tárgy, az Anti egy héten kétszer megy a postára a sok szarságért. Az arc próbálja mondani, hogy ez a távvásárlás, meg egészségmánia az igazi függőség, de az Elza csak lepisszegi és hívja a vevőszolgálatot, hogy még az akciós időablakban elkapjon egy univerzális hajvágó-készletet, amivel az Anti fejét is rendbe szedheti.

Az Anti feje persze attól nem lesz rendben.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarda.blog.hu/api/trackback/id/tr591089364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

feltételes reflex 2009.04.28. 16:04:45

@qsecofr:
köszönöm. (csak legalább ne jéger lenne benne, hanem inkább unicum...)

feltételes reflex 2009.04.28. 16:06:12

@Teasing Angel: pedig rövidekkel sokkal jobban járnál...:)

qsecofr 2009.04.28. 16:11:05

@Teasing Angel: Sajnos azt kell, hogy mondjam Dreamairnek van igaza :D Igazi női pia :D Tehát tolhatod nyugodtab, miközben veretsz a Panóban :D

@mocc: Hát igen ez egy gyakori életkép, de a legjobb télleg a 3pálcás műanyag fröccsöntött gumikalapács :)

@feltételes reflex: Ennyi engedményt nyugodtan tehetünk :D

Most hogy ilyen jól megkötöttem a kompromisszumot mindenkivel asszem lassan megyek haza azt tolok egy dupla MVJ-t :D

b0risz · http://zahar.blog.hu 2009.04.28. 16:44:10

@jimaymay: klikkelj a nevére, és megtudod! :)

Peter Faith · http://peterfaith.blog.hu 2009.04.28. 19:52:50

Ha a tarda meg a tibor nem elég, peterfaith.blog.hu

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.28. 21:30:27

gecókáim, mi van itten, he?!
a dumálós posztra is jönnek mán a történetek vagy mi?
:DDD
a kép mijért került cserélésre a teatojásos hejjett?
és kijatököm az a totyi úr? :)))

Dreamair 2009.04.28. 22:10:35

@ufó - tardai arc, modorosan küldi a szlenget: igazad van, talán nem ezt kellett volna szétoffolnunk

Teasing Angel 2009.04.28. 22:29:33

@Dreamair: nekem is eszembe jutott. mindenkitől elnézést :P
@ufó - tardai arc, modorosan küldi a szlenget: azt hittem, már elvesztél

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.04.29. 06:12:01

@ufó - tardai arc, modorosan küldi a szlenget: mert jobban tetszik, mert a kép maga Totyi úr, mert royalty free ;)

délelőtt lesz ma poszt, szólok, mielőtt malacperzselővel szőrtelenítenétek a mellem. :D

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.29. 08:26:32

@Teasing Angel:
@Dreamair:
hölyék vagytok vagy megmakkantatok?
csak vicceltem, boríccsátok neki a sódert meg minden
:)))

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.29. 08:31:14

ó, gecc,
enyímé a 100. komment
a zötvenötbe
totyi úr a lábam
közt be
figyel

tehát nem a tököm a totyi úr, hanem a két tojim
ez jó :)))

gelsystem 2009.04.29. 08:32:41

baszod, ha nem lenne ilyen fakerekes a zindex rendszere, akkor ......

Dreamair 2009.04.29. 08:44:43

@nathanp: pedig ha leszőrtelenítenéd a melled lehetne egy jó kis tetkód :))

"..azt' mivel se' mellszőre, se V-alakú felsőteste nem volt, gondolta, egy überbrutál harcos rendesen dobna a megjelenésén"

jimaymay 2009.04.29. 10:46:08

senkit nem akarok sürgetni, tehát véletlenüls se vegye célozgatásnak, de igen-igen fogy már ez a ma délelőt !!

Mokele-Mbembe 2009.04.29. 11:04:44

most, hogy elszaladt az utolsó kerek időpont is a délelőttből 56 nélkül, engem is hatalmába kerített az aggodalom...

killercsiga 2009.04.29. 11:17:20

Lehet készíteni a malacperzselőt??

jimaymay 2009.04.29. 11:34:35

nathanp hazudott nekünk ! gazda rossz gazda ! hol a dráááágaszáááág ???

Lambotze 2009.04.29. 11:37:47

Mibe, hogy délbe' kiteszi?

Dreamair 2009.04.29. 11:42:54

@Lambotze: tuti délre van időzítve...ha nem akkor mehet a "burn, motherfucker, burn..."

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.04.29. 11:51:47

basszátok meg, jöhet a perzselő. (kellett ez nekem?)
eltűnt a posztom. de most komolyan. nem is értem.

na, lehet osztani

mesekukac 2009.04.29. 11:54:21

@nathanp: tudtam, hogy ez lesz vazze... ááá, ennek a napnak is lőttek :-(

Dreamair 2009.04.29. 11:56:31

@nathanp: ne bassz....és nem is lesz akkor már ma?

jimaymay 2009.04.29. 11:59:39

ezt a tré dumát, öccséém ! ez olyan mint amikor valami farosbögyös csajszi felizgatja a cerkát, de úgy rendesen, aztán mégse lesz semmi. már tök rá voltam izgulva a témára, most meg egy coitus interruptus. ehhh, megyek, keverek egy nigger vadászt...

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.04.29. 12:01:13

bassza meg, nekiugrom megint.
általában nem vagyok ám akkora fasz, hogy nem mentek rá a cuccra. megvan mikor rossz fülön használod a search-boxot?
nincs? mert van agyad, baszod.

hát bocs.

Dreamair 2009.04.29. 12:03:26

@nathanp: gecc...szóval már a szerkesztőben elszállt? na menj keverj egy MVJ-t...

LaMa 2009.04.29. 12:04:09

@nathanp: ne tereljééél:D írjál!

dájmondos vibri 2009.04.29. 12:04:11

én hávájról kommentelek, még van időd bőven délig
csak nyugiba szépen toljad neki...

jimaymay 2009.04.29. 12:05:34

@nathanp: aztán csak szépen, nyugodtan ! fél6 - 6-ig biztos bent vagyok az irodában, úgyhogy nehogy valami elkapkodott, összecsapott akármit postoljál ám, mert az lenne csak az igazi csalódás.

qsecofr 2009.04.29. 12:25:20

Óóó baszod :) De nem pörzsölünk még, mert TÜRELMESEK VAGYUNK baszod... ez a szerencséd :D De most már toljad a biciklinek, mert így jelentősen csökken a munkamorálom így nem termelem a GDP-t megfelelően és akkor mégtöbb lesz a gazdasági visszaesés :))) Tehát csak ennyi teher van a válladon baszod, vágod, hogy rajtad múlik az idei GDP :DDDDDDDDDDd

hoel 2009.04.29. 12:29:03

Aranyosak a kispajtások a poszton, de azért a poszt nélkül picit uncsibb az élet mint ha lenne poszt. Nathanp, baszod, nehogy magadra vedd, véletlenül sem neked szól!

Dreamair 2009.04.29. 12:30:01

@qsecofr: mit szólnál nathanpnak büntiből egy Nigger Vadász+MVJ kombóhoz a blogtalin?

Pepin bácsi 2009.04.29. 12:47:26

@nathanp: burn, motherfucker, burn !
baszod :D

qsecofr 2009.04.29. 12:47:29

@Dreamair: ez a minimum, de pluszbüntiből szigorúan LANGYMELEGEN :D
Utána meg jöhet a disznó(nathanp) pörzsölés :DDDDDDDDDDD

Dreamair 2009.04.29. 13:05:16

@qsecofr: utánna szerintem még rúdtáncot is bevállalna---pörög a rúdon, közben két pörzsölővel kiegészül a vizuáltechnika

törpegyík 2009.04.29. 13:14:47

Elszállt, mi? Ez olyan, mint az összes szaki, aki a házamon dolgozott volna, aztán amikor épp b&sztak jönni, akkor mindnek az autója döglött be...

qsecofr 2009.04.29. 13:28:47

nathanp HOL A POSZTUNK???????
Már kezdek egresszívvé válni....

@Dreamair: azért ezt most elképzeltem :))))))) De előtte hangosan felkiáltunk: PÖRK! :D

Dreamair 2009.04.29. 13:32:56

@qsecofr: és szól a "burn, motherfucker, burn"

jimaymay 2009.04.29. 13:53:44

a f@x tele van már azzal, hogy akárhányszor ráfrissítek mindig ezzel a faszom két tükörtojással (totyabával) nézek farkasszemet. T-7 perc van ! ha 14:00-kor sincs semmi akkor fakoff van :-)

qsecofr 2009.04.29. 13:59:00

@Dreamair: most akkor lemegyek alfába :) pihenek, nem gondolok semmire, csak az ÚÚJJJJJ posztra :D

Dreamair 2009.04.29. 14:00:08

@jimaymay: nyugi..tudom ajánlani a képek megjelenítése melleti kis kockában lévő pipa eltávolítását. és egy langymeleg MVJ-t.

Inkább legyen 16:00, de egy ütős poszttal, mint egy 14:00, egy elkapkodott kiforratlannal

jimaymay 2009.04.29. 14:00:35

@qsecofr: én meg a dugásra, de ez most hogy jön ide ???

jimaymay 2009.04.29. 14:03:37

14:01 van, post sehol. kötünk fogadásokat, hogy melyik órában teszi föl ? a legmagasabb szorzót az fizeti, ha valaki nem egész órára tippel és bejön neki ? na ? csak, hogy addigis teljen az idő. én 16:00-ra tippelek. a főnyeremény egy nigger vadász a kocsmás petinél

Dreamair 2009.04.29. 14:08:00

@jimaymay: sörözős peti...de mind1. amúgy szvsz nem egész órában fogja mert azt már elkúrta, szóval ha kész lesz vele, akkor egy az egyben tolja fel... 15:42-kor

qsecofr 2009.04.29. 14:19:23

@jimaymay: sehogy, de most számít? :D

Én 14:53-ra tippelek, ha nyerek nyomok agy MVJ-t langyosan :D

Dreamair 2009.04.29. 14:28:09

@búúgócsiga: akkor nathanppal fog rúdtáncot bemutatni a panó bulin

búúgócsiga 2009.04.29. 14:29:52

@Dreamair: :) Akkor kettős pörkölés lesz, egyre jobb.

Dreamair 2009.04.29. 14:31:20

@búúgócsiga: szerezek egy alacsony CO2 kibocsátású, zöld lánggal működő, látványpörzsölőt

búúgócsiga 2009.04.29. 14:37:18

@Dreamair: most találtam a déliaprón egy eladó, használt pörzsölőt. Licitáljak rá akkor?

Dreamair 2009.04.29. 14:38:37

@búúgócsiga: jó állapotú? meg kellene kérdezni, hogy látványpörzsölőnek átalakítható-e?
Lehet működne sűrített MVJ-vel is

búúgócsiga 2009.04.29. 14:43:35

@Dreamair: azt írják, alig használt.
Viszont ne hagyjuk már ki, mert most látom, hogy jár még hozzá varrógép, láncfűrész, bogrács, szivattyúk, meg egy csőmetsző. Hm? Azokkal át is tudnánk alakítani látványpörzsölővé!:D

Dreamair 2009.04.29. 14:45:00

@búúgócsiga: varrógéppel lehetne tetoválóboxot nyitni a bulin..mindenkire rávarrnánk Iván tetkóját.

jimaymay 2009.04.29. 14:45:29

@qsecofr: van még 8 perced. szorul a hurok Béla ! :-) RÖFF-RÖFF !!!

búúgócsiga 2009.04.29. 14:46:33

@Dreamair: aham, akinek meg nem tetszik, vagy reklamál majd eltávolítjuk a láncfűrésszel.

Dreamair 2009.04.29. 14:51:04

@búúgócsiga: hmmm...a lényeg, hogy óccsón kell...lehet siztáztatni kellene, és úgy felvarrni.

@jimaymay: 3 perc.
@qsecofr:

mire panó buli lesz immunis leszel az MVJ-re

Dreamair 2009.04.29. 14:56:40

@qsecofr: tesó...lökheted be az MVJ-t a mikróba....700W, 1 perc. csak annyira, hogy LANGYMELEG legyen

búúgócsiga 2009.04.29. 14:59:31

@Dreamair: jóhogy. óccsó lesz, intézem. A szitáztatás jó ötlet, mert a vége felé már ki tudja, mit varrnánk össze-vissza, az addigra elfogyasztott MVJ mennyiség miatt.

qsecofr 2009.04.29. 14:59:59

Hát basszátok meg ezért nathanp bűnhődni fog, hogy most MIATTA válogatott kínzásoknak kell kitennem magam :D

De ne aggódjatok, szerintem Ti is ÉGNI fogtok :D:D:D:D:D:D:D:D

qsecofr 2009.04.29. 15:01:08

De már ki is raktam a napra a jégeresüveget, meg a szódásszifont :D
Nagyon jó lesz :D

Dreamair 2009.04.29. 15:09:20

@qsecofr: nem is süt a Nap baszod, ne csajjá'....

Lambotze 2009.04.29. 15:10:20

Úgy látom a community poszt hiányábán is jól elszórakoztatja magát :))

Mokele-Mbembe 2009.04.29. 15:10:58

Hábazz, ez már állatkínzás. Nathanp,miattad fexik meg végleg a GDP

Kispista (törölt) 2009.04.29. 15:35:11

Én csak remélni merem, hogy azért nincs poszt mert a pólóinkat szövöd meg vasalod éppen:)

muzikfabrik 2009.04.29. 15:45:11

lejárt a munkaidő. megyek felkötöm magam

táppénzcsaló 2009.04.29. 16:07:34

oké, eddig bírtam komment nélkül!
hiányzik a napi adag, már komolyan mondom, olyan vagyok mint a narkós...
de legalább a kollégák tudják, min röhögök.
blogtalálkozóhoz lehet csatlakozni, vagy ki kell érdemelni?

Mokele-Mbembe 2009.04.29. 16:08:40

Én még adok egy órát az életnek, aztán gudbáj, krúl wörld

Dreamair 2009.04.29. 16:09:40

@táppénzcsaló: 4db langymeleg MVJ az IFA-platón, és jöhetsz:))

táppénzcsaló 2009.04.29. 16:15:46

@Dreamair: 1 MVJ és egy póló, rendben? szeretnék emlékezni is az eseményekre, nem csak a blogból tájékozódni, mint a Vladék...

qsecofr 2009.04.29. 16:17:06

@Dreamair: nem csalok :D Már télleg nem süt... csak itt a gulágon nem látszott :D tehát beraktam a mikróba azt most várom, hogy hüljön.

@táppénzcsaló: Nyugodtan csatlakozhatsz egy feltétel van: innod kell MVJ-t.
De ezt is csak a saját érdekedben :)

qsecofr 2009.04.29. 16:19:00

@Dreamair: 15:42-kor sem jött a poszt, zehát te is AGYON leszel büntetve :D:D:D:D

Ugyanúgy ahogy jimaymay is!

HAHAHAHAHAHAHAHA :D

Szerintem fogjunk össze és vezessük le a dühönket nathanp-n :D

Dreamair 2009.04.29. 16:19:29

@qsecofr: ezt én is bebuktam baszod....

jimaymay 2009.04.29. 17:00:18

igenigen, asszem én is pörkölődök, mert ez a 16:00 eléggé tarthatónak tűnt, dehát bukta van. tudod mi a helyzet szerintem ? azért nem írja a blogot, mert a mi fasz kommentjeinket olvasgatja. szerintem ezután a post után van eddig a legtöbb komment

Mokele-Mbembe 2009.04.29. 17:00:51

tizenhét nulla-egy. semmise.

Mokele-Mbembe 2009.04.29. 17:01:53

@jimaymay: nekem is az a gyanúm, hogy valaki igen jól szórakozik, még egy utolsót, ha már úgyis meg lesz pörkölve...

Teasing Angel 2009.04.29. 17:05:25

@táppénzcsaló: csak kedv kell hozzá. Amúgy ott van oldalt a szavazás ;p

jimaymay 2009.04.29. 17:13:13

najó, én lassan megunom a dolgot és elindulok. megteszek egy bp-érd-bp távolságot, aztán veszek kábelt (ma csinálták meg otthon a netet) azt otthonról is ránézek mi a stájsz. ha addigra se lesz semmi... akkor nathanp-nek jön a beton !

mesekukac 2009.04.29. 17:21:51

én is mentem... csőváz

Teasing Angel 2009.04.29. 17:34:24

@nathanp: legalább egy kis teasert dobhatnál

Celtic 2009.04.29. 19:06:20

Hudejo, hogy nem volt ma post, egesz nap egy ceget koltoztettem, halot raktam ossze, nem orultek volna, ha ott vinnyogok, mikozben nem mukodik a levelezesuk :)

De most mar johet, hazaertem, van idom olvasni.

Baszod, nyomjad, geco!

2009.04.29. 19:56:31

Baszod, most kb. 23-adszor néztem az rss-t, úgy vártam az 56-ot, mint a 15 éves kamaszlány házibuli után a piros betűs ünnepeket:) Ez már a függőség jele? :(

Teasing Angel 2009.04.29. 20:18:04

@ufó - tardai arc, modorosan küldi a szlenget: mit tudom én?! a zűrben talán?
bocs, hogy most, ma kicsit kimaradtam a (nem)történésekből

gelsystem 2009.04.29. 20:22:06

baszod nathanp.................kit kűgyünk rád?????? aki odabasz?

Lambotze 2009.04.29. 21:09:49

@gelsystem: mive én már semmi mást nem tudok elképzelni, mint hogy nathanp netje eldugult vagy ilyesmi, ezért kűggyük inkább Celticet, ő majd megreparálja

Celtic 2009.04.29. 21:14:55

@Lambotze: baratnak/rokonnak/ismerosnek nem. Az altalaban a kisujj/egesz kez esete.

Egyebkent sztem nathanp kicsit kirandult a tardai wheat party-ra. Vagy setal a friss levegon. Vagy munkat keres. Mittomen, en is orulnek uj postnak, de el tudom kepzelni, hogy a T. ironak mas dolga van.

Lambotze 2009.04.29. 21:38:42

@Celtic: Ja, nincs is ezzel gond, de itt azon megy a para, h nagyon komolyan be lett ígérve MA délelőttre egy poszt, oszt sehol semmi pedig már lassan másnap délelőtt van

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.04.29. 21:59:59

miafaszért nincs ma poszt mester??

Mokele-Mbembe 2009.04.29. 22:04:22

De szar nap volt ez így ma. És ez a te lelkeden szárad. Pörzsölővel lesz rászárítva.

Celtic 2009.04.29. 22:11:05

@Lambotze: Igen, persze, vegigolvastam az osszes hsz-t. Megvan ez a perverziom :)

gelsystem 2009.04.29. 22:22:08

na akkkor: én most tartok az 5. sörnél, és az éjjfél még messze van,
de ha kell, tudok kŰdeni egy-két janpit, aki kisimítja az arcát itten a szerzőnek.........
mert ez így kúva karcsú, hiába Elza nem szív......
nathanp SZÍVNI fog, ez már tuti

Pepin bácsi 2009.04.30. 07:51:41

...és még mindig semmi.
Kibaszott nagy pörzsölés lesz ebből baszod

Megyek, tolok egy Nigger Vadászt az arcba.

Celtic 2009.04.30. 08:00:15

Segond, hiszen mondta, hoyg _ma_ delelott lesz poszt. A delelott meg boven elottunk van.

jimaymay 2009.04.30. 08:09:07

igen, de ezt tegnap mondta. biztos elvitte a sertésinfulenzia

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.30. 09:12:49

@Teasing Angel: hohó
akkor te tűntél el, mint az aranyóra, és nem én
:))

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2009.04.30. 09:40:44

"aztán masszívabbakat csinált, és a reggelek is egyre melegebbek lettek"

ááá mekkora jóóó :)))

Az utolsó bekezdését meg virtuális Nobel :)
süti beállítások módosítása